Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) és az Nemzetközi Valutaalap (IMF) új hitelprogram kialakításán dolgozik, a jelenleg érvényben lévő megállapodás ugyanis júniusban lejár.
A központi pénzintézet a készenléti program lejárta után folytatná a programot – jelentette ki Szerhij Nyikolajcsuk, a jegybank elnökhelyettese.
„Az alapforgatókönyvünk új egyezségkötés a jelenleg érvényben lévő program lejárta után” – mondta.
Jurij Geletij, az NBU másik alelnöke megjegyezte, hogy tartanak az IMF-fel való megállapodások.
„Számos kérdésben nekünk kell lépéseket tenni. Mindenekelőtt a monetáris politika megfelelő kivitelezése, amely az 5 százalékos infláció elérését célozza – fejtette ki. – Véglegesítjük a tervezetet, és hamarosan gyakorlati megbeszéléseket kezdünk az IMF-fel.”