Zelenszkij a davosi fórumon maximális szankciókat kért Oroszország ellen

Az észak-ukrajnai Csernyihiv megyében lévő Deszna falu ellen múlt kedden végrehajtott orosz rakétacsapás után 87 holttestet ástak ki a romok alól – közölte Volodimir Zelenszkij ma a davosi fórum résztvevőivel, maximális szankciókat követelve Oroszország ellen, s leszögezve, hogy nem lehet a világot „nyers erőszakkal” irányítani.

Az ukrán államfő videókapcsolaton keresztül szólalt fel a Világgazdasági Fórum nyitónapján. Beszédében arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy ne habozzon alkalmazni az Oroszország számára fájdalmas szankciókat mindaddig, amíg a Kreml átlépi az „új vörös vonalakat”. Rámutatott, hogy ha a világ a nyolc évvel ezelőtti első, Ukrajna elleni agresszióra már kemény szankciókkal válaszolt volna Oroszországnak, akkor elkerülhető lett volna a mostani teljes körű háború. Azt is hangsúlyozta, hogy most a történelem fordulóponthoz érkezett.

„Ne várják meg a végzetes lövéseket, azt, hogy Oroszország különleges fegyvereket, vegyit, biológiait, ne adj Isten, nukleáris fegyvert vessen be! Ne keltsék az agresszorban azt a benyomást, hogy a világ nem fog kellő ellenállást tanúsítani! Azonnal védjék meg a világ szabadságát és rendjét, amely mindenki számára hasznos”, kérte Zelenszkij, aki emellett kezdeményezte egy új szervezet létrehozását a tömeges éhezés megelőzésére, és Ukrajnát javasolta e szervezet munkájának platformjaként.

Forrás:
KISZó/MTI.hu

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó