Maximalista, ritkán elégedett a saját munkájával. Őszinte lelkesedéssel vág bele a teendőibe, gyakran segít másoknak, még ha ez a szabadidejéből is vesz el. Barátságos, érzékeny, nem tudja titkolni az érzéseit. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége dr. Heczel Anita kutató, fizikus.
Simon Rita
– Viskről Amerikába. Meséljen, milyen lépések vezették idáig!
– A Viski Kölcsey Ferenc Középiskola után a Técsői Református Líceumban tanultam. A matematikát mindig is nagyon szerettem, de osztályfőnököm biztatására letettem a fizika érettségit is. Végül fizika szakon kezdtem meg a tanulmányaimat az Ungvári Nemzeti Egyetemen. Az ungvári évek alatt bekerültem a magyar diákszervezetbe. Ott hallottam, hogy pályázati úton lehetőség van részt venni magyarországi nyári egyetemen és részképzésen. Így eljutottam egy budapesti nyári egyetemre, ahol is eldöntöttem, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) folytatom a tanulmányaimat. Részképzésre szintén az ELTE-re mentem, ahol az akkori befogadó tanárom lett a későbbi témavezetőm a doktori képzés során. Miután 2014-ben Ungváron befejeztem a mesterképzést, felvételiztem az ELTE doktori képzésére az Anyagfizikai Tanszékre. Közben részmunkaidőben dolgoztam kutatóként két évet a Bay Zoltán Kutatóintézetben, utána pedig az ELTE-n voltam teljes állásban tudományos segédmunkatárs.
A 2019-es évem mozgalmas volt, tavasszal védtem meg a disszertációmat és nyáron került sor az esküvőnkre Visken. A férjemnek többször megemlítettem, hogy szeretnék kimenni külfödre. Ugyanis ma már szinte elengedhetetlen a külföldi tapasztalat a tudományos életben. Ő azt felelte, hajlandó otthagyni szoftverfejlesztői munkáját, ha Amerikában találok állást. Nem volt egyszerű abszolválni ezt a feladatot, de tavaly végül egy kis egyetemvárosban, az alabamai Tuscaloosa-ban sikerült mindkettőnknek munkába állni.
– Többször megtapasztalta, milyen beilleszkedni egy új környezetbe. Hogyan viselkedik idegen helyen?
– Pesten nem volt annyira nehéz, mert a nővérem már ott élt, és ez sokat számított. Ráadásul olyan kollégiumba kerültem, ahol kárpátaljaiak is éltek. Viszont emlékszem, még az elején kijelentettem: Magyarországtól messzebb biztos nem megyek. Végül egy másik kontinensen kötöttem ki…
– Mi volt a legnagyobb meglepetés az USA-ban?
– Minden más. Minden nagyon nagy. A legnagyobb csalódásnak talán az számított, hogy kevés a sétáló rész a városban. Akkora távolságok vannak, hogy gyalog esélytelen egy-egy kiruccanás, tömegközlekedés meg lényegében nincs. Kocsi nélkül nagyon nehéz.
– Az ott töltött időt kihasználják, utazgatnak is. Korábban is szívesen kirándultak?
– Otthon is igyekeztünk elmenni pár helyre, de a kirándulást/túrázást igazából a Covid hozta magával. Minden zárva volt, ezért felfedeztük Pest környékét. Amikor átjöttünk ide, folytattuk ezt az életvitelt. Ha már úgyis kocsiba kell ülni, akkor miért nem megyünk egy kicsit tovább? Otthon nem vállaltunk volna be 4-5 óra vezetést, néha akár 12 órát is egy-egy hosszabb hétvégéért, de itt simán meghódítjuk az országutat, átnézünk nagyobb városokba, felkeressük a látványosságokat.
– Milyen hobbira van ideje?
– Mostanság leginkább a hétvégi kirándulások töltenek fel. De igyekszem legalább heti egyszer elmenni futni. Örülnék neki, ha több időm lenne olvasni és mozogni is. Például, Pesten jógázni jártunk a nővéremmel, ami nagyon kikapcsolt.
– Min akar változtatni az életében?
– Nagyon szeretném kordában tartani az aggodalmaskodásom. Jó lenne mérsékelni, illetve jobban kezelni a stresszt. És szeretnék magabiztosabb lenni a munkámban is.
– Mivel lehet kiengesztelni?
– Nem vagyok haragtartó, könnyen el lehet nyerni a bocsánatomat. Értékelem, ha megbeszéljük a történteket.
– Mi az a tárgy, ami nélkül nem tudna élni?
– Elég sok hurrikán és tornádó csap le ezen a környéken. Itt főleg kis mobilházakat építenek, aminek a helyén, miután azt elviszi a szél, két hét múlva már egy újabb áll. Ez nekem furcsa, hiszen annyi kis apró tárgyat halmozunk fel, amihez kedves emlék köt, és ezeket nem lehet csak úgy pótolni.
– Hogyan reagál, ha valakit hazugságon kap?
– Ha nekem hazudott, nagyon bánt. Nem igazán tudom elhallgatni, magamban tartani a sértődöttségemet. Minden az arcomra van írva. Meglátszanak rajtam az érzelmek, nem tudom megjátszani azt, hogy minden rendben van, ha egyszer nincs.
– Nem szól szám, nem fáj fejem – egyetért?
– Bizonyára sokszor elhallgatok ezt-azt. De ez attól függ, kiről van szó. A családdal, barátokkal szemben nem fogom szőnyeg alá söpörni a nézeteltérést, de munkahelyen néha jobb lenyelni egy-két megjegyzést.
– Szenvedély, ami magával ragadja?
– Hajlamos vagyok belemerülni egy-egy dologba, ezért nem is szoktam internetes játékokat játszani, mert tartok attól, hogy függővé válok. Érdekel a fotózás, ám arra most nem tudok elég időt szánni.
– Mikor elégedett?
– Ez az érzés elég távol áll tőlem (nevet – a szerk.). Maximalista vagyok, mindig úgy érzem, lehetett volna jobb is, szánhattam volna az adott feladatra több időt stb. A mai kor „hibája”, hogy folyton elérhetők vagyunk, sokszor munka után, hétvégén is kapunk üzeneteket, feladatokat, amit gyakran elvégzünk a szabadidőnkben is, mert azt érezzük, hogy ez az elvárás. Az állandó készenlét viszont nagyon kimeríti az embert.
– Mivel bonyolítja az életét?
– Nehezen mondok nemet. Sokszor bevállalok olyan extra munkákat, amit már nem kellene. Bár ebből is alakulnak néha olyan sikerélmények, amelyeknek igazán tudok örülni.
– Tanulság az életben?
– Meg kell tanulni elfogadni azt, hogy nem mindig az elképzeléseink szerint alakul az élet, ám mindennek megvan a célja.
– Rövid és hosszú távú célok?
– A kutatás marad. De azt, hogy az akadémiai szférában folytatom vagy átkerülök az iparba, még nem tudom. Rövid távon pedig a mindennapi feladatok, a jelenlegi kutatói állásomban kitűzött célok megvalósítása. Remélem, az itt töltött idő alatt több publikáció is születik, és az itt szerzett tapasztalatot majd otthon kamatoztathatom.
