Vannak művészek, akik túl azon (pontosabban azzal együtt), hogy maradandót alkottak, szűkebb pátriájuk irányadói, szellemi életének meghatározói voltak. E kivételes egyéniségek egyike Horváth Anna szobrász, keramikus, aki munkáival messze földre elvitte Beregszász jóhírét, egyben egész életével e vidék lakót szolgálta, nevelte a szép és az igaz teremtésének és befogadásának „művészetére”. November 5-én lenne 98 éves.
Finta Éva
GYÁRUTCA-TIZENKETTŐ
Tizenkettő voltam én magam is.
A számok kombinatív rendszerében
ekkor jártam a házban, szinte gyermek,
hol Horváth Anna született és felnőtt,
majd útra kelt világokat bejárni
az univerzum széles spektrumában,
művészettel, személyes vonzerővel.
Az utak folyvást keresztezik egymást.
Szövedékén a párkák fonalának,
az időminőségek sávja mentén,
az életidő sem igazán számít.
Mi számít hát?
Felparcellázza sorsunkat a létünk,
s a feldarabolt elemekkel folyvást
játszik, tetszőlegesen, kirakósat.
A nagy rakosgatásban, rejtezésben
nehezen fedik fel arcukat a dolgok.
Csak az egyre növekvő múltidővel
kap magyarázatot létünk homálya,
s mit árnyékában felfedünk a rendnek.
Hogy mestereim papnője talált rám,
avagy én léptem útja elé vétlen?
És minden, mit hiszek, fordítva lenne?
Ötvenhat éve ennek.
November van, és sárgán
szivárog át a télbe
az ősz szivárványlombja.
2022. 10. 30.
