Papp Ilona: „…a pozitív gondolatok adnak nekem erőt reggeltől estig…”

Mindenkivel kedves, türelmes, és odaadó. Munkáját szívvel-lélekkel végzi, immár harminc esztendeje, s ezzel gyermekkori álma vált valóra. Szabad ideje minden percét az unokáival tölti, segít lányainak a gyermeknevelésben. Nagy álma, hogy egyszer eljusson Izraelbe. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Papp Ilona felcser, a beregardói Medical Egészségügyi Magánrendelő vezetője.

Hegedűs Csilla

– Hol született, és hogy telt a gyermekkora?

– Csodálatos gyermekkorom volt, csak szép emlékeim vannak azokból az évekből. Oroszországban születtem, egy Moszkvától 250 kilométerre északra fekvő kis településen. Ott jártam óvodába, iskolába. Nagyon sok barátom volt. Sokszor már akkor azt játszottam, hogy orvos vagyok.

– Mikor és milyen körülmények között került Beregszászba?

– Tizenöt éves voltam, amikor anyukámmal Beregszászba költöztünk. Édesanyám nővére, Macu nénje ajánlotta, hogy járjak itt felcseriskolába. 1988 nyarán felvettek a beregszászi egészségügyi szakiskolába, és nekikezdtem az intenzív tanuláshoz.

– Annak idején miért döntött úgy, hogy az egészségügyi szakmát választja?

– Gyermekkori álmom vált valóra azzal, hogy az egészségügyben tevékenykedhetem, immár harminc éve. Bár az volt az elképzelésem, hogy sebész leszek, ez sajnos nem sikerült, így felcserként dolgozom, de azt hiszem, így is elértem a célomat.

– Hol kezdett el dolgozni ifjú medikusként?

– 1992-ben a beregszászi kórház idegosztályán kaptam állást, három évig dolgoztam ott nővérként, aztán a szülészeten folytattam. Adódott egy nagyszerű lehetőség: mivel Beregardóban lakom, a helyi felcser azt kérdezte, nem lenne-e kedvem átvenni a helyét, ők ugyanis Magyarországra települnek. Sokat nem gondolkodtam az ajánlaton, szívesen elvállaltam a beregardói rendelő irányítását, házhoz jártam a fekvő betegekhez, 1999-től 2016-ig töltöttem be a posztot.

– Fél éve immár magánrendelőt vezet…

– Igen, tavaly nyáron nyitottam meg a Medical Egészségügyi Magánrendelőt. A beregardói rendelő korábban a Perényi kultúrkúria épületében kapott helyet. A profilváltás után a rendelő megszűnt. Nagyon fájt, hogy Beregszász eme kis része felcserközpont nélkül maradt, ezért gondoltam egy merészet, és úgy döntöttem, privát rendelőt nyitok. Régi nagy álmom volt, hogy legyen egy saját rendelőm. Több mint 1200-an élnek itt, közöttük sok az idős ember, akik nem tudnak, vagy nem is szeretnének a beregszászi klinikára menni egy injekcióért, EKG-vizsgálatért, vércukorszintmérésért, vagy egyszerű rutinvizsgálatért. Én mindezt elvégzem.

– Gondolom, az is előny, hogy korábban Beregardóban tevékenykedett…

– Természetesen. Itt lakom, mindenkit ismerek, és engem is jól ismernek az itt élők. Megbíznak bennem, én pedig igyekszem a legjobb tudásom szerint segíteni. Reggel nyolctól délig a rendelőben vagyok, ebéd után pedig a fekvő betegeket keresem fel. Ez egyébként soha nem okozott gondot, még akkor sem, ha gyalog vagy biciklivel kellett ezt megtennem. Tizenegy évig másnaponként kerékpárral jártam a búlcsúi idősek otthonába ápolni az ott élő öregeket. Azt hiszem, ezt csak az tudja szívvel-lélekkel csinálni, aki szereti a munkáját, én pedig szeretem.

– A beteg emberek türelmetlenebbek, mint az egészségesek…

– Nem vagyok a türelem mintaképe, de a betegekhez teljesen másképpen viszonyulok. Az ember, ha beteg, sokkal érzékenyebb.

– Szokott halogatni?

– Nem hiszen emberek élete függ tőlem.

– Aggódik a betegeiért?

– Egyfolytában aggódom. Aggódom a betegeimért, a családtagjaimért, mindazokért, akik közel állnak hozzám.

– Apropó család. Hogy ismerkedett meg a férjével?

– A férjem beregardói, azóta ismertem, mióta ide költöztünk. Egyszer egy nagy táskát cipeltem, felajánlotta a segítségét, amit én örömmel elfogadtam, ő pedig viccesen azt felelte rá, azt várhatod. Éppen ez a humoros beszólása fogott meg, amiből udvarlás lett, szerelem, majd házasság, immár 32 éve.

– Azóta a gyerekeik is felnőttek, és ha jól tudom, már unokákkal is büszkélkedhetnek.

– Igen, két lányunk született, Viktória harmincéves, Lívia februárban lesz 29. Viktória Benébe ment férjhez. Egy csodálatos kislányuk van. Annamária Mercédesz ötéves lesz, és vidám ovis. Amikor náluk vagyok, lelkesen mutatja, mit rajzolt, verseket szaval, énekel, és mindent elmond, mi történt vele az óvodában. Lívia szintén házas, ő ikerfiúknak adott életet, Richárd és Kornél kétéves, a születésnapomon jöttek a világra. El sem tudtam volna szebb születésnapi ajándékot képzelni magamnak, mint két csodálatos, egészséges fiúunokát.

– Mennyi időt tud az unokáival tölteni?

– Minden szabadidőmet velük töltöm. Benébe ritkábban megyek, mert ha Vikinek segítségre van szüksége, ott van a férje rokonsága, akikre számíthat, a fiúkkal viszont sokkal többet vagyok, ugyanis Livikéék Beregszászban laknak. Ha tehetem, minden nap, munka után elmegyek hozzájuk, segítek, amiben kell.

– Munkája révén nagyon sok emberrel találkozik nap mint nap. Jó emberismerőnek tartja magát?

– Igen. Persze ez nem azt jelenti, hogy még soha ne tévedtem volna. Ilyen esetben magamba szállok, és felteszem a kérdést: jól cselekedtem-e? Aztán megnyugszom, és igyekszem újra pozitívan látni a dolgokat. Ezek a pozitív gondolatok adnak erőt. Mindig akadnak elégedetlen emberek, akik kritizálnak, de ezen is higgadtan túl kell lépni. Én így teszek.

– Nem sértődik meg?

– Korábban eléggé sértődékeny voltam, de most már nem, el tudom engedni, ha megbántanak.

– Megbízik az emberekben?

– Igen. Szerintem másként nem is lehet élni a mindennapokat.

– Van olyan dolog, amitől fél?

– Félek attól, hogy valamelyik betegem meghal. Régebben nem éreztem ezt a félelmet, de újabban, nem tudom mi az oka, lehet a kor teszi, tartok ettől. Az az igazság, hogy a pályafutásom alatt annyi halált láttam már,mégis átélem a veszteséget. De újra fel kell állni, feldolgozni, és tovább lépni, mert az a feladatunk, hogy segítsünk, gyógyítsunk.

– Eddigi beszélgetésünkből az szűrhető le, hogy nagyon sokat dolgozik. Marad ideje a kikapcsolódásra? És ha igen, mi az?

– Amióta megvannak az unokáim, ők adják nekem a legtöbb feltöltődést. Régebben sokat olvastam, kötöttem és varrtam. Volt rá példa, hogy egy éjszaka alatt megkötöttem egy pulóvert, és sok darab van, amiket mind a mai napig hordok, hiszen a kötött örök divat. De a lányok is elvittek már egyet-kettőt, és ők is szívesen viselik.

– Vannak barátnői, esetleg kollégái, akikkel szintén eltöltenek egy-két kellemes órát?

– Ez nagyon fontos lenne, de sajnos egyre kevesebb idő marad az ilyen pihentető kikapcsolódásra. Mindenki rohan, sodródik az árral, de ha mégis jut erre is egy kis idő, akkor nagyon szívesen leülünk, és megiszunk egy kávét. Régen megsütöttem egy tál fánkot, azzal átmentem a szomszédasszonyhoz, és azt ott, egy jó kávé mellett fogyasztottuk el, és ez fordítva is működik. Visszasírom azokat az időket. És ilyenkor még a közös disznóölések is eszembe jutnak, azok is igazi kikapcsolódást jelentettek a családoknak, rokonoknak, szomszédoknak egyaránt.

– Szereti a meglepetéseket?

– A jókat mindenképpen. A legutóbbi fantasztikus meglepetésem, mint ahogy azt már említettem, az ikerunokáim megszületése volt.

– Ön a családjával miképpen teszi szebbé, jobbá az idei esztendőt?

– A legfontosabb az, hogy minél több időt tudjunk egymással tölteni, többet beszélgessünk, hogy mindenki egészséges és vidám legyen. Sokat még nem terveztünk erre az évre, de egy már szinte biztos, el szeretnénk jutni Izraelbe. Mindig is vonzott az az ország, az ottani kultúra. Remélem, sikerül néhány felejthetetlen napot ott tölteni a nyáron.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó