Nincs hiány orvosokból.
Az Ukrajna elleni teljes körű orosz invázió kezdete óta az egészségügyi dolgozók legfeljebb 1%-a hagyta el az országot – közölte az egészségügyi miniszter, írja az Ukrinform.
„Még ha nem is mindegyik munkatárs került be a hivatalos statisztikákba, úgy gondoljuk, hogy az egészségügyi dolgozók legfeljebb 1%-a utazott külföldre” – fogalmazott Viktor Ljasko.
Ugyanakkor a tárcavezető megjegyezte, a minisztérium nyilvántartja a belső menekült egészségügyi dolgozókat is, akiknek a száma meghaladja a 3500-at.
A más intézményekben dolgozó szakmabeliek közül 1758 orvos.
Akadnak mozgósított egészségügyi munkatársak is, tette hozzá, akik az Ukrán Fegyveres Erők mellett a fronton dolgoznak, egészségügyi segítséget nyújtanak mind a katonáknak, mind a civileknek.
Ljasko kiemelte azt is, hogy „ma nincs hiány orvosokból, jelenleg teljes harckészültségben vagyunk”, majd megköszönte minden egészségügyi dolgozó munkáját.