Több mint hétszáz óvodást ajándékozott meg a KárpátHáz Civil Szervezet

Mikulás, Mikulás, kedves Mikulás…! – csendült fel sok óvodában a Mikulásváró ének. A nagyszakállú hamar meg is érkezett, csupa-csupa finomsággal megtöltött puttonyával. A zsákot Péter Csaba megyei képviselő, a KárpátHáz Civil Szervezet kuratóriumának elnöke töltötte meg, aki évek óta szívügyének tekinti a körzetéhez tartozó települések óvodásainak megajándékozását. Néhány gyermekintézménybe a Kárpáti Igaz Szó is elkísérte a Télapót, akit már igencsak vártak az apróságok.

Hegedűs Csilla

– Senkinek nem mondunk újat azzal, hogy az idei esztendő mindenki életében nagyon nehéz. Nem kivétel ez alól a mi szervezetünk sem, de minden nehézség ellenére folytattuk a megkezdett programjainkat, sőt, bővítettük azokat – mondta Tóth Győző, a KárpátHáz Civil Szervezet ügyvezetője. – Ezért elsősorban Magyarország kormányának, Péter Csabának és a munkatársaink áldozatos, odaadó munkájának tartozunk köszönettel – tette hozzá.

Az összefogásnak köszönhetően most huszonhat gyermekintézményt látogatott meg a KárpátHáz Mikulása, és több mint hétszáz gyermeket ajándékozott meg.

– Alapelvünk a folytonosság. Évek óta felkeressük az óvodákat, és elvisszük Péter Csaba ajándékait, aki fontosnak tartja, hogy egy esztendő és egy gyermek se maradjon ki. Az összes programunk közül ez a legkedvesebb a számunkra, mondhatni, a sikerek megkoronázása, ugyanis a gyerekeket megajándékozni a legjobb feladat. Mert ők még őszinték, tiszták, és vidámak. Minden egyes óvodában ezt tapasztaljuk, a kicsik hatalmas örömmel fogadnak, ami a mi arcunkra is mosolyt csal, legyen az élet bármilyen szörnyű, és nehéz is.

Nekünk meggyőződésünk, hogy óvodás gyermekeink jelentik a kárpátaljai magyarság igazi jövőjét, ezért ők nagyon fontosak a számunkra.

És akármennyire is nehéz most a helyzet, azt kérjük a szülőktől, nagyszülőktől, hogy ők is táplálkozzanak a gyermekek igaz tekintetéből, mosolyából, és biztos vagyok benne, hogy így sikerül átvészelni ezt a nehéz időszakot. Mi ezt tesszük. Mi ebből táplálkozunk, és ez ad erőt számunkra a folytatáshoz, hogy a 2023-as esztendőt feltöltődve várjuk, és birkózzunk meg minden nehézséggel – hangsúlyozta Tóth Győző.

Fotóink a balazséri, a makkosjánosi és a gáti óvodában készültek.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó