A befőzés az egyik olyan módszer, mellyel könnyedén tartósíthatóak a gyümölcsök és zöldségek. A kamra polcain tárolt befőtt jól jön a téli, vitaminhiányos időszakban, ráadásul felidézik bennünk a nyár hangulatát és ízeit. Mivel télen szabadföldön semmi nem terem meg mifelénk, így nem meglepő, hogy évezredes hagyománya van a tartósításnak. A sózás, erjesztés, szárítás és a legújabb módszer, a fagyasztás mellett a befőzés az egyik leggyakrabban alkalmazott megoldás. Ehhez kapcsolódott legutóbbi KISZó-kérdésünk. Arra voltunk kíváncsiak, vajon mennyire élnek még ezek a hagyományok Kárpátalján. Jóleső érzés volt látni, hogy a válaszolók jelentős többsége még mindig ezt a tartósítási formát választja.
Szabó Sándor
Ami a reakciógombos, nem reprezentatív felmérés eredményét illeti, a válaszadók 95 százaléka úgy nyilatkozott, hogy szokott befőzni. Mindössze 5 százalékuk közölte, hogy nem tartósít télire zöldséget, gyümölcsöt.
A felmérés apropóját részben az szolgáltatta, hogy július végén vált ismertté, hogy a szilvalekvár készítésének egyedülálló hagyománya elfoglalta méltó helyét Ukrajna fő oltalmi okmányában. A kulturális és információpolitikai minisztérium ugyanis három új elemmel bővítette az ország szellemi kulturális örökségének nemzeti listáját. A vonatkozó rendeletet Olekszandr Tkacsenko tárcavezető látta el kézjegyével. Ennek értelmében kulturális örökségnek számít a kárpátaljai szilvalekvár illetve elkészítésének hagyománya és fogyasztásának kultúrája. Az örökséglista jelenleg 50 elemet tartalmaz.
„A bővítések gazdag sokszínűségükben képviselik az ukrán kultúrát, mind az ukrán hagyományos mesterségeket, mind a krími tatár és a magyar nemzetiség hagyományos ételeit egyaránt bemutatva. A legfontosabb azonban az, hogy ez újabb bizonyítéka az ukrán kultúra és a helyi közösségek létének és fejlődésének, még a háborús időkben is” – fejtette ki Olekszandr Tkacsenko kulturális és információpolitikai miniszter.
Tüzes Pál batári biotermékgyártó, aki több mint egy évtizede készít lekvárokat, szörpöket és ivóleveket, lapunk megkeresésére elmondta, hogy faluhelyen változatlanul nagy hagyománya van a befőzésnek és a savanyításnak. A vállalkozó megjegyezte, hogy a 21. század sok gyors és félkész ételt kínál, számunkra viszont a befőzés hagyománya és a féltve őrzött receptek továbbra is anyáról leányra szállnak. Ami saját termékeiket illeti, azokat általában turistáknak adják el vásárokon és fesztiválokon. Sajnos a háborús helyzet miatt szinte alig érkeznek látogatók Kárpátaljára, így komoly nehézségekbe ütközik az általuk előállított termékek értékesítése.
– Mikor éri meg befőzni?
– Ma persze már minden kapható készen a boltban, a korszerű élelmiszeripar mindent elintézi helyettünk. Miért csináljuk akkor magunk, megéri egyáltalán? Nos, befőzni akkor éri meg, amikor van gyümölcsünk és zöldségünk is, nem vagyunk restek leszedni azt. Az utóbbi hetekben több olyan vásárlóm is volt, akik kifejezetten befőzéshez vásároltak alapanyagokat. Ugyanis a befőzésnek nemcsak anyagi oldala van, hanem ez egy szokás és nem mellékesen mindenki úgy szereti a befőttet, ahogy azt az édesanyja, nagymamája valamikor elrakta. Ha nincs saját kertünk, akkor sem kell és nem is szabad lemondani a befőzésről, hiszen még mindig olcsóbb házilag elkészíteni a befőttet, mint azt készen megvenni. A kárpátaljai emberek kellően igényesek ahhoz, hogy a „valódi” összetevőkből, saját kezűleg készített és a befőzött ételeket fogyasszanak. A jól eltett termék akár két évig is tartja a színét, ízét, de a szezonális gyümölcsöket érdemes évente frissen befőzni.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
