Magányos feleségek. Gyermekeiktől elszakított apák. Elhagyatott idősek. Síró árvák, özvegyek. A három hónapja tartó háború óta több millió ember vált menekültté, és több százezer embert választottak el a családjától.
Simon Rita
A legutóbbi KISZó-kérdésünkben arról kérdeztük olvasóinkat, hogy az ő családjukat szétszakította-e a háború. Nem meglepő módon az emberek 90 százaléka igennel válaszolt.
Debreceni Orsolya elmondta, ő a férjével és a gyerekeivel együtt tartózkodik külföldön, viszont az anyukája és a kutyáik otthon maradtak, amit ő a család szétszakításaként él meg. Az édesanyjával március óta nem találkoztak.
– Előbb a férjem, majd 3 hét után mi is kijöttünk Magyarországra. Szegeden találtunk munkát, albérletben lakunk – jegyzi meg a nagymuzsalyi nő.
– Túlélésben vagyunk, másnak nem nevezném.
Egy év lakásszerződés és a munka ideköt, de szeretnénk visszamenni. Teljesen idegen környezetbe csöppentünk, senkit sem ismertünk itt. A lányom 17 éves, ő a beregszászi főiskola szakgimnáziumában tanul, jelenleg távoktatásban. Jó tanácsként mondták, hogy jobb lesz, ha itt beíratom a 12. osztályba, mert otthon semmi sem biztos. A kisfiam épp most fejezi online a 4. osztályt a Beregszászi Kossuth Lajos Líceumban. Ő szeptembertől biztosan itt kezdi a tanulmányait, bár semmiképpen sem szerettem volna, hogy bármi ide kössön minket.
Orsolya elmondta, bár rettenetes honvágyuk van, és mindenüket hátrahagyták, most már kezd belenyugodni a helyzetbe, a gyerekek érdekeit tartja szem előtt.
Csak úgy, mint itthon, Magyarországon is fodrászként állt munkába, de míg itt magánvállalkozó volt, külföldön csak alkalmazott. Nem menekültként érkeztek, így semmilyen kedvezményt vagy előjogot nem élveznek. A spániel négy, a palotapincsi három éve családtag. Az albérletbe viszont nem vihettek magukkal háziállatot.
Mitro Róbertéknél is sajátságos a helyzet. Öröm az ürömben, hogy eddig ritkábban látták egymást a feleségével, a háború óta viszont együtt a család.
Az ungvári férfi 12 éve külföldön dolgozik, de mindig haza húzott a szíve. Az utóbbi két évben a Covid, most pedig a háború tette be az ajtót. Addig sokkal gyakrabban, havonta többször is hazalátogatott a családjához, most viszont nem jöhet Ukrajnába. Egy fél éve betervezett műtét is vár rá Magyarországon, ami miatt szintén nem hagyhatja el az országot.
– Én itt tartózkodtam, a feleségem a háború kirobbanását követően jött át a két gyermekünkkel. Az egyiket akkor még a szíve alatt hordta. A rokonok és a szüleim otthon maradtak, ilyen értelemben a mi családunk is szétszakadt. A szüleimnek nincs is hová jönniük.
Mi jól jártunk, mert az egyik rokonunk a rendelkezésünkre bocsátotta a lakását.
Ez nagy szerencse, mert abban az egyszobás lakásban, ahol korábban éltem, bajos lett volna megoldani a gyerek távoktatását és a feleségem online munkáját. Azóta pedig már megszületett a pici is, akinek szintén kell a hely. Ha nem kapjuk meg ezt a lakást, roppant nehéz helyzetbe kerültünk volna. De előbb-utóbb úgyis el kell mennünk innen. Szinte lehetetlen most albérletet találni Budapesten. De úgy hallom, ugyanez a helyzet Ungváron is.
Az otthoni lakásunkra most a szüleink vigyáznak, de sajnos se kiadni, se eladni nem tudjuk.
A lakás tele van a használati tárgyainkkal, berendezéseinkkel. Minden hazavár. Egyedül annyi jó van a rosszban, hogy a háború úgymond összehozott minket. Én már évek óta itt dolgoztam, vissza nem mentem volna, a feleségem pedig otthon, ő sem jött volna át ide. Most „megoldódott” a kérdés.
A tíz százalékba tartozó Tóth Erzsébet elmondta, nekik meg sem fordult a fejükben, hogy mindent, amit eddig felépítettek, csak úgy itthagyjanak.
Szerencsére a munkahelyük sem szűnt meg.
„Azt pedig egyáltalán nem szeretném, hogy a kislányunk akár egy napot is az apja nélkül töltsön el.” – fogalmazott a beregsomi nő.
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
