A brit miniszterelnök új európai szövetség létrehozásán dolgozik

Boris Johnson kijevi látogatása során elsőként Volodimir Zelenszkijjel osztotta meg elképzeléseit.

A brit miniszterelnök olyan nemzetközi szövetég megalakítását javasolta az ukrán államfőnek, mely ellenáll Oroszországnak, s az Európai Unió alternatívája lehet – tájékoztatott a Pravda.net.ua a Corriere Della Sera írására hivatkozva.

„A londoni kormányfő olyan új rendszerű – az Európai Unió alternatíváját – politikai, gazdasági és katonai szervezet létrehozását javasolja, mely a Brüsszellel szemben bizalmatlan országokat tömörítené” – áll az olasz kiadvány cikkében.

A forrás szerint Johnson már több mint egy hónapja dolgozik a tervezeten, s elsőként, április 9-én, kijevi látogatása során Volodimir Zelenszkijjel osztotta meg gondolatait.

A miniszterelnök modellje szerint a szövetség vezetője Nagy-Britannia lenne, Ukrajnát, Lengyelországot, Észtországot, Litvániát és Lettországot fogná össze, valamint, a távolabbi jövőben csatlakozhatna hozzá Törökország is. A brit politikus a közösség egyik fő feladatának Moszkva katonai fenyegetésének elhárítását jelölte meg.

Az olasz lap úgy tudja, hogy a hivatalos Kijev eddig nem reagált a brit kezdeményezésre. Lengyelország és a balti államok álláspontjáról sincs információ.

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó