Bő egy éve dolgozom Kárpátalján, leginkább Ugocsában. Bárhova megyek, ha előkerül egy íj a kocsimból, azonnal fölcsillannak a szemek. Fölizzik a parázs a gyerekekben meg a felnőttekben is. Az íjászatba mindenki hamar belejön. Mintha ez az ezeréves tudás a génjeinkben lenne.
Azért, hogy ezt a sok érdeklődő, tehetséges embert még inkább az íjászat és egyben a baranta hagyományos magyar harcművészet felé tereljem, havi rendszerességgel képzést indítottunk számukra. Nevezhetjük ezt tanfolyamnak, továbbképzőnek vagy edzőképzőnek is. Ki mit keres benne, azt találhatja meg. A cél, hogy minél szélesebb körben kapjunk rá újra az őseink harcmodorából hagyományőrző szabadidő sporttá szelídült íjászatra. Alakuljanak íjász csapatok, lovasíjász körök, legyenek íjász versenyek, és a kárpátaljaiak csatlakozzanak be az anyaországi, felvidéki és erdélyi íjász életbe, baranta közösségekbe is.
Az első ilyen képzési alkalomra november 3-án Nagyszőlősön került sor. Segítségül hívtam egykori edzőtársaimat a Kiskunságból. Így a testvéremmel, Molnár Pállal, K. Tóth Endrével és Horák Zsolttal tartottuk meg Kárpátalja eddigi első íjászképzését.
A létszám magasan felülmúlta várakozásomat. 48-an jöttünk össze, a legkisebbek ötévesek voltak.
Délelőtt 4, délután 2 órát edzettünk. Molnár Pál nemcsak íjász sportoktató, hanem népzenész is. Minden gyakorlást moldvai körtánccal kezdtünk. Pali a tánc, kiemelten a körtánc és az íjászat kapcsolatáról is beszélt. A ritmusérzék, ütemérzék, a mozgáskoordináció vagy az együttmozgás másokkal nagyon fontos mind a két tevékenységben. Nem is beszélve arról, hogy nagyon szeretünk táncolni.
Az első órában botforgatással, botos ügyességi játékokkal melegítettünk be. Az íjászat nagymozgásait és ütemét szintén bottal gyakoroltuk, így nem kellett figyelni semmi másra, csak a testtartásra, a lábak, a tartó és a feszítő kéz helyzetére, illetve egymásra. Mozgásból, körben sétálásból és futásból is gyakoroltunk.
Ezután került kézbe az íj, ugyan még csak vessző nélkül. Ekkor azt tapasztalhattuk meg azt, hogy milyen, amikor erőt kell tenni a feszítésbe, és ez hogyan befolyásolja a mozgásunkat, tartásunkat. A harmadik órában lőttünk először. Itt már különvált a társaság kicsikre és nagyokra. Én foglalkoztam az 5-10 évesekkel, akiknek a többsége még soha nem fogott hagyományos íjat a kezébe, vagy ha igen, akkor nem mutattak nekik használható technikát.
Náluk még nagy nehézség, hogy egyidejűleg figyeljenek a kezükre, lábukra, ujjaikra, mindenre. Itt inkább élménybe kell csomagolni a gyakorlást, és nem csiszolni tökéletesre a mozgást, hanem hagyni néha „elesni” őket. Hagyni, hogy ne jól csinálja, aztán majd kis segítséggel javítja, vagy rájön, hogyan is kell azt.
Az élmény náluk a hintaló hátáról és a körben sétálásból való lövés próbálgatása volt. A legkisebbek is bele-beletaláltak már a célba mozgás közben, a nagyobbacskák meg kifejezetten sokat ügyesedtek.
Nagyon élvezték, 4 órányi gyakorlás után sem akarták abbahagyni.
A felnőttek aprólékosabb munkát végeztek. A nagymozgások után, az ujjakkal való finom mozdulatokat, a pontos célzáshoz szükséges apróbb mozzanatokat is gyakorolták. Sorra vették a tipikus hibákat, hogy mit és hogy nem szabad rosszul csinálni. A 4. órában pedig a körben sétálásból való gyakorlás következett, ami már a dinamikus íjászathoz tartozik. Itt figyelni kell a körre, illetve a lábunkra, hogy orra ne bukjunk. Egy ritmusban kell lépni, különben szétesünk, és ehhez a ritmushoz kell hangolni a betöltést, célra tartást, feszítést, és a lövést. Érdekes módon minél több dologra összpontosítunk, annál jobban fog menni az egész.
A délutáni programban többen a lovasképzésen vettek részt Margitics Emőke lovas oktató vezetésével. Ide csempészte be Horák Zsolt a lovasíjászathoz szükséges alapozó mozgásokat. Mindenki kipróbálhatta, milyen is lőni lóhátról.
A többiek pedig ez alatt megtanulták a gyorstöltést, mozgásból lövést harcias körülmények között.
A végén vívósisakban, tappancsos vesszőkkel 4-4 fős csapatok íjászcsatája következett. Ez az egyik legjobb játékunk.
Összedolgozva a csapattársainkkal, le kell vadászni az ellenfél tagjait, közben futni, rohamozni, menekülni, elugrani a nyílvesszők elől. Összeszedni az ellőtt vesszőket, gyorsan betölteni és játszani tovább.
A következő alkalmak várhatóan november 24-én, december 16-án, 22-én és 29-én lesznek. Minden érdeklődőt várunk, és az ő számukra ajánljuk a Kárpátalja Baranta facebook-oldalát. Bárki csatlakozhat ehhez a folyamathoz, az is jöhet, aki még soha nem lőtt.
Szilaj István,
a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa
