A vidéken folyó tömeges mozgósítás nagy gondokat okozhat az agrárszektorban

A falvakban zajló tömeges mozgósítás nagy gondokat okozhat az agrárszektorban, fejtette ki Katerina Kotenkova ügyvéd a ZnayUA csatornán.

Ukrajnában gőzerővel folytatódik a mozgósítás. Hogy tavasszal ne maradjanak alkalmazottak nélkül, az agrárvállalkozók igyekeznek halasztást kérni számukra. Ám, mint kiderült, a mezőgazdasági dolgozók „lefoglalása” az új szabályok szerint nem olyan egyszerű. Az ügyvