Nyugodt, kiegyensúlyozott, sokoldalú, afféle fogaskerék, aki nélkül, ha nem is áll meg a szerkezet, de sokkal rosszabbul működik. Vallja, hogy lépésről lépésre haladva mindent el lehet érni. Nem fél a változásoktól, alkalmazkodik a kialakult helyzethez, és megpróbálja kihozni belőle a lehető legtöbbet. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának mai vendége Pántlikné Oszuszky Erika, a Técsői Hollósy Simon Líceum szervezőtanára.
Bökényi Magdolna
– Mi szeretett volna lenni?
– Orvos akartam lenni, ehelyett német nyelv- és világirodalom-tanár lettem. A szüleim azt mondták, hogy választhatok, nyelvet tanulok, vagy kereskedő leszek. A kereskedelemtől mindig is nagyon idegenkedtem, így maradt a nyelvtanulás. Közben szereztem egy idegenvezetői diplomát is.
– Akkor itt és most a helyén van?
– Igen, bár hosszú és kalandos út vezetett idáig, tizenöt év kalandozás után végre a szakmámban dolgozom. A munka nem szégyen, az első évfolyam után szünidőben takarítást és mosogatást is vállaltam. Miután lediplomáztam, egy évig a técsői orosz tannyelvű iskolában tanítottam, s bár, mint már említettem, nem szeretem a kereskedelmet, egy ideig bolti elárusító voltam, majd az elektromos műveknél helyezkedtem el. 2014-ben, amikor a lányom egyéves volt, munkába kellett állnom. Egy szállodában kaptam adminisztrátori állást, ami újabb lehetőségeket nyitott meg. Aztán egy pizzériában dolgoztam menedzserként, itt az igazgatói posztig küzdöttem fel magam. 2019-ben a lányom első osztályos lett, nagyon anyás kislány, egy elsős pedig amúgy is több figyelmet igényel, amit én úgy éreztem, az akkori munkám mellett nem tudok neki biztosítani, így a Técsői Hollósy Simon Középiskolában helyezkedtem el először napközis, majd szervező tanárként. Most azt hiszem, a helyemen vagyok, remek kollektívába kerültem, szeretem amit csinálok, afféle mindenes vagyok, a szó legpozitívabb értelmében. Oda megyek, ahol szükség van rám, ha kell, helyettesítek, osztályfőnök vagyok napközit vállalok, szervezek. Jó érzéssel tölt el, hogy szükség van rám, élvezem az alkotás örömét, és szeretem látni a munkám, a megoldott feladatok eredményét.
– Az utóbbi évek eseményei elég sok feladat elé állították a tanárokat.
– Évekkel ezelőtt az egyik igazgatónőm mondta: az életben bármit el lehet érni, lépésről lépésre, vagyis nincsenek olyan feladatok, amelyet ne tudnánk megoldani, csak lépésről lépésre kell haladnunk, és minden össze fog állni, csupán türelem kell hozzá és kitartás. Nálunk az online oktatás a tanítás új módja, az internet rengeteg információval, segédanyaggal szolgál. Mint tanító, szerettem a gyerekeknek a megszokottól valamelyest eltérő módon érdekessé tenni a tanulást, viszont ez a fajta oktatás a gyerekek részéről, ez a fajta oktatás nagyobb önállóságot követel. Szülőként sem vagyok elégedetlen az online oktatással, mint áthidaló megoldással, de továbbra is fontosnak tartom a tanár, gyerek, szülő kapcsolatot. Manapság a gyerekek életében talán túlságosan is fontos szerepet játszanak a különféle modern eszközök, ahonnan sokszor ellenőrizetlenül jutnak információhoz, amit nem helyesen értelmeznek. Szülőként rendszeresen ellenőrzöm,mit néz a gyerek, honnan informálódik, és ezt tudom ajánlani mindenkinek. Érdemes korlátozni az internet-hozzáférést. Amióta ezt tesszük, előkerült a könyv, többet rajzol, biciklizik. Igaz, ez nem ment egyik napról a másikra, volt ellenkezés, dacolás, de ha kitartó az ember, az eredmény se marad el. Mindenkinek ajánlom, hogy az informatika világába se engedje a gyerekét ellenőrizetlenül, figyeljenek oda, mit néz, milyen játékokat játszik.
– Az elképzelés és a valóság között sok a különbség?
– Nálam nem. Nem ragaszkodom mereven valamihez, tudom, hogy minden úgy lesz, ahogy annak lennie kell, bízom Istenben, rábízom a döntést. Azt tapasztaltam, hogy olyan embereket hozott eddig elém, akikre szükségem volt.
– Mik a legnagyobb félelmei?
– Félelmeim? Nincsenek, illetve ha félek is, ezen átsegít a hitem.
– Vannak távlati tervei?
– Nem tervezek előre semmit, igyekszem kihasználni a pillanat kínálta lehetőséget, és teszem a dolgomat. Maximum azt döntöm meg, holnap mit fogok csinálni.
– Megtervezi a napjait?
– Nem. Igyekszem elvégezni a mindennapi feladataimat, de nem csinálok belőle tragédiát, ha elmarad valamilyen házimunka, majd elvégzem máskor, úgysem csinálja meg helyettem senki. Ha rosszul érzem magam vagy fáradt vagyok, akkor lepihenek, és majd elvégzem az elmaradt feladatot, ha már jobban leszek. Próbáltam felállítani szabályokat, de sokszor nem sikerül azokat betartani, úgy meg semmi értelme az egésznek. Nem szorítom magam keretek közé.
– Mennyire türelmes?
– Most már elmondhatom magamról, hogy elég türelmes vagyok. Az viszont nagyon fel tud bosszantani, ha valaki nem végzi el a rábízott feladatot, és emiatt én sem tudom folytatni az enyémet. Szerencsére hamar lehiggadok.
– Mivel tudják levenni a lábáról?
– Nagyon édesszájú vagyok, a csoki mindig jó választás, de megteszi ugyanezt egy szál virág, kis figyelmességtől, a gyerekeim nekem rajzolt képeitől el tudok olvadni.
– Haragtartó?
– Egyáltalán nem, viszont ha valakiben csalódom, az iránta érzett bizalmatlanság nagyon sokáig megmarad. Mivel én minden emberben igyekszem csak a jót látni, rosszul esik, ha becsapnak.
– Meséljen a családjáról.
– 17 éve élek boldog házasságban. A férjem ezermester, túlzás nélkül mondhatom, hogy mindenhez ért, mindent meg tud javítani. Van két gyermekem, a fiam, Viktor 14 éves, kilencedik osztályba jár, a lányom, Annamária 9 éves, ő negyedikes.
– Nyugtalan időket élünk, az embert rengeteg stressz éri, hogyan küzd ezek ellen?
– Nekem személy szerint nagyon sokat segített, hogy tíz napra elutazhattam Németországba a testvéremhez, a szüleimhez. Eddig is szerettünk kirándulni, túráztunk bicikliztünk, sokat segít a visszatérés a természethez. Mióta kitört a háború, átértékelődtek a dolgok, más lett a fontossági sorrend, örülünk annak, hogy együtt vagyunk, együtt lehetünk.
