Bohut Andrea: „Az Úr kétségkívül a tenyerén hordoz minket…” │ KISZó-interjú

Hit és megmaradás Tiszapéterfalván.

A Péterfalvai Református Líceum  1995-ös megalapítása óta 757 diákot bocsátott ki. Ennyien tapasztalták meg az intézmény családias légkörét, színvonalas oktatását és kaptak életre szóló útmutatást, áldást. Az anyanyelven történő, hitre épülő tanítás biztosításáról és jelentőségéről Bohut Andrea igazgatónőt kérdeztük.

Sorozatunkban vidékünk egyházi tanintézményeit mutatjuk be.

Simon Rita

– Hogyan változott meg a líceum élete, amióta nyitottak a kisebbek felé is?

– Élettelibb lett az intézmény, mozgalmasabbak a mindennapok. Cserfesek, vidámak, aranyosak, tele vannak energiával. Javunkra vált ez a változás.  2020-tól jelentkezhettek az 5., 6. és 7. osztályba is. A koronavírus-járvány és a távoktatás kihívásai között nem volt egyszerű lépés, de megoldottuk. Gond nélkül becsatlakoztak a gördülékenyen működő rendszerünkbe. A kicsik is legalább annyira fogékonyak a technikára, mint a nagyobbak.

Bohut Andrea

– Hogyan alakul most a diákok létszáma?

– Az alsó osztályok megnyitásával jelentősen bővült a diáklétszám. Míg korábban nagyjából 70-80 tanulónk volt, az utóbbi években jóval 150 felett. Tavaly 186-an tartoztak a kötelékünkbe, az idén 6-tal kevesebben. A múlt évben 34-en ballagtak, most 28-an fognak. Azok száma, akik a háború miatt döntöttek úgy, hogy külföldön folytatják a tanulmányaikat, elenyésző.  A diákszállón nagyjából 110-en laknak. A kicsik mindennap beutaznak. Nemrég a tiszaújlaki híd felújítása miatti egyhónapos lezárás jelentősen megnehezítette a helyzetünket. Hatalmas kitérőt kellett tennünk, ami majdnem egy órával növelte a menetidőt. Salánkról indítottuk az iskolabuszt, Tiszaújlak, Mátyfalva és más falvak érintésével Nagyszőlősön és Csepén keresztül érkeztek meg hozzánk. A háború óta nincsenek kötelező bentmaradós hétvégék, csak akkor, ha rendezünk valamilyen közösségi programot. A szülő, amennyiben vállalja a gyermekért a felelősséget, és úgy kívánja, minden hétvégén hazaviheti csemetéjét.

– Tanárhiány?

– Húszan vagyunk, hárman mentek el, de sikerült helyettük szakembert találni. Ezért is nagyon hálásak vagyunk. Az Úr kétségkívül a tenyerén hordoz minket, semmiből sem szenvedünk hiányt.

– Milyen a továbbtanulási arány?

– Szinte 100 százalékos, a tanulóink minden évben kimagasló eredményeket érnek el az érettségi vizsgákon is. Míg korábban a biológia és a kémia számított nálunk profiltantárgynak, néhány éve már nincs ilyen. Az utóbbi időben annyira kiszámíthatatlan, hogy milyen tantárgyakból kell készülni a felvételire, hogy inkább mindegyik tantárgyra azonos figyelmet fordítunk. Természetesen vannak fakultatív foglalkozások, különórák, ahol tovább mélyíthetik a tudásukat, de profiltantárgyakat már nem határozunk meg. Genius Tehetségpont is működik nálunk, ebbe szintén bekapcsolódnak a gyerekek.

– Az intézményben is laktak belső ukrajnai menekültek.

– A háború első napjaitól kezdve augusztus elsejéig biztosítottunk nekik szállást és étkezést. Rengetegen voltak, előfordult, hogy egyszerre 120-an is itt tartózkodtak.

– Ez hogyan befolyásolta az oktatást, illetve a nyári táborokat?

