Úgy rémlik, régebben még az én kedvenc mesehősömről kellett beszámolniuk a gyerekeknek. Ma már a nagypolitikába is „bevonják” őket, csak sajnos eszközként…
Minap olvasom: az én képviselőm címmel hirdettek alkotópályázatot a gyerekeknek Mariupolban. Az ötlet célja, hogy az új generációt megismertessék a képviselők munkájával, és a fiatalok körében egy pozitív kép rajzolódjon ki a város vezetőségéről. A versenybe azok a munkák kerülnek be, amelyekben a gyerekek bemutatják a politikusok tevékenységét, főbb feladataikat.
Találó projekt, kiváló önreklám. Gyerekekkel magasztaltassuk magunkat. Ennek ellenére be kell vallanom, igazán aktuális kezdeményezés, hiszen elnézve a fiatalokat, a legtöbbjük apolitikus, rosszabbik esetben radikális világnézetű. Az a szűk réteg pedig, amely némileg átlát a dolgokon, inkább csak csendesen figyel vagy már elhagyta az országot. Tehát szükség van erre, csupán úgy lenne az igazi, ha nem a befolyásolható iskolásokat vennék célba.
Ha gyorstalpalót kellene adniuk a kicsiknek, vajon mit tanítanának nekik a politikáról? Például azt: mindegy milyen mélyre süllyeszted ezt az országot, pár év múlva újra próbálkozhatsz vele; semmiért nem kell felelősséget vállalnod; tudd azt, hogy a valós problémákról egy mondvacsinált dologgal mindig el lehet terelni a figyelmet; és a legfontosabb, hogy mindezt nagyon sokáig csináld, amíg jól meggazdagodsz.
Végül a gyerekek csak arra fognak emlékezni, hogy a nyakkendős bácsi megsimogatta a fejüket, cukrot adott nekik, szépen beszélt. Magukban pedig azt gondolják: bezzeg anya mindig fáradt, otthon duzzog a magas számlák miatt és apával veszekszik, mert nem keres eleget… Üsse kő, inkább képviselő leszek!
S így formálnak át egy céltalan, kissé naiv (urambocsá!), kapzsi embert a jövő generációjának újabb nagy hazudozójává.
