A minap kezembe került egy kimutatás arról, hogy a múlt század 20-30-as éveihez képest a mai átlagember intelligenciája csekély 12-15 százalékkal csökkent. A vizsgálatot végző kutatók ezt a nem túl biztató eredményt egyértelműen olyan okokra vezetik vissza, mint a kreatív gondolkodásért és fantáziáért felelős agyi területek kihasználatlansága az olvasás hiánya, és az agy „lustulása”, hiszen ma már nem kell bemagolni a szorzótáblát, s nem logarléccel számolunk, hanem csak bepötyögjük a megfelelő számokat a zsebmindentudóba és már kezünkben is az eredmény.
Ennek okán pedig egyértelműen igazat kell adjak Köröskényi tanár úrnak, a ma már elhunyt fizika-kémia tanáromnak, aki még a zsebszámológépekre is görbe szemmel nézett. „Az agyatok olyan, mint az izmaitok, ha nem használjátok, elsorvad”, hangzott el számtalanszor az atyai dörgedelem és ma, az ötödik X-hez közeledve fokozottan igazat kell adjak neki.
Mert mit is látunk? Az emberi lustaság – amely pedig nagy erő, hiszen kényelemszeretetünknek köszönhetőn jutottunk el a barlangrajzoktól a facebookig – mára serkentő hatalom helyett olvadt viaszként fékezi fajunkat. Míg gyermekkoromban olvastunk, és ha valamelyik szerencsés kortársunk hozzájutott olyan, a Szovjetunióban tiltott „csemegékhez”, mint a Csillagok háborúja vagy Indiana Jones kalandjai, akkor bő lére eresztve tudott MESÉLNI. Mesélni a mese jó értelmében, hiszen a mese maga a csoda. A szavak képekké álltak össze, és hollywoodi varázs helyett mi magunk lettűnk mágusokká. Megteremtettük a magunk univerzumát, ez a világ pedig százszor színesebb és érdekesebb volt, mint amit George Lucas vagy Spielberg mester elénk tudott tenni, hiszen használtuk a fantáziánkat, amiről manapság igyekeznek leszoktatni bennünket.
A folyamat persze nem új, hiszen mára jól tudjuk, hogy cro-magnoni ősünk kb. 20 százalékkal nagyobb agyvelővel rendelkezett mint mi. Csak aztán fajunknak olyan apróságokra nem lett szüksége mint az izomtónus balett mesteri szabályozása, az összetett mozgások precíz koordinációja és a kognitív (nyelvi) készségek hajszálfinom árnyalatai. Az írás híján emlékezetére hagyatkozó, a környezet változásait hajszálpontosan felfogó és leíró elme, amely egy keleti harcművész kifinomultságával mozgó testet irányított, lassan visszafejlődött hát, hiszen a technikai előrelépés levette a terhet daliás vállairól.
A technikai fejlődés már akkor elkezdte legyőzni az elmét. A kérdés már csak az, hogy ezt az alattomos támadást felismerjük, avagy sem. Mert ha felismerjük, akkor kemény harc áll majd fajunk előtt: meg kell ugyanis ismét tanulnunk teljes értékűen, minden porcikájában és szinapszisában használni azt a cirka 1,5 kilós idegi szövetcsomót, ami a tápláléklánc csúcsára juttatott bennünket. Ha pedig erre nem leszünk képesek, akkor legjobb esetben is csak a bennünket követő mesterséges intelligenciák vagy más civilizációk ölebei lehetünk, de nem az Ember, Isten földi mása, az Univerzum potenciális ura.