– Online tanultunk, mint mindenki más, viszont nyáron két hétre behívtuk a gyerekeket, hogy jelenléti oktatás mellett frissítsük fel a tudásukat. Délutánonként pedig a táborok programjait bonyolítottuk le. Örülünk annak, hogy hosszú évek óta jó kapcsolatot ápolunk Eric Hoeksema testvérünkkel, aki minden évben meglátogat minket a csapatával, így a gyerekek anyanyelvi szinten beszélőkkel fejleszthetik a tudásukat. Az ukrán táborokban is hasonló szokott lenni a helyzet, Vaszil Pilipenko ukrán református lelkész évek óta visszajárt hozzánk a gyülekezeti tagjaival. Most úgy alakult, hogy a háború miatt többen és hosszabb időre menekültek hozzánk. S ha már amúgy is itt tartózkodtak, akkor ismét besegítettek az ukrán szakos tanárainknak a táborvezetésbe.

– Egyre gyakoribbak az áramkimaradások, ezt hogyan oldják meg?

– Sajnos szinte naponta több órán keresztül mellőznünk kell az áramot. Ilyenkor generátorokkal oldjuk meg a világítást, de a fűtési rendszert működéséhez is szükség van áramra.  Négy évvel ezelőtt álltunk át fatüzelésű kazánra, mivel gázzal nem bírtuk felfűteni az épületeket, a horribilis rezsiszámláról már nem is beszélve. Szerencsére néhány évvel ezelőtt, amikor felújítottuk a kollégiumot és a főépületet, akkor megfelelően szigeteltünk mindent. Így nem szökik el olyan könnyen a hő. Pár éve kibővítettük az étkezdét és a tornatermet is, illetve a főépület tetőterét is beépítettük, vendégapartmanokat alakítottunk ki. Örülünk, hogy ezekre a beruházásokra a magyar kormány támogatásával még a háború előtt sor kerülhetett, mert azóta semmi hasonlóban nem gondolkodunk. Megváltozott a hozzáállásunk, most már a túlélés a cél, az, hogy megtartsuk a gyermekeket és biztosítani tudjuk a megfelelő feltételeket. A legutóbbi nagy munka az óvóhely kiépítése volt. A kollégium alagsorában sikerült minden követelménynek megfelelő menedéket létrehoznunk, ahol az összes diák, tanár és a személyzet minden tagja elfér.

– A péterfalvai líceumnak mi a sajátossága?

– Olyan szempontból vagyunk egészen más helyzetben, hogy sokkal nagyobb területért felelünk. Hozzánk körülbelül 20 községből érkeznek gyerekek. A legmesszebbről Viskről. A korábbi Nagyszőlősi járás teljes területéről összegyűjtjük a fiatalokat. Ugocsa egyes részei már szórványnak számítanak. Intézményünk lehetőséget biztosít azoknak is az anyanyelven történő tanulásra, akiknek a településén már nem nyílnak magyar osztályok. Nekünk az a legfontosabb, hogy magyar nyelven tanítsuk és neveljük a gyerekeket, és megkönnyítsük némiképp a szülők munkáját is. A magas színvonalú, versenyképes oktatás mellett itt komfortosan, minden igényüket kielégítve fejlődjenek, Isten igéje mellett.

– Ha már vallásos nevelés: hogyan tudnak segíteni abban, hogy Isten igéje megérintse a fiatalokat?

– Jeligénk: A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme (Példabeszédek 9, 10). Valljuk, ahhoz, hogy igazán művelt és bölcs legyen valaki, hozzátartozik az is, hogy higgyen Istenben. A fiatalok figyelme egyre inkább szétszóródik, rengeteg behatás éri őket. A sok információ közül meg kell tanítani nekik kiválogatni a jót, az értékeset. Mi ezt tesszük, és az Ő útmutatása szerint neveljük a gyerekeket. Az Ő szeretetét próbáljuk sugározni, hogy általa megmutassuk azt az utat, amin érdemes járni, és ami erőt ad a vészterhes időkben is. A gyerekekben istenkereső lelkület lakozik, ami mindennél fontosabb. Ez jó alap ahhoz, hogy a mi vezetgetésünkkel, segítségünkkel rátaláljanak arra az útra, amin eljuthatnak a Megváltóhoz.  Az áhítatokkal, csendességekkel, istentiszteletekkel és egyéb igeközeli alkalmakkal, illetve a példamutatással megteszünk minden tőlünk telhetőt. A többi a Szentlélek dolga, hisszük, ő munkálkodik a közösségünkben. Azt tapasztaljuk, hogy akit az Isten egyszer megérintett, az még ha valamikor, valamilyen oknál fogva egy kis időre el is távolodik Tőle, előbb utóbb visszatalál Hozzá.

Imszticsei Gabriella: …azon dolgozom, hogy az intézmény visszanyerje régi presztízsét │KISZó-interjú

 

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó