A szakgimnázium nyolcvanhárom végzőse a főiskolán folytathatja

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának diplomaátadó ünnepségére a Beregszászi Római Katolikus Templomban került sor. Az ünnepség elején, ökumenikus istentisztelet keretében, Molnár János római katolikus esperes-plébános, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, valamint Marosi István görög katolikus parókus, a főiskolai lelkészség lelkipásztora hirdette Isten igéjét.

 Hegedűs Csilla

Soós Katalin, a szakgimnázium igazgatója évértékelő beszédében kihangsúlyozta, minden évben elhangzik, hogy különleges évfolyamtól búcsúznak, de ez a mostani egészen más, teljesen új felállás.

– A 2022-es esztendő végzőseinek élményalbuma szembetűnően eltér a korábbiaktól. Ebben a képzeletbeli albumban kevesebb a közösségi fotó, kevesebb a közös nevetés, de annál több a bizonytalanságért kárpótló képzeletbeli ölelés. Ezek az évek a küzdelemről szóltak. Nem csak a tudás megszerzéséről, a beszámolók és vizsgák jó eredményeiről, hanem az egymásnak és egymásért megmaradásról… Ma elmondhatjuk, hogy kreatív, tudásvággyal felvértezett végzősöktől búcsúzunk, akiknek minden erejükre szükségük volt, hogy eljussanak a célig. Megtapasztalhattuk, hogy az „ember túlélési és küzdési ösztöne csak erősödik a nehézségek közepette”. Ezt bizonyítják az eredményeink is, hiszen idén először van kiemelkedően sok, szám szerint tíz, kitűnő eredménnyel diplomázó végzősünk – jegyezte meg az igazgató.

Soós Katalin kifejtette, a sok hátráltató körülmény ellenére számos sikerük volt ebben a tanévben is.

– Diákjaik mind az itthoni, mind a magyarországi tantárgyi vetélkedőkön a legjobbak közé kerültek. Két év kihagyás után tanulmányi kirándulásokra utazhattak, részt vehettek a középiskolások nyári táborában is. Mi, pedagógusok diákjainkkal együtt mindent megtettünk azért, hogy helytálljunk, mert egyféleképp lehet túlélni ezt az egészet: mindig a következő feladatra kell összpontosítani, a következő pillanatra, a jövőre. A jövőre koncentrálunk most is. Isten házából indítjuk útjára a jövőnket, hiszen csak Isten oltalma alatt érezhetjük magunkat biztonságban a legnehezebbnek tűnő időkben. Innen hálával és büszkeséggel telve engedjük útjára a 83 szakképesített diákunkat – hangsúlyozta Soós Katalin.

Dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára ünnepi köszöntője elején kiemelte, a kárpátaljai magyarság az elmúlt bő évszázadban számtalan alkalommal bizonyította élni és megmaradni akarását.

Minden nehézség ellenére sikerült megmaradnia és a nemzeti kormány támogatásának köszönhetően fejlődnie is.

– Az egyik legfontosabb közös ügyünk, hogy Ukrajnában mielőbb béke legyen. Magyarország érdekelt abban, hogy Ukrajna szuverén, kiegyensúlyozott, demokratikus jogállam legyen, ahol a nemzeti kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyar kisebbség is biztonságban és nyugalomban élhet szülőföldjén… Mindeközben a kárpátaljai magyar közösség támogatása Magyarország Kormánya részéről a továbbiakban is folyamatos marad. Mindent megteszünk azért, hogy a kárpátaljai magyar szervezetek működését ebben a háborús helyzetben is biztosítsuk. A magyar kormány minden segítséget megad a kárpátaljai magyar szakképzés és felsőoktatás számára is ahhoz, hogy az ezekben az intézményekben végzett diákok, szakemberek tudásukkal a közösség és Kárpátalja javára szülőföldjükön tervezhessék tovább jövőjüket – hangsúlyozta Szilágyi Péter.

A végzős diákok köszönetnyilvánítása, fogadalomtétele után Orosz Ildikó, a főiskola elnöke, és Soós Katalin átadták a diplomákat a végzős diákoknak.

Záróbeszédében a főiskola elnöke arra biztatta a fiatalokat, hogy ősszel ismét találkozzanak, mégpedig a Rákóczi-főiskolán, ahol további fejlődésre van lehetőségük.

– Most tehát nem búcsúzunk, hanem várunk mindnyájatokat a főiskolán – zárta szavait Orosz Ildikó.

Az ünnepség végén a történelmi egyházak képviselői Isten áldását kérték a jelenlévőkre.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó