Lassan egy éve tart az orosz-ukrán háború. Az összecsapásokban, az orosz rakéta- és tüzérségi támadásokban sok ukrán katona vesztette életét. Tizenketten közülük magyar származásúak voltak. Legutóbb az 52 éves onokóci (Felsődomonya) Vértes István halt hősi halált a Bahmut környéki harcokban. Az elhunyt lányának, Magyarország Ungvári Főkonzulátusán, a magyar kormány és a külügyminisztérium részvétét és együttérzését Kuti László konzul tolmácsolta, aki elmondta: minden magyar kötődésű katona halála hatalmas veszteség a magyar nemzetnek.
Varga Brigitta
– Olyan távolinak tűnik a háború, hiszen Kárpátaljától több száz kilométerre folynak a harcok – nyilatkozta lapunknak Kuti László. – Amikor a kárpátaljai magyar közösséghez tartozó emberek halálhíréről értesülünk, akkor szembesülünk igazán azzal, hogy a háború nincs is olyan messze, már 12 magyar nemzetiségű, kötődésű katona vesztette életét a háborúban.
A családfőnek, az édesapának az elvesztése mindig tragédia, de amikor ilyen körülmények között, a harctéren, szeretteitől távol történik ez meg, az különösen nagy csapás a család számára.
Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és a kárpátaljai magyar külképviseletek közösen döntöttek arról, hogy az elesett katonák családját anyagi támogatásban részesítik. Tudjuk, hogy a hozzátartozók fájdalmát nem enyhíthetjük, de szeretnénk az együttérzésünket kifejezni, szeretnénk egy kicsit csökkenteni annak a veszteségnek a nagyságát, amit egy édesapa, nagyapa elvesztése jelent. Őszintén reméljük, hogy a háború hamarosan véget ér, és beköszönt a béke – fejtette ki a diplomata.
Kuti László a pénzadomány átnyújtása során a magyar kormány, a külügyminisztérium és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa nevében mély részvétét fejezte ki az asszonynak.
Az elhunyt katona lánya megköszönte Magyarország támogatását, elmondta, Vértes István életvidám, energikus ember és remek édesapa, nagyapa volt.
– Nem sokkal a háború kitörése előtt épült fel egy súlyos lábtörésből, így, amikor az első behívót megkapta és elment a toborzóirodára, alkalmatlannak nyilvánították a katonai szolgálatra – mondta megtörten az elhunyt katona lánya. – Holott ő soha nem akart kibújni a sorozás alól, azt mondta, hogy kész harcolni a hazájáért, de látták rajta, hogy sántít, emiatt eltanácsolták. Ezt követően még kétszer kapott halasztást, holott minden alkalommal felkészült a bevonulásra. Végül negyedik alkalommal az orvosok alkalmasnak nyilvánítottak.
Mindvégig bíztam abban, hogy nem hívják be. Azt mondtam, nem való neki a háború, fiatal, egészséges férfiakra van szüksége a hadseregnek, nem pedig egy olyanra, aki járni alig tud.
Ő viszont úgy döntött, ha alkalmasnak nyilvánítják, akkor elmegy. A vizsgálatok során az is kiderült, hogy lábon hordott ki egy infarktust. Nehéz felfogni ezt az egészet – mondta Vértes Marija.
A fiatalasszony elmondása szerint édesapja augusztusban került a frontra, soha nem panaszkodott, nem szívesen beszélt arról, mi történik a harctéren, viszont elmondta, hogy két alkalommal is súlyos támadás érte az egységüket, kilencből mindössze hárman élték túl az ostromot. Mindig azt üzente, minden rendben lesz, ne aggódjanak érte, vissza fog térni.
– Úgy ment el, hogy reggel és este jelentkezik majd, legalább küld egy sms-t hogy jól van. December 23-án reggel beszéltem vele utoljára telefonon, ezt megelőzően kilenc napig nem volt vele kapcsolat. Kerestük, kiderült, hogy az első vonalban, Bahmut közelébe vezényelték. Olyan volt mintha elbúcsúzott volna tőlem. Ezt követően ismét napokig nem sikerült elérnem, rossz érzésem támadt. A bajtársait is hívtam, de nem kaptam válasz.
Aztán egy nap valaki felvette a telefont és közölte velem, hogy édesapám december 26-án elesett. De addig nem hittük el, amíg a hullaházban az édesanyám nem azonosította. Mint kiderült, egy tüzérségi támadás során vesztette életét.
Bajtársai szerint mindig vidám volt, tartotta a lelket a többiekben, vicceket mesélt. Hitt abban, hogy győzni fogunk, hogy Ukrajna legyőzhetetlen. Onokócon temettük el, ahol testvére és nagyszüleim is nyugszanak. Igazi hős volt – mesélte a megtört nő. – Sok rokonunk él Magyarországon, édesapám szülei magyar nemzetiségűek voltak. Olyan rokonok is felhívtak, akiket nem ismertem. Aki tudott, eljött a temetésre. Nagyon hálás vagyok azért a támogatásért, amit tőlük kaptunk.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
