Hungaroton: Farkas Gábor lemeze.
Márciusban mutatták be a Hungaroton Rottenbiller utcai stúdiójában a Liszt- és Junior Prima Díjas Farkas Gábor zongoraművész Soirées de Vienne című lemezét. Nagy örömmel vettem részt a jeles eseményen, mivel már három évtizede nem jártam az épületben, ahol egykor lemezek százait vettük fel. Másrészt nagy becsben tartottam a hasonló névre hallgató, 1995-ben megjelent kiadványt Jandó Jenő előadásában.
E korong lényegesen különbözik a korábbi verziótól, Farkas nem csupán Liszt átiratokat vett fel, a főszerepet Schubert Négy impromptus (D.935) című műve játssza. Jóllehet a bécsi szerző másik sorozata (D.899) a népszerűbb, de jelen darab áll szívemhez közelebb, mivel a negyedik impromptu-ből magam is játszottam egy részletet ifjú koromban.
Ezt követi két Liszt feldolgozás és egy Liszt keringő. Az albumot lezáró kompozíció Alfred Grünfeld osztrák zongoraművész, zeneszerző (1852–1924) Soirée de Vienne (op. 56) címen posztumusz kiadott keringőparafrázisa ifj. Johann Strauss A denevér című operettjének és egyéb műveinek motívumaira. A szerzőről idáig semmit sem tudtam, de úgy tűnt, a bemutatón más sem volt tájékozottabb.
„A lemez vezérmotívuma, bécsi zenei élet különböző aspektusainak bemutatása volt – értékeli a felvételt Farkas Gábor. – Szándékosan nem nyúltam a bécsi klasszikusok – Haydn, Mozart Beethoven műveihez – szerettem volna a figyelmet inkább Schubertre irányítani. A lemez elején a zenei mondanivaló dominál, az első f-moll darabban a szerző mélysége jelenik meg, míg az ugyanolyan hangnemű, negyedik impromptu viszont már nem annyira drámai: könnyedebb, de soha sem mondhatjuk, hogy Schubert vidám zenét adott volna közre. Egy anekdotával illusztrálnám, egyszer megkérdezték a szerzőt, miért komponál mindig borongós műveket, mire visszakérdezett: ’Létezik egyáltalán vidám zene?’ A lemez második részében pedig Liszt és Grünfeld átirataiban a virtuozitás játssza a főszerepet. Az általános közvélemény számára a bécsi muzsika a könnyed, elegáns darabokat, a szalonok világát, az újévi koncertet jelenti. Pedig sokrétű a császárváros zenei világa, ezt próbáltam egy órába besűríteni, de tisztában vagyok azzal, hogy egy kis szeletkét tudtam csak közreadni. Beszéltünk Grünfeld művéről, itt nem a kevésbé ismert szerzőn, inkább Strauss zenéjén van a hangsúly. Mikor válogattam, gondoltam arra is, hogy Liszt kedves tanítványának Karl Tausignak az egyik Strauss-átiratát az ’Egyszer élünk’ című opust teszem a lemezre, de dönthettem volna Adolf Schulz-Evler mellett is. Akkoriban nagyon sokan feldolgozásokban népszerűsítették Strauss műveit. Grünfeld átiratát magam is gyakran játszom ráadásdarabként, s a siker sohasem marad el.”
Dr. Csermák Zoltán
