Külhoniként a magyar fővárosban.
Ambiciózus, lendületes, bátor. Tuba Adrián minden lehetőséget megragad a kapcsolatépítésre, a közösség érdekében való ténykedésre. Hosszú távú célja, hogy elhelyezkedjen a szakmájában és segíthesse a határontúliakat.
Simon Rita
Adrián Barkaszón kezdte az általános iskolát, ukrán osztályban. Onnan került el a Nagyberegi Református Líceumba, amely életének meghatározó lépésre volt. Az érettségi után sokáig vacillált, hová menjen tovább tanulni. Végül Budapestet választotta, mivel a barátinak zöme is oda készült. Négy éve tanul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) államtudományi szakán.
– A társaság lelke vagy, nem esik nehezedre a fiatalok buzdítása, aktivizálása.
– A Márton Áron Szakkollégiumban lakom, ami évek óta a határon túli fiatalok gyűjtőhelye. Mindig jó kis csapat van ott – jegyzi meg a huszonegy éves fiatal. – Nagyon sok barátra tettem szert, az évek során a kollégium Diákbizottságának elnökévé is megválasztottak. Különböző közösségépítő programokon keresztül igyekszünk összetartani a csapatot. A kárpátaljaiakra amúgy is jellemző, hogy mindenki ismer mindenkit, mi vagyunk a keménymag. Úr Roland, Béres Márk illetve Komonyi Arnold barátommal már régebbi kapcsolat fűz össze minket. Az együttgondolkodás eredményeként néhány éve beléptünk az akkor létrejövő Fúzió Hallgatói Közösségbe. Ez egy olyan, egyesületi formában működő értékközösség, melynek fiatal, főként egyetemista tagjai fokozott érdeklődést mutatnak a közélet és annak megvitatása iránt.
A Fúzióval országos és alapszervezeti szinten tevékenykedünk. Az NKE-n működő alapszervezetnek már második ciklusban vagyok az alelnöke.
– Mit tervezel a diplomaszerzés után?
– Már régóta a nemzetpolitika és az ifjúságpolitika az, ami érdekel. Úgy gondolom, áldozatot hoztam azzal – sok más sorstársamhoz hasonlóan –, hogy eljöttem a szülőföldemről. Nekem most már itt kell helytállnom. Épp azért akarok nemzetpolitikával foglalkozni, hogy azokon is segíthessek, akik otthon maradtak, illetve azokon is, akik eljöttek, s szerte az egész Kárpát-medencében vívják saját harcaikat.
– Mit kaptál ettől a közösségtől?
– Abban látom a Fúzió értékét, hogy tettrekész, talpraesett fiatalok alkotják, akik a beszélgetések, viták révén fejlődnek.
Engem is az vitt előre, hogy nagyon sok eszmecserét folytattam a kortársaimmal.
Ez formálta a szemléletmódomat. S bármennyire is meglepő, tőlük sokkal többet tanultam, mint amikor meghallgattam egy sikeres politikust vagy egy közéleti személyt a pódiumról szónokolva.
– Mennyire nehéz helytállnia egy kárpátaljainak a magyar fővárosban?
– A kárpátaljai magyaroknak egyáltalán nem nehéz. Azt vettem észre, hogy az otthoniak könnyebben össze tudják hangolni a munkát a tanulással, nagyobb a teherbírásuk, és a többség szorgalmas, ügyes, kitartó. Talán általánosságban igaz a határontúliakra, hogy mi sokkal jobban igyekszünk már az egyetem mellett is szakmai tapasztalatot szerezni, több lábon állni. De még ha nem is a tanult szakmájukban, sokan a hétvégéjüket is beáldozzák, hogy pénzt keressenek és dolgozzanak, csak hogy előrébb jussanak, és tehermentesítsék a családjukat. Az egyetem mellett én is dolgozom egy könyvkiadónál. A nyomdai kapcsolat tartása és a terjesztés a feladatom. Azért is örülök az állásnak, mert ez is hozzájárul a kapcsolatépítéshez. Már sikerült a szakmám felé is kacsingatni. Tavaly a munkatársaimmal az az ötletünk támadt, hogy létrehozunk egy határontúliaknak szóló lapot.
A Nemzetpolitikai Államtitkársággal, illetve a Magyar Krónika szerkesztőségével közösen meg is valósítottuk a Cselekvő Nemzet névre hallgató magazint.
Én voltam a kiadvány menedzsere, tehát végigkövettem az egész folyamatot, ami nagyon izgalmasnak bizonyult. Szeretnénk folytatni is, évi két megjelenéssel.
– Milyen elv szerint éled az életed?
– Az a mottóm, hogy élvezni kell az élet apró örömeit. Néha magamat is emlékeztetnem kell erre, és olyankor mindig derűsebben látom a világot. A minap elkapott a pillanatnyi rosszkedv, és az dobott fel, hogy a villamos csilingelt a zebránál álló kislánynak, aki nevetve integetett. Rájöttem, mások öröme engem is felvidít, ezért akarok minél több embernek segíteni!
