A nemzeti valuta bevezetésének évében 15 hrivnya volt a minimálnyugdíj.
Ukrajna a napokban méltatta függetlenségének 31. évfordulóját. Az elmúlt három évtized alatt az ország nyugdíjrendszere is jelentős változásokon ment keresztül. Megalakulásától napjainkig olyan döntések, törvények sora született, amelyek mind a nyugdíjjogosultságot, mind a nyugdíj összegét alapvetően befolyásolták. Hogy mik voltak a főbb változások, melyek hatással voltak az idős emberek járandóságára, Natalja Mihalinával, a megyei Nyugdíjalap sajtóreferensével vettük számba.
Magyar Tímea
Függetlenség
Miután az ország 1991-ben elnyerte függetlenségét, megkezdődött a fokozatos átállás a szovjet nyugdíjrendszerről az ukrán nyugdíjrendszerre. 1991 februárjában megalakultak az Ukrán Nyugdíjalap regionális fiókjai. Ugyanezen év decemberében első ízben a nyugdíjakat nem az állami költségvetésből, hanem a Nyugdíjalapból finanszírozták. Végül 1992. január 1-jén hatályba lépett Ukrajna „A nyugdíjbiztosításról” szóló törvénye. 1994-ben megalakultak a Nyugdíjalap járási és városi kirendeltségei, bár teljesen önállóan csak a 2000-es évek elején kezdtek el dolgozni, amikor kiváltak a szociális szervek struktúrájából.
Pénzügyi reform
A nyugdíjakat először rubelben, majd kuponban folyósították. A 90-es évek hiperinflációja oda vezetett, hogy a nyugdíjasok névlegesen milliomosokká váltak, mert 1996 márciusában az átlagnyugdíj az akkori pénznemben 1,5 millió volt. De ezzel az összeggel nem sokat értek az idős emberek. Ugyanebben az évben bevezették az ukrán hrivnyát. Az átlagnyugdíj összege a reform után 39 rubelt tett ki.
Személyre szabás
A kötelező állami nyugdíjbiztosítási rendszerben 1998-tól fokozatosan bevezetésre került a személyre szabott adatrögzítés. Jelenleg ezen állami nyilvántartási rendszernek köszönhetően 2000. július 1-től, olykor néha 1998-ig visszamenőleg mindenki elektronikus úton tájékozódhat a szolgálati idejéről, fizetéséről és a Nyugdíjalapba fizetett járulékairól. Ma ezeket az információkat használják a nyugdíjak számfejtésére.
A fő reform
2004. január 1-jén hatályba lépett A kötelező állami nyugdíjbiztosításról szóló törvény. Ez a jogszabály szabályozza máig a legtöbb ukrajnai állampolgár nyugdíjellátását. Ezután gyökeres változás következett be a nyugdíjbiztosításban: a nyugdíjszámítási képlet és a szolgálati idő igazolásának eljárása gyökeresen megváltozott. Ez a törvény rendelkezik a nyugdíjfelhalmozó rendszer létrehozásáról is. De eltelt 18 év, és ez utóbbi azóta sem került bevezetésre.
Nyugdíjkor
Az egyik legfájdalmasabb reform 2011-ben történt, amikor a nők nyugdíjkorhatárát elkezdték fokozatosan 55-ről 60 évre emelni. Ez az átmeneti időszak 2021-ben lezárult, és a nők most a férfiakhoz hasonlóan 60 évesen vonulhatnak nyugdíjba. Ezzel egy időben más normákat is bevezettek. Például a minimálnyugdíj megállapításához szükséges biztosított munkaviszony a nőknél 20-ról 30-ra, a férfiaknál 25-ről 35 évre nőtt. Ez alapján kezdték el új módon számfejteni a ledolgozott plusz évekért járó pótlékot is.
Speciális nyugdíjak
2015-ben a Krím annektálása és a donbászi háború okozta gazdasági válság mentén megkísérelték megszüntetni a köztisztviselők, képviselők, ügyészek és bírák elit nyugdíját. Ez azonban csak részben sikerült. Bár nem minden közalkalmazottnak volt magas juttatása, attól kezdve már nem indexálták azokat, és a jövőben ezt a nyugdíjfajtát nem ítélik meg senkinek. Ebbe a kategóriába kerültek a tudósok, akik szintén elvesztették a jogot a speciális nyugdíj igénybevételére. A bírók azonban idővel visszaszerezték a kiemelt nyugdíjhoz való jogukat.
Korlátozások a szolgálati idő miatt
2017-ben a leendő nyugdíjasok számára újabb fájdalmas lépés történt. A kormány jelentősen megemelte a nyugdíj megítéléséhez szükséges szolgálati évek számát. Korábban ahhoz, hogy valaki 60 évesen nyugdíjba vonulhasson, elég volt 15 év biztosított munkaviszony. 2018 óta ez azonnal 25 évre emelkedett. Idén pedig már 29 évnek kell meglennie, 2028-tól 35 évnek. A szakértők ezt a nyugdíjkorhatár rejtett emelésének nevezik. Végtére is, ha nincs meg a szükséges tapasztalat, akkor a nyugdíjat csak 63 vagy 65 éves korban ítélik meg, attól függően, hogy egy személy hány esztendőt tudott dolgozni egy adott életkor eléréséig.
Új nyugdíjkiegészítések
Örömhír volt, amikor 2020-tól fokozatosan elkezdték bevezetni az új típusú nyugdíjkiegészítéseket. 2020 áprilisától a 80 év feletti nyugdíjasok havi 500 hrivnyát kapnak járandóságukhoz. 2021 októberétől a 75 és 79 év közöttiek 400 hrivnyát. Idén októbertől pedig az ígéretek szerint 300 hrivnyával egészítik ki a 70 – 74 éves állampolgárok havi juttatását.
Elektronikus munkakönyvek
A parlament 2021-ben törvényt fogadott el a papíralapú munkafüzetről az elektronikusra való fokozatos átállásról. Ennek fényében az elektronikus szolgáltatások mára még inkább előtérbe kerültek. Jelenleg otthona elhagyása nélkül is bárki kérvényezheti és megkaphatja a nyugdíját. A Nyugdíjalap honlapján regisztrálva mindig nyomon követheti, hogy mennyi munkaviszonya van, fizeti-e utána a munkáltató a járulékot stb. Az ilyen technológiáknak köszönhetően valójában nincs szükség fizetési igazolások és általában papíralapú dokumentumok benyújtására a nyugdíj számfejtéséhez. Később, amikor minden állampolgár papíralapú munkakönyvét beviszik az elektronikus rendszerbe, a nyugdíjat automatikusan, az állampolgár kérvényezése nélkül megítélik majd.
Feketeleves
A 2022-es év nemcsak a nyugdíjrendszer, hanem az ország egésze számára igen nehéz lett. A nyugdíjszerveknek ma folyamatosan azon kell gondolkodniuk, hogyan juttatják el a járandóságokat a háborús övezetben vagy a megszállt területeken maradt embereknek. Ennél is komolyabb kérdés, hogyan lehet feltölteni a nyugdíjpénztárt. A kormány azt állítja, hogy a jelenlegi kifizetésekre biztosan jut pénz. De hogy lesz-e indexálás a következő évben, az más kérdés. Valószínűleg csak a háború befejezése után térhetünk vissza az olyan betervezett dolgok megvalósítására, mint például a nyugdíjfelhalmozó rendszer bevezetése.
Hogyan juthat hozzá a külföldre ment idős ember a nyugdíjához?
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.