Hit, becsület, közösség │ KISZó-interjú

A cserkész nem úgy tesz, mintha jó volna, hanem teszi magát a jót. (Robert Baden-Powell)

Harminc évvel ezelőtt alakult meg a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ). Az alakuló ülésen többek között jelen volt dr. Sz. Lukács János, a Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ) ügyvezető elnöke, Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCSSZ) elnöke, dr. Ortutay Elemér görögkatolikus pap, teológiai tanár, Gulácsy Lajos református esperes és Dióssi Géza Kornél római katolikus plébános.

A szervezet múltjáról, jelenéről és jövőjéről Popovics Pállal, a KáMCSSZ alapító tagjával, elnökével beszélgettünk.

Simon Rita

– Fogékonyak voltak az emberek az efféle tevékenységre akkoriban?

– Abban az időben szinte senki sem tudta – mi sem, akik később az újrakezdés elindítói voltunk –, hogy mi is az a cserkészet. Kárpátaljáról 10 fiatalt kértek fel a mozgalom itteni újjászervezésére, akik 1991 nyarán Gödöllőn részt vettek az I. Kárpát-medencei Cserkész Vezetőképző Táborban, melynek Bodnár Gábor, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség legendás elnöke volt a parancsnoka. Hazaérkezésünk után heten vágtunk bele a hazai magyar cserkészet újraindításába. Hívást kaptunk, többünknek azóta is az életünk részévé vált a cserkészet. Beleugrottunk a mélyvízbe, mindenkiben buzgott a tenniakarás. Éppen akkor repedezett a szovjet birodalom. Az emberek, különösképp a fiatalok, vágytak valami újra, olyan közösségre, ahová önként  tartozhatnak, ahol jólérzik magukat. Megszólításunkra a cserkészet iránt sokan érdeklődtek, sokan akartak az első őrsök tagjai lenni. Szeptemberben láttunk munkához, megalakítottuk az első cserkészőrsöket Beregszászban, Csongoron, Huszton, Munkácson, Nagyszőlősön, Técsőn, majd később Ungváron. 1991. december 15-én Munkácson került sor a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség alakuló fórumára. Egy év múltán már több mint száz cserkésszel megtartottuk az első cserkésztábort is. A következő években dinamikusan nőtt a tagságunk, vele együtt csapataink száma is. Akkoriban Ungváron, Csapon, Barkaszón, Csongoron, Munkácson, Dercenben, Mezőkaszonyban, Beregszászban, Benében, Tiszaújlakon, Nagyszőlősön, Huszton, Visken, Técsőn és Aknaszlatinán folyt cserkészmunka. Közösségünknek ekkor közel 800 tagja volt.

– Amit harminc éve elkezdtek, megmaradt, és azóta is jelen van az életünkben. Mi változott a három évtized alatt?

– A cserkészet alapja, módszertana, törvényei, értékrendje nem változott. Jól ki lett találva száztíz éve. Maga a világ változik, hullámzik körülöttünk. Nyilván a mai fiatalok rengeteg impulzust kapnak, sokféle elfoglaltság közül választhatnak, de a számítógép, mobiltelefon elől is egyre nehezebb kiráncigálni őket.

Ám amint ezt megtesszük, megtapasztalják, hogy a kütyük nélkül is lehet élni, hogy jó dolog értékalapú közösséghez tartozni, jó kint a szabadban lenni, lehet a cserkészet szabályai szerint is élni.

– Mi jellemzi a kárpátaljai cserkészeket?

– A helyi sajátosságok, körülmények és nehézségek ellenére – vagy talán pont ezért –  eléggé bátrak, merészek, kreatívak vagyunk és látható, összetartozó közösséget alkotunk. Aktív része vagyunk a világ négy kontinensén működő összmagyar cserkészetnek. Az Isten, nemzet, embertársszolgálatot komolyan vesszük. Sokszor találunk ki izgalmas, új, néha vakmerő programokat, majd meg is valósítjuk. Már az is, hogy 30 éve elkezdtük ezt a tevékenységet, pénz és egyéb anyagi háttér nélkül – ide tartozik. Az első, tíznapos táborunkat is önerőből valósítottuk meg. Vonattal érkezett a több mint 100 fiatal Husztra, onnan csónakkal a Tisza túlpartjára. Mindenki azt hozott, amit tudott: élelmet, szerszámot, sátrat stb. Se bérelt busz, se mobiltelefon, se központi raktár táborozási felszereléssel, se pályázati támogatás. De hasonló merészség kellett az 1996-ban, a millecentenárium évében megszervezett máglyagyújtási akcióhoz is, amikor Kárpátalja több hegycsúcsán, egy időben, éjfélkor hatalmas tüzeket gyújtottunk. A legutóbbira is büszkék vagyunk: 2020-ban, a trianoni békediktátum századik évfordulójára előálltunk az Összetartozásunk Tüze akció ötletével, amely igencsak figyelemfelkeltő és népszerű lett, megmozgatta az egész világban élő magyarságot és úgy tűnik, hagyományt is teremtettünk.

Úgy vagyunk elkönyvelve, mint egy kicsi, ám annál vagányabb szövetség. Ez nem meglepő, hiszen mi, kárpátaljai magyarok ilyenek vagyunk. Ezt a jellemvonást kaptuk hagyatékul az őseinktől.

– Hány tagja van jelenleg a KáMCSSZ-nek?

– Mindig elégedetlenek vagyunk, hiszen lehetnénk többen és jobbak is. De hiszem, hogy még leszünk népesebbek és erősebbek. Tevékenységünk, létszámunk részben attól függ, hogy hány vezető áll készen a munkára, hiszen mi ifjúságnevelő szervezet vagyunk és csak annyi fiatallal tudunk foglalkozni, amennyit a vezetői létszám megenged. Sajnos ránk is jellemző, mint más kárpátaljai magyar közösségre, hogy sok értékes és hasznos cserkészünk, vezetőnk költözik el rövidebb vagy hosszabb időre, esetleg véglegesen más országba. Nehéz a hiányukat pótolni. Akik itthon tartózkodnak és tettre készek, azoknak is sok az egyéb elfoglaltságuk. Jellemző, hogy akik cserkészkednek, azoknak amúgy is van valamilyen egyéb közösségi szerepvállalásuk és sokszor az első vonalban. A cserkészkedés önkéntes alapon történik, így érthető, hogy csak annyit várunk el vezetőinktől, amennyit vállal és amit örömmel szán a mozgalomra.

Kevesebb csapatunk van most, mint tíz-húsz évvel ezelőtt, de ettől függetlenül a csapatok nagyon aktívak.

Jelenleg a kárpátaljai szövetség taglétszáma 400 fő. Nagyobb cserkészcsapataink Beregszászban, Csapon, Munkácson vannak. Kisebbek működnek Benében és Beregdédában, de vannak alakuló csapataink Beregrákoson és Tiszaújlakon is, sőt Munkácson működik egyetlen öregcserkészcsapatunk is.

– A Covid a cserkészek életére is rányomta a bélyegét?

– Persze. Cserkészetet lehet, de nem életszerű online csinálni. Amikor teljes lezárás volt, egyik vezetői csapatunk kidolgozott egy módszertani anyagot az online őrsi foglalkozásokra, viszont a cserkészetet rövid távon sem lehet jól a monitoron keresztül csinálni. Elmaradtak az élő őrsi gyűlések, a kirándulások, a túrák, a táborok. Holott a cserkészetnek ez az esszenciája, a közösségben való lét, no meg a természetközelség teszi pezsgővé. Szerencsére 2021-ben már lazultak a korlátozások, megtarthattuk az őrsiket, a túrákat, táborokat, és nagyon remélem, hogy az idén sem lesznek jelentős szigorítások, mert számtalan programot szervezünk.

– Például?

– A jubileumi ünnepi ülésünk megtartása lesz az egyik kiemelt eseményünk. A koronavírus-járvány miatt nem szerveztünk nagyobb ceremóniát az alakulás napjára, de emlékévet hirdettünk.

A megalakulásunk csupán egy állomása volt annak a kemény kétéves szervezőmunkának, ami alatt kialakult és felépült a szövetségünk.

