A fenti kérdés elsősorban arra irányul: a szülőföldeden vagy távolabb? Az alábbiakban fiatalok mesélnek álmaikról, céljaikról, és indokolják meg, miért csomagolnának össze, esetleg maradnának itthon. Te mit tervezel a közeljövőben?
Komáromi Norbert, Verbőc
Jelenleg itthon vagyok. Üzletelgetek, adok-veszek. Az, hogy hol leszek 5 év múlva, nagy kérdés. Passz. Annyi biztos, hogy itthon szeretnék maradni, nem pedig valahol külföldön dolgozni, minden hozzám közel álló személytől távol.
De a mi Ukrajnánkban nem mi döntjük el, mi legyen, lassan mindenki oda jut, hogy muszáj elmennie külföldre ahhoz, hogy fenntartsa magát.
Én ha el is megyek dolgozni, legfeljebb Magyarországra, messzebb nem. Voltam már egy hónapot Hollandiában, tudom milyen.
Hires Lajos, Macsola
Jelenleg itthon vagyok. Az utóbbi időben angol nyelvtanulással foglalkozom, mivel jövőre doktori képzésre szeretnék jelentkezni. Úgy látom, ebben az országban egyre nehezebb érvényesülni, ezért mindenképpen Magyarországon végeznék tudományos munkát. Budapestre esett a választásom. Miután befejezem a PhD-képzést, szeretnék elhelyezkedni a saját szakterületemen, Budapesten maradva. Miért pont ott? 2015-ben az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatójaként 2 hónapos részképzésen vettem részt az ELTE-n, és nagyon megtetszett a város. Széles a választék munkalehetőség terén is.
Viszont nem tartom kizártnak, hogy idővel az ott megszerzett tapasztalat és tudás birtokában visszatérjek szülőföldemre, Kárpátaljára.
Haluska Bettina, Császlóc
Az UNE negyedik évfolyamos töri szakos hallgatója vagyok. Eközben diákmunkát is végzek. Az elkövetkezendő öt évben elsősorban szeretném befejezni az egyetemet, valamint másoddiplomát is szereznék.
Ha sikerül a közelemben lévő városokban, például Ungváron, megfelelő munkát találnom, elégséges fizetéssel (jelenleg 15-20 ezer hrivnya lenne reális, hogy félre is tudjunk tenni, öt év múlva pedig ki tudja, mennyi kell majd…), akkor természetesen itt maradok.
Azonban a külföldön való munkavállalást sem tartom lehetetlennek. Mindenképp egy saját vállalkozásba akarok fogni, ahol én irányíthatok és a magam főnöke lehetek.
Kricsfalusi Krisztina, Tiszapéterfalva
Harmadéves főiskolás vagyok. Nem szeretek tervezni, mert zokon esik, ha az ellenkezője valósul meg. Viszont van pár meglátásom a jövőmet illetően. A magyar nyelv és irodalom képzést akarom mesterfokozaton befejezni a beregszászi főiskolán, hogy könnyebben érvényesüljek. Azután Magyarországon szeretnék elhelyezkedni a pedagógus szakmában, mert kedvelem a gyerekeket. De mellette érdekel a nyelvészet, a kutatás is. Szeretem a szülőhazámat, de Magyarországon képzelem el a jövőmet a karriert és a munkát illetően, hiszen több lehetőséget látok az anyaországban. A döntésemet egyrészt az itthoni anyagi nehézségek indokolják, másrészt,
ha ki akarom próbálni magamat valami újban, akkor ott megtehetem, és nem kell azzal a ténnyel szembesülnöm, hogy hátrányban vagyok a hiányos ukrán nyelvtudásom miatt.
Meglátjuk, hova sodor az élet.
Breza Dávid, Szalóka
Bizonytalan vagyok a jövőt illetően. Viszont inkább Magyarországra húz a szívem, itt van normális munkám, meg tudok élni, és már akad is valaki, aki ide köt.
Szerelmes lettem.
Úgy gondolom itt lehetőség kínálkozik az előrehaladásra, és ki tudok bontakozni. Mielőtt négy évvel ezelőtt idejöttem, a tanulmányaim végzésével párhuzamosan Csapon dolgoztam a sítalpgyárban. Most egy előregyártó cégnél vagyok, jövőre szeretnék egy saját vállalkozást.
Dobán Margaretta, Tivadarfalva
A szülőfalumban dolgozom bárosként. Öt év múlva viszont nem itthon képzelem el magam. Ide köt minden, de itt semmi lehetőséget nem látok. Magyarországra vagy Németországba szeretnék menni. Dizájnernek készülök. Nagyon tetszenek a régi dolgok, a szép faházak, kandallók, hintaszékek. Ilyen dolgokkal berendezett helyiséget képzelek el magamnak. Ez a megvalósításra váró álmom!
Biztos kemény munkába kerül majd, de az ehhez szükséges összeget csak külföldön tudom megszerezni.
Béres Alex, Balazsér
Most elsősorban a mesterképzés elvégzése a cél. Eközben a párommal a közös jövőnket is tervezzük, és a „start”-hoz, bizony komoly tőkére van szükség. Ezért nyáron nekivágtunk a nagyvilágnak, Angliába jöttünk szerencsét próbálni, hogy megtudjuk szerezni a kellő összeget az esküvőre. Kárpátalján az utóbbi időben igencsak fellendült a vendéglátóipar, éppen azért, mert az otthon kilátástalanságot tapasztaló fiatalok, elhagyva otthonukat, külföldön dolgoznak, és a megkeresett pénzt arra szánják, hogy életük „legszebb napja” felejthetetlen legyen. Mi jövőre tervezünk összeházasodni a párommal. Több országban is voltunk már rövidebb ideig, de őszintén mondhatom, hogy csak a Kárpát-medence tud igazi otthont nyújtani.
Nekem mindig is nagy terveim voltak Kárpátalján, amiért többen ki is nevettek, hisz „innen menekülni kell” – mondták. Nekem több ötletem is volt/van, amiből meg lehetne élni.
Ám az utóbbi időben, bevallom, én is elbizonytalanodtam kicsit, a politikai helyzet és különféle provokációk megnehezítik a tervek megvalósítását és magát az otthoni létet. Bár semmi sem pótolja a szülőföldet, lassan arra is gondolnunk kell, hogy a leendő családunk biztonságban legyen, és ne kelljen rettegnie a holnap miatt. Nehéz döntés előtt állunk, ugyanis a mérleg egyik oldalán a családunk és barátaink állnak, a másik oldalán pedig egy biztonságosabb, stabilabb jövő. Így arra a kérdésre, hogy hol leszünk öt év múlva, nem is tudok pontos választ adni. Bárhogy is alakul a jövő, a szívemben mindig magyar leszek, és a hazám Kárpátalja marad!
Illés Nikolett, Nagypalád
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem 6. éves hallgatója vagyok. Kárpátalja él minden egyes mozdulatomban, szívverésemben és lélegzetemben, akárhová menjek majd – mert itt születtem. S nagyon nehéz az, amikor el kell jönnöd onnan, ahol születtél. Soha nem gondoltam arra, hogy az anyaországban maradok. Nem azért mentem Magyarországra tanulni, mert az itthoni iskolák nem megfelelőek, hanem azért, mert teológián szerettem volna tanulni. S nem is azért, hogy majd később jobb megélhetésem legyen. Ami hajtott, az nem más volt, mint a lélek. Soha nem zártam ki sem Magyarországot, sem Kárpátalját a lakhellyel kapcsolatos lehetőségek közül, és soha nem is fogom. Mert oda szeretnék menni, ahol szükség van a szolgálatra. Jelenlegi állandó tartózkodási helyem viszont a mátészalkai Kossuth téri gyülekezet. Igaz, haza is jöhettem volna segédlelkésznek. Azért maradtam, hogy több tapasztalatot tudjak gyűjteni, és egy kicsit át akartam lényegülni a megszokottból valami újba. Egy igen tapasztalt, gyakorlott és intelligens lelkipásztor szárnyai alatt vagyok, akitől már ennyi idő alatt is sokat tanultam, aminek hasznát tudom venni akár otthon, akár Magyarországon, vagy ahová mennem kell.
5 év múlva remélem, hogy egy gyülekezetben szolgálunk a vőlegényemmel együtt, aki jelenleg a Sárospataki Református Teológiai Akadémia 5. éves teológus–lelkész szakos hallgatója. Mivel a vőlegényem magyarországi születésű, maradunk/maradok a tanulmányaink befejezése miatt.
Tervünkben van még egy közös külföldi tartózkodás nyelvtanulás céljából, amit már a házasságkötésünk utánra tervezünk. De az meg sem fordult a fejünkben, hogy olyan távol maradunk. Mindketten Magyarországon képzeljük el az életünket. Ez a legtávolabbi pont, ahol mindketten élni szeretnénk, de az sem áll tőlünk messze, hogy Kárpátalján kell majd szolgálnunk.
Dencs Bianka, Salánk
Tizenhat éves vagyok, és második éve járok a Szent László Görög Katolikus Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskolába Debrecenben. Csecsemő- és kisgyermek-ápolónőnek tanulok. Később orvos szeretnék lenni, mivel kiskorom óta ez az álmom. Öt év múlva Magyarországon szeretnék élni, és a szakmámban dolgozni.
A szüleim is kiköltöznének.
Azért döntöttem így, mivel nagyobb eséllyel találok ott munkát, mint Ukrajnában. Több kihívást látok az ottani munkakörülményekben is, mint itt.
Márton Réka, Mezőgecse
A Debreceni Egyetemen tanulok, ez az utolsó évem. A beregszászi főiskola végzőseként egy középiskolában dolgoztam, mint alsó osztályos tanító. Nagyon szerettem azt a munkát, de amikor döntenem kellett, hogy maradok a szülőföldemen vagy Magyarországra jövök tanulni, az utóbbi mellett döntöttem. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a jövőben – ha megtehetem – Magyarországon szeretnék dolgozni és élni. Hogy 5 éven belül hol leszek, és mit fogok csinálni, azt még nem tudom.
Talán tanító leszek egy kisvárosban, vagy egy alapítványnál fogok tevékenykedni Budapesten.
A közeli tervem az, hogy túléljem az egyetem utolsó félévét. A távoli vagy ötéves tervem pedig, hogy munkát találjak és albérletet. Egyenesbe hozzam az életem, mert most kicsit szétesőnek és kuszának érzem.
Simon Rita
