Minden szaknál elvárás ennek az iratnak a benyújtása.
Mint ismeretes, az ukrán oktatási minisztérium a háború miatt az idei tanévben egyszerűsítette az érettségi és felvételi rendszerét. A hagyományos külső független tesztelés (ZNO) helyett a végzősöknek egy nemzeti multidiszciplináris tesztet kell megírniuk. A felsőoktatásban nem mindegyik szaknál elvárás az érettségi vizsgaeredmény. A motivációs levél viszont igen. A jelentkezőknek éppen ezért kell nagy figyelmet fordítaniuk a megírására. De hogyan kell kinéznie, és mit várnak el tőlük az illetékesek?
Simon Rita
Az internet sok mindenben lehet a segítségünkre, nem árt megnézni egy-két sablont, de a „másolás és beillesztés” ebben az esetben nem célszerű – véli Turányi Tatjána. A Scientia Denique tudományos kötet főszerkesztője azt tanácsolja, szánjunk elegendő időt a motivációs levél megírására, ne akarjuk egy nap alatt összecsapni.
– Formáját tekintve minden motivációs levél tartalmazza a személyes adatainkat, a motivációnkat és a víziónkat, ami jelen esetben arra vonatkozik, mit szeretnénk majd az adott diplomával kezdeni. Ami a terjedelmet illeti, általában egy oldalban össze lehet foglalni a mondandónkat, nem szükséges irreleváns információkkal teletömni. Mondjuk el az indíttatásunkat, miért is pályázunk, miért lennénk alkalmasak a pozícióra, említsük meg, ha például hátrányos helyzetűek vagyunk. Mutassuk be az eddig elért eredményeinket, de ne essünk túlzásba az öndicsérettel. Gyakran látok olyat, amikor szépen hangzó, terjedelmes frázisokat másolnak ki a jelentkezők.
Ehelyett azt javaslom, azt írjuk le, ami valóban jellemez minket, ami egyedivé tesz.
Ha például a biológia szakra akarunk felvételt nyerni, említsük meg, ha már mi magunk is kísérleteztünk valamivel, fejtsük ki, miben látjuk a tárgy, szakma szépségét. Lezárásként pedig fogalmazzunk meg egy víziót, amelyben vázoljuk, mit is akarunk kezdeni azzal a lehetőséggel, ha felvesznek, mi a tervünk. Ez nagyon fontos elem. A jövőkép mutatja meg igazán, alaposan átgondoltuk-e, miért akarunk az adott szakon tanulni. A helyesírás szintén lényeges. A szövegszerkesztők manapság már a segítségünkre vannak ebben, de javaslom, ellenőriztessük le magunkat mással is. És még valami: hagyjunk időt magunknak.
Ne úgy induljunk neki, hogy egy szuszra megírjuk és kész. Gondoljuk át, érleljük magunkban, másnap olvassuk el újra, finomítsuk, formáljuk.
Éppen ezért ne hagyjuk az utolsó napra a megírását. Ha esetleg le is kell fordítani, akkor meg még inkább.
Mint ismeretes, a legtöbb felsőoktatási képzésnél a jelentkezőknek mindössze egy felvételi kérvényt és egy motivációs levelet kell benyújtaniuk. Így van ez a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán is. A tanári szakoknál nem elvárás a multiteszt, a motivációs levél viszont mindegyik képzésen megkerülhetetlen. (A multiteszt eredménye csak a számvitel és adóügy, pénzügyek, bank és biztosítás, illetve a turizmus szakon mérvadó). A motivációs leveleket az intézmény oktatási nyelveihez illeszkedve magyar, ukrán vagy angol nyelven fogadják el.
Tóth Attilát, a főiskola felvételi bizottságának felelős titkárát arról kérdeztük, intézményük milyen szempontok alapján értékeli a motivációs leveleket.