Fogadalmat tettek az első őrsök tagjai, megtartottuk az első tábort, ki lettek képezve az első őrsvezetők, megalakultak az első csapatok stb. Ezért nem is lehet egy naphoz kötni a megalakulásunkat, hiszen ez egy folyamat volt. Ha minden jól alakul, akkor Munkácson, az alakuló ülés helyszínén emléktáblát avatunk, illetve Huszton, az első táborunk színterén emlékjelet helyezünk el és még több, a kárpátaljai magyar cserkészetet meghatározó eseménynek lesz évfordulója az elkövetkező egy-két évben. Természetesen ezek mellett megtartjuk a rendszeres, megszokott programjainkat, készülünk a cserkésznapra, túrákra, csapatbálokra, tanyázásra, szakági összejövetelekre, sőt, több éves kihagyás után idén ismét Kárpátalján tervezzük őrsvezetőjelöltjeinket kiképezni.

– 2009 óta vezeti a szövetséget. Ön szerint mi ad lendületet az itteni cserkészeknek?

– Főleg a hitünk. Hisszük, valljuk és tudjuk, hogy erre a mozgalomra szükség van. Nekünk is, de az embereknek, a közösségeknek is. Felnőttként azért végezzük ezt az önkéntes munkát, mert jólérezzük magunkat benne és látjuk, hogy adhatunk valamit a közösségnek.

A gyerekek is ezt érzik, hasznosnak tartják, amit csinálnak, felelősséget vállalnak, figyelnek egymásra, fejlesztik magukat, sok élményt, kalandot kapnak, szeretnek a cserkészek nagy családjához tartozni.

Ez nagy érték manapság. Kialakul bennük a rend szeretete, a becsületesség, az embertársszolgálat, a szabályok betartása és a vágy, hogy belőlük is vezető váljon. Az élet többi területén is hasznosíthatják azokat a kompetenciákat, amit cserkészként elsajátítanak.

– További célok?

– Nem versenyzünk senkivel, azt tesszük, amit eddig is, hittel, becsülettel.

Egyik régi és merész tervünk, hogy legyen egy saját táborozási területünk, úgynevezett cserkészparkunk,

amit a mi igényeink szerint építhetünk ki és használhatunk. Egyre nehezebb nomád táborhelyszínt találni Kárpátalján. Vagy magánterület, vagy tönkre van vágva, vagy megközelíthetetlen. Egyre több idő megy el arra, hogy biztonságos és megfelelő helyet találjunk, ezért lenne nagy szükségünk rá. Továbbá szeretnénk folytatni a felnőttképzésünket, hogy újabb településeken is tudjunk  csapatok megalakulásáról hírt adni. Mindenkit várunk a mozgalomba, legyen az diák vagy tanár, mérnök vagy orvos, zenész vagy szakács, tűzoltó vagy erdész, kőműves vagy újságíró és még sorolhatnám a szakmákat. Sokszor hangoztatjuk, hogy a közösség az, ami itt tart minket Kárpátalján.

Ha valaki még nem találta meg azt a társaságot, amelyben jól és hasznosnak érezné magát, amihez tartozni szeretne, akkor ismerje meg a cserkészeket, nagy valószínűséggel megtalálja köztünk a helyét és a feladatát.

A cserkészet az Istenhez vezető útnak a megtalálása is. Kárpátalján pedig gyakran érezzük azt, hogy Isten nélkül el lennénk veszve…

 

A magyar cserkészetről

Közel 110 éve, 1912. december 28-án alakult meg a Magyar Cserkészszövetség. A cserkészet önkéntes, politikamentes, vallásos ifjúságnevelő mozgalom, amelyet a múlt század elején indított el a brit Lord Robert Baden-Powell. Bi-Pi, ahogy a mozgalomban nevezték, szolgált Indiában és Afrikában, a második búr háború idején Mafikeng erődjét védte ötszörös túlerővel szemben, s a tábornoki rangig vitte. Baden-Powell a katonai felderítésről és a felderítők képzéséről írt szakkönyvét ifjúsági szervezetek is használták, így azt átdolgozta a fiatalabb korosztályok számára.
Módszere a folyamatos cselekedve tanulás, a cserkészmódszer; felismerte a megtartó és vidám közösség fontosságát, a jó hangulatú és tartalmas közös munkában és játékban rejlő személyiségformáló lehetőségeket.
Olyan programok szervezését javasolta, amelyek felelősségteljes feladatokkal kitartásra, kötelességtudatra, szolgálatkészségre nevelik a fiatalokat. Baden Powell azt kérte a cserkészektől: „Hagyjátok egy kicsit jobbnak magatok után a világot, mint ahogy ti kaptátok”.