Kedves, figyelmes, előzékeny. Hivatását szíve teljes szeretetével végzi, ami nem csoda, hiszen kisgyermekkora óta óvodapedagógus szeretett volna lenni. Családanyaként is megállja a helyét, minden szabad percét gyermekeivel, és a férjével tölti, kikapcsolódni barátaikkal, testvérével és annak családjával szoktak. A Kárpáti Igaz Szó rovatának mai vendége Domokos Emőke Zsuzsanna, a Kisbégányi Csillagocska Óvoda vezetője.
Hegedűs Csilla
– Hol és hogy telt a gyermekkora?
– Kisbégányban születtem, és emlékeim, illetve a szüleim elmondása szerint nagyon rendes, csendes, halkszavú, szófogadó kislány voltam. Van egy három évvel idősebb nővérem, akivel mind a mai napig nagyon jó testvérek vagyunk, szerintem soha még hangos szóváltás sem volt közöttünk. Az iskolát Nagybégányban kezdtem, egy kitűnő tanítóbácsi, Ivan Jurijovics osztályában tanultam három évig ukránul, aztán a Makkosjánosi Középiskolában folytattam tanulmányaimat, és ott is érettségiztem. Ezt követően a Munkácsi Mezőgazdasági Líceumba felvételiztem, ott három évig tanultam, de nem húzott a szívem ahhoz a szakmához, ezért úgy döntöttem, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola óvoda-pedagógiai szakára felvételizek. 2005-ben szereztem ott diplomát.
– Hol kezdett el dolgozni?
– Diplomaszerzés után nem tudtam azonnal elhelyezkedni, ám egy év elteltével sikerült a helyi, azaz a kisbégányi óvodába munkába állnom. Azóta is itt dolgozom, és nagyon jólérzem magam.
– Ezek szerint ön megtalálta a gyerekekhez vezető utat.
– Egy pedagógusnak az a feladata, hogy elnyerje a gyermekek bizalmát, megtalálja velük a közös hangot. Minden gyerek, a csintalanok is vágynak arra, hogy megmutathassák, ők is tudnak aranyosak, jók lenni. Ezt az eltelt évek alatt nagyon sokszor tapasztaltam.
– Gondolom türelemmel is megáldották a fentiek.
– Amióta nekem is vannak gyerekeim, az óvodásokkal is sokkal érzékenyebb vagyok. És igen, a türelmem is nagyobb.
– Mióta igazgatja az intézményt?
– Lassan tíz éve, 2012 szeptemberétől. Mivel 2006-tól már itt dolgoztam, nem kerültem új környezetbe, sokkal könnyebb volt elvállalni a vezetői posztot. Persze volt bennem egy kis feszültség, mert láttam, egy vezetőnek mennyi a feladata, de amikor belekezdtem, gyakorlatilag sodródtam. Ha úgy éreztem, szükségem van rá, akkor tanácsot kértem a kollégáimtól, a főnökeimtől, így az évek alatt belerázódtam a ebbe a szerepkörbe.
– Szokott halogatni?
– A legnehezebb feladatokat szoktam tologatni, de amikor közeledünk a határidőhöz, ha törik, ha szakad, elvégzem, mert tudom, hogy fontos, és nem tornyosulhatnak fel a megoldásra váró teendők.
– Hogy áll a pontossággal?
– Igyekszem pontos lenni. Ha valami oknál fogva el is kések valahonnan, az sosem több öt percnél.
– Két gyermekük van. Mondana a családjáról néhány szót?
– A férjem is kisbégányi, és már gyermekkorunktól ismertük egymást. Még tizenéves csitri voltam, amikor a négy évvel idősebb párom csapta nekem a szelet, a diszkóból hazakísért, udvarolgatott. Aztán pár év úgy telt el, hogy eltávolodtunk egymástól, de hiszem azt, hogy a Jóisten minket egymásnak teremtett, ugyanis ismét összejöttünk, összeházasodtunk, és két csodálatos lánygyermekünk született: Alexandra 2016-ban, Vivien pedig 2019-ben.
– Mikor volt könnyebb anyukának lenni?
– Amikor Alexandra született, még tapasztalatlan voltam, sokat stresszeltem, hogy mindent jól csinálok-e, ha nyűgös volt, mert jött a foga, én már aggódtam. Viviennél mindez sokkal könnyebben ment, tudtam, mi a teendő, ha belázasodik, vagy ha valami miatt elsírja magát.
– Ki az aggódóbb szülő, ön vagy a férje?
– Mindenképpen én. A férjem könnyedén vesz mindent, én ennek pont az ellenkezője vagyok.
– Alexandra szeptembertől iskolás lesz.
– Igen. Sajnos úgy néz ki, hogy idén elmarad a szép óvodás ballagási ünnepség, amit nagyon sajnálunk, mert az egy felejthetetlen élmény mind a gyermeknek, mind a szülőknek, óvodapedagógusoknak. Alexandra a helyi iskolában kezdi az első osztályt, amit már nagyon vár.
– Sokban különbözik egymástól a két csaj?
– Igen. Alexandra nagyon hasonlít az apukájára, mind külsőleg, mind belsőleg. Beszédes, olyan minden lében kanál. Vivien anyás. Csendes, visszahúzódó, mint én. Szoktunk csajos napokat szervezni. Elég nekik, ha csak a helyi boltba vagy a szomszédba megyünk el, csak menjünk valahová. Emellett szeretnek öltözködni, a divat, a smink, a frizurakészítés nagyon tetszik nekik.
– Hogyan szokott kikapcsolódni a Domokos család?
– Barátaink nagy része, akikkel összejártunk, sajnos elköltöztek innen, de a testvéremék itthon vannak. Nekik három gyermekük van, velük töltjük az időt, és ilyenkor a gyerekek is jólérzik magukat. Mi nem szándékozunk innen elmenni, nagyon reméljük, hogy nem fajul odáig a helyzet, hogy ezt meggondoljuk.
– Jó emberismerőnek tarja magát?
– Egyre inkább igen. Most már észreveszem, hogy ki őszinte. Korábban értek csalódások. Én bármit hamar a szívemre veszek, és rágódok rajta. Mára úgy érzem, megedződtem, de ha egy mód van rá, elkerülöm a gyanús embereket.
– Haragtartó vagy sértődékeny?
– Ha megbántanak, megsértődöm. De ez sem tart sokáig, hamar túlteszem magam ezen. Most már e téren is edzettebb vagyok.
– Van hobbija? Mi az, ami kikapcsolja?
– Korábban nagyon szerettem sportolni, azon belül is tornázni. De amióta felelősségteljes lett a munkám, nem igazán marad erre időm. Viszont engem a takarítás is kikapcsol: szeretem, ha rend és tisztaság van körülöttem.
– Sütni-főzni is ennyire szeret?
– Mi a szüleimmel élünk egy portán, és többnyire az édesanyám vezeti a konyhát. Persze ez nem azt jelenti, hogy én ne venném ki a részem a sütés-főzésből, bármit szívesen elkészítek, de hétköznap, amikor hazamegyek a munkából, nagyon jólesik, hogy anyukám elénk teszi a finom kész ételt. Ez óriási segítség az egész család számára.
