A Magyar Konyha Hete programsorozathoz idén közel kéttucat étterem csatlakozott, ezekben február 24-én fél áron lehet fogyasztani – jelentették be sajtótájékoztatójukon a szervezők Munkácson.
Hegedűs Csilla (Munkács)
A Munkácsy Mihály Magyar Ház impozáns rendezvénytermében megtartott sajtóeseményt Tarpai József, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) alelnöke azzal kezdte, hogy jó irányba haladnak – minél tovább, annál inkább a minőségre fektetik a hangsúlyt. Nemrég ennek érdekében tartottak szakácsképzést a Helikon Étteremben neves magyarországi séfek bevonásával.
– A legfontosabb, hogy finom és minőségi ételek kerüljenek a vendégek tányérjára, és azokhoz helyi borokat kínáljanak – fogalmazott a KMTT tiszteletbeli elnöke.
Csizmadia Alexandra, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, külgazdasági attasé köszöntőjében kifejtette, a Magyarország és Ukrajna közötti kétoldalú kapcsolatok erősítése elképzelhetetlen közös projektek, az együttműködés nélkül.
– A külgazdasági kapcsolatok terén a magyar kormány mindennemű megkülönböztetés nélkül támogatja a gazdasági együttműködés lehetőségét. Beletartozik ebbe a turizmus is, amely szintén fókuszpont számunkra – mondta a diplomata, majd kitért a magyarországi turizmus alakulására. – Világszerte egyre több felmérés azt mutatja, hogy az idén, a járvány enyhülésével nagy számban kelnek útra az emberek, hogy az évek alatt elmaradt kiruccanásaikat pótolják. Reméljük, egyre többen jönnek majd Kárpátaljára belföldről és külföldről egyaránt. A Magyar Konyha Hete programsorozat szervezőinek nem titkolt célja, hogy még több turistát csalogassanak a megyébe, ugyanis a magyar konyha hagyománya Kárpátalja számára olyan kincs, amit a háziasszonyokkal, a turisztikai szolgáltató szférában tevékenykedőkkel összefogva érdemes óvni, népszerűsíteni és megőrizni – zárta szavait Csizmadia Alexandra.
– Az, hogy tizedik alkalommal kerül megszervezésre ez a nagyszerű rendezvény, azt jelenti, hogy a kezdeményezés sikeres, és egyre többeket mozgat meg a program – hangsúlyozta Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke. – Fontos célokat követ, és feladatokat lát el, hiszen a Magyar Konyha Hete kiemelkedő a hagyományőrzés terén, a tradicionális magyar konyha népszerűsítésében és a turizmus fejlesztésében egyaránt.
A sajtótájékoztatón Rácz Mihály magyarországi étterem- és hoteltulajdonos, akinek Erdélyben is vannak érdekeltségei, bejelentette, a programsorozathoz időzítették a Monarchia étterem megnyitását.
– A magyar konyhát a világ sok részén ismerik, amire mi igazán büszkék lehetünk. Konyhaművészetünk kultúránk egyik kiemelkedő eleme, gasztronómiánk több mint ezer évre nyúlik vissza, és az egyedisége megőrződött. Azt szeretnénk, ha általunk még inkább felelevenedne a magyar konyha ízvilága, ezért mintegy kihívásnak eleget téve február 24-én nyitjuk meg éttermünket Munkácson – mondta a vállalkozó, és azt is elárulta, az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó ételeket szeretnék visszahozni, előételek, levesek, főzelékek, frissensültek, saláták és desszertek széles választéka várja majd a vendégeket. – Meggyőződésem, hogy ez a stílus, amit mi képviselünk, Kárpátalján egyedi lesz, hiszen a magyaros ízeket új tálalási formában tesszük a vendégek elé – tette hozzá a befektető.
Csizmár Sarolta, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) alelnöke kiemelte, az egy évtized alatt a Magyar Konyha Hete göröngyös utat járt be.
– A ’90-es években sokan voltunk programra éhesek, és hamarosan megszületett a döntés, hogy a magyarországi torkos csütörtök mintájára hozzuk létre a Magyar Konyha Hetét. Eleinte csak a Beregszászi járásban, 4-5 étterem vett részt ebben, aztán évről évre egyre többen lettünk, s ma már ott tartunk, hogy Kárpátalja-szerte 21 vendéglátóhely kapcsolódott be az akcióba – mondta a KMTT alelnöke, és örömmel konstatálta, hogy sok fiatal vesz részt a sajtótájékoztatón, ami nagyszerű, ugyanis lassan át kell adniuk a stafétabotot.
Berghauer Sándor, a KMTT alelnöke a tanács munkáját méltatta. Mint mondta, aki manapság a turizmusban gondolkodik, az a jövőben gondolkodik.
A sajtótájékoztató végén a szervezők kedvcsinálóként finomabbnál finomabb ételekkel kínálták a résztvevőket, a hegy levét a benei Varga pincészet, a vidám hangulatot a derceni Gyöngyösbokréta táncegyüttes műsora biztosította.