– Fontos megemlíteni, hogy eddig nem volt szükség a felvételihez motivációs levél írására Ukrajnában. Két éve vezették be ezt az opciót, azonban az oktatási minisztérium szerint azóta mindössze öt intézmény élt ezzel a lehetőséggel az országban. Most mindenkire rákényszerítették, holott számos részletet nem is tisztáztak. Például azt sem tudjuk, hogy a jelentkezésnél minden szakra külön kell feltölteni motivációs levelet vagy sem – jegyezte meg Tóth Attila.
– Mi úgy tervezzük, hogy minden szakra külön dokumentumot kérünk, mert így lesz objektív az értékelés.
Meg kell említeni, hogy három jelentkezési kategóriát különböztetünk meg: az alapképzés első évfolyamára jelentkezőket (középiskolai végzősök), az alapképzés második évfolyamára jelentkezőket (ide tartoznak azok, akik rendelkeznek alapképzésben vagy felsőfokú szakképzésben szerzett diplomával, vagy hallgatói jogviszonyban állnak valamely intézménnyel, és legalább egy lezárt tanévük van), illetve a mesterképzésre jelentkezőket. Hangsúlyoznám, hogy a különböző képzési szinteknél némiképp eltérők a motivációs levelekkel kapcsolatos elvárások. A szerkezeti bontás ugyanaz, viszont a súlyozás máshogy történik a már diplomával rendelkezők esetében.
– Mit vár el a főiskola az első kategóriába tartozó, középiskolai érettségizőktől?
– Nem egy klasszikus értelembe vett motivációs levélről beszélünk, mivel azzal nem tudnánk biztosítani az elfogulatlan rangsorolást. Ez pedig fontos, mert a tanári szakok esetében csakis ez alapján bíráljuk el, ki nyerjen felvételt.
Négy nagyobb szerkezeti egységre bontjuk a motivációs levelet.
Az első rész az általános személyes adatokra vonatkozik, illetve arra, melyik iskolában és milyen tannyelven tanult az illető. Itt kell még beírni az érettségi bizonyítvány átlagát is. Mivel az idei, módosított központi felvételi eljárás nem írja elő az átlagszámítást, mi a motivációs levélben kérjük meghatározni. A jelentkezőnek külön fel kell tüntetnie két tantárgy év végi jegyét is. Az első mindenképp a szakra releváns tárgy legyen.
A főiskola legkésőbb június 1-ig feltölti honlapjára a motivációs levelek értékelésének szabályzatát,
ahonnan a diákok pontosan tájékozódhatnak, hogy melyik szakon melyik tantárgy számít. A második, választott tárgynál pedig azt javasoljuk, azt a jegyet írja be, amelyik a legmagasabb a bizonyítványában.
A második egységben három kérdést kell megválaszolni: miért választja az intézményt, miért esett a választása az adott szakra és mik a jövőbeni karriertervei?
Érdemes legalább négy-öt érvet felsorolni. Ebben a részben kérdésenként maximum tíz ponttal jutalmazzuk a felvételizőt. A harmadik blokk az elért eredményeket és az érdeklődési területet mutatja be. Ez is két alegységre oszlik: az utóbbi három tanévben tantárgyi, művészeti vagy sportversenyeken elért eredményekre/részvételre (maximum 25 pont), illetve a nyelvtudásra. Előbbit a versenyen szerzett oklevéllel vagy hiteles igazolással kell alátámasztani, utóbbit pedig nyelvvizsgával, érettségivel vagy ZNO tanúsítvánnyal tudja jóváírni.
A negyedik komponens pedig a fogalmazás, helyesírás és formai kivitelezés.
A részegységek összesített pontszáma 200. Előzetesen egy oldal terjedelemben állapodtunk meg, de a végső szabályzatban valószínűleg a nem több, mint két oldal lesz meghatározva.
A felvételizőknek mi leszünk az elsődleges mankóik, mert tervezünk minta motivációs leveleket is feltölteni a honlapra. De bármiben szívesen segítünk nekik, forduljanak hozzánk bizalommal, illetve tájékozódjanak a részletekről a főiskola honlapján, oda minden fontos információt feltöltünk.