Olvasói levél
Az elmúlt esztendő teljesen más volt, mint amit eddig megszoktunk. Januárban még javában zajlottak a felújítási munkálatok a fedett lovardában.
Február végén elkészült az oktatási részleg, ám kitört a háború. El sem tudtuk képzelni, hogyan tovább. Befogadtunk két családot a frissen felújított lovarda vendégszobáiba, támogattuk a rászorulókat. Március végén döntöttünk úgy, hogy visszatérünk eredeti tevékenységünkhöz. Áprilistól újra fogadtuk a fogyatékkal élő gyermekeket, megközelítőleg ezer foglalkozást tartottunk számukra. Sokan közülük a háború elől menekülő családok csemetéi. Sikerült felvidítanunk őket, ha csak néhány órára is, de megfeledkezhettek az átélt borzalmakról, a lovak közelében megnyugodtak.
Összesen 20 csoportot láttunk el elmúlt évben, ami 500-600 főt jelent.
Hála Istennek és a támogatóinknak, meg tudtuk tartani táborainkat. melyek zajlottak a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesülettel közösen szerveztünk. A táborokban 10-18 évesek vettek részt. Lovasoktatás, íjászat, esti tábortűz és vidám játékok voltak a programban. Kedvenc foglalkozásaink is folyamatosan zajlottak. A nyári szünet után szeptemberben folytatódott a fiatalok lovasoktatása a Szelíd Lovasközpontban az Állj Mellénk Alapítvány szervezésével és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének, valamint a Tempus Közalapítvány támogatásának köszönhetően. Eredetileg 10 fővel indultak a foglalkozások, de a nagy lelkesedésnek és a lovak varázsának köszönhetően a gyerekek száma megduplázódott.
A legfiatalabb résztvevőnk 5 éves volt, a legidősebb 17. Minden alkalommal sokat fejlődött a résztvevők gyakorlati tudása.
Eleinte vezették a lovakat, különböző gyakorlatokat végeztek, de a foglalkozások vége felé a tapasztaltabbak a vágtát és az akadályok átugrását is kipróbálhatták. A záró foglalkozás, amit 2022. november 26.-án tartottunk nagy esemény volt, mert akkor ünnepeltük a lovarda létrejöttének 10. évfordulóját is. A fiatalok ünnepélyes keretek között vehették át Vajda Rudolf hagyományőrző huszártól az okleveleket.
Varázsló tanfolyam a Szelíd Lovasközpontban ● Kárpáti Igaz Szó
Az év elején sem unatkoztunk, az ortodox karácsony előtt családias hangulatú ünnepséget szerveztünk új barátainknak, akik a háború borzalmai elől városunkba menekültek. A második bemutató lovas központunk elmúlt 10 évéről szólt. A programot kötetlen beszélgetéssel folytattuk, ahol új barátaink meséltek arról a vidékről, ahonnan érkeztek. Mindannyian örömmel vettek részt az összejövetelen, hálásak voltak, hogy kiléphettek a hétköznapok sötétségéből.
Fejlesztő foglalkozások a Szelíd Lovasközpontban ● Kárpáti Igaz Szó
Az ünnepség végén egy kis ajándékkal kedveskedtünk vendégeinknek. Köszönjük Aba Bélának, a Magyar Páneurópa Unió Egyesület elnökének, hogy támogatta idei első programunkat. Továbbá hálásak vagyunk minden támogatónknak, hogy folytathatjuk munkánkat, és az idén is szeretettel várjuk lovasainkat, vendégeinket a Szelíd Lovasközpontban!
Margitics Ildikó,
az Állj Mellénk Alapítvány és a Szelíd Lovasközpont vezetője