A megszálló egyik fő célja Ukrajna gazdaságának lerombolása, a vállalkozások kifosztása. Küldetésünk, hogy rekordidő alatt és a lehető legegyszerűbben biztosítsuk a cégek Kárpátaljára történő áttelepülését – olvashatóak Viktor Mikita szavai a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás közösségi oldalán.
Kárpátalja kormányzója hozzátette, e mechanizmusok és ütemtervek kidolgozása volt a legnehezebb folyamat.
A közel 100 napja tartó háború alatt 278 vállalatot sikerült átköltöztetni a térségbe. Ebből 218 már működik, 60 cég áttelepülése folyamatban van. A vállalatok többnyire Kijev, Doneck és Harkiv megyéből érkeztek.
Kárpátaljára költözött az IT-szektor legtöbb képviselője. Jöttek feldolgozóipari vállalkozások, a kereskedelmi szféra képviselői és az építőiparban tevékenykedők is.
Ugyanakkor az összes kitelepült vállalkozás 62,9 százalékát már hivatalosan átjegyezték a megyébe (175 gazdálkodó szervezet, ebből 136 az informatikai szektor képviselője).
A cégek a helyi lakosság körében is keresnek szakembereket. Napjainkban több száz ilyen üresedés van.
Az új vállalkozások által befizetett források ezentúl a megye és a helyi közösségek költségvetésébe kerülnek, ami pozitív hatással lesz a gazdaságra – olvasható Viktor Mikita közleményében.
Az áttelepült vállalkozások mintegy 10 ezer munkahelyet teremtettek Kárpátalján