Megújult a verbőci református templom

Hálaadó istentisztelet keretében ünnepelték meg vasárnap Verbőcön, hogy templomuk megújult. A nyár folyamán átfedték a tornyát, a hajórészt, és külső festést is kapott Isten háza.

Hegedűs Csilla (Verbőc)

Molnár Zsolt helyi lelkipásztor apostoli köszöntése után Hunyadi Attila esperes mondott imát, Isten igéjét Zán Fábián Sándor hirdette. A Kárpátaljai Református Egyház (KRE) püspöke kiemelte, van oka a gyülekezetnek a hálaadásra, mert Isten szabadítást hozott el, az ateista, kommunista rezsim megbukott, mert nem Isten ígéreteire építettek.

– Ez a gyülekezet túlélte azt a korszakot, visszakapta a templomát, melyet csodálatosan felújítottak. Van okunk a hálaadásra, mert az emberek ebben a háborús időszakban is készséggel, jó szívvel adakoztak, így a mai napon nagy közösségben együtt ünnepelhetünk a verbőciekkel. Nagyon sok gyermek vesz részt az istentiszteleten, ez is biztatást és reményt ad, hogy az itt élő embereknek van jövőjük: összetartanak, ragaszkodnak hitükhöz, anyanyelvükhöz. Ez olyan biztos támpont, ami bizonyítja, hogy van élet, jövő gyermekeinknek és unokáinknak is – hangsúlyozta a KRE püspöke.

– Hálával telt szívvel érkeztem ide, és elhoztam Jász-Nagykun-Szolnok megye lakosainak szeretetét, együttérzését és jókívánságait. A történelem nem bánt kegyesen ezzel a térséggel: a mindenkori papoknak sok nehézséggel kellett megküzdeniük az elmúlt időszakban. Ilyen körülmények között népünk megmaradásának egyik záloga a templom, és marad a jövőben is – hangsúlyozta Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, majd hozzátette, az elmúlt évtizedek szükségessé tették a felújítást, amelyért ma adunk hálát. Mint mondta, mindig nagy öröm ilyen ünnepen részt venni. A helyieknek érezniük kell, hogy nincsenek egyedül, az anyaország, a magyarság mindig, mindenben segít, támogatja őket.

– Szoros gyökerek fűznek össze bennünket, a génjeinkben hordozzuk a kapcsolatot, azt az erős szövetséget, ami összeköt bennünket, magyar emberként, református emberként. Meggyőződésem, hogy a verbőciek mögött mindig volt egy olyan nemzetmegtartó erő, amire támaszkodhattak, talán ebből fakad a hitük is, hiszen amikor segítségre volt szükségük, az megérkezett, viszont rájuk is számíthatunk mindig, mindenkor – zárta szavait a politikus.

Kiss Antal magyarországi teológus, a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója évek óta támogatja a verbőcieket. Most sem érkezett üres kézzel: egy igen értékes és egyedülálló ajándékot, a Vizsolyi Biblia hasonmás kiadását hozta.

– Mindig hangsúlyozom, hogy mi nem kisebbséghez érkezünk ide, hanem a kárpátaljai magyar közösséghez. Legalább öt éve látogatok rendszeresen Verbőcre, és lehetőségeink szerint segítjük ezt a közösséget. Azt hiszem, itt van a legjobb helye a Vizsolyi Bibliának, amelyet átadhattam a gyülekezet presbiterének. Az itt zajló közösségi élet igazán példaértékű. Örömmel látom, hogy Isten háza gyermekekkel is megtelt, ez biztosítja a jövőt, nem beszélve az erős hitről, összefogásról, ami szintén példaértékű – jegyezte meg.

Rezes Károly elmondta, a negatív hírek melyek szerint sokan elvándoroltak volna Kárpátaljáról nem egészen igaz.

– A sok megpróbáltatás és a nehéz életkörülmények ellenére a magyarok itt maradtak, ugyanis mi, kárpátaljai magyarok edzettek vagyunk. Megedzett minket a történelmünk. Az utóbbi években is számos megpróbáltatásban kellett helytállnunk, és mi helytálltunk. Abban bízunk, hogy hamar befejeződik, a háború és azok is visszajönnek, akik jelenleg nem tartózkodnak itthon. Ezt kívánom a verbőcieknek is, hogy rövid időn belül ismét teljes legyen a falu létszáma, és jövőjüket itt építsék tovább – jegyezte meg a Beregszászi Járási Tanács elnöke.

Molnár Zsolt ismertette a templom történetét, a felújítási munkafolyamatot, majd emléklapokat nyújtottak át mindazoknak, akik kétkezi munkájukkal nagy részt vállaltak a templom felújításában.

– Isten kegyelméből ez az esztendő egyházunk igéje szerint a hálaadás éve. Nekünk itt, Verbőcön ez hatványozottan a hálaadás évének sikeredett, ugyanis tavasszal a magyar kormány támogatásával hozzá tudtunk kezdeni a szentély felújításához. Templomunk teljes tetőszerkezetét megújítottuk, mind a torony, mind a hajó részét. A verbőci református gyülekezet fantasztikus közösség. Amikor ide kerültem, elmondták, régóta imádkoztak egy olyan lelkipásztorért, aki a gyülekezet saját lelkésze lesz, mert 1955-től egészen 2002-ig nem volt helyben lakó lelkésze ennek a gyülekezetnek. Ez a közösség erősen ragaszkodik a hitéhez. Emellett olyan közösség, amely, ha kell-, a szegényeknek is tud adakozni. És ha szükség van rá, tud adakozni az Isten ügyére is – fejtette ki a lelkész.

A lelkipásztorok egy-egy igeverssel, a hittanos gyerekek pedig Molnár Georgina vezetésével ének-zenés összeállítással köszöntötték a gyülekezeti tagokat.

A hálaadó alkalom nemzeti imádságunk eléneklésével és Zán Fábián Sándor áldásával zárult.

Kövér László: A kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is

Forrás:
KISZÓ
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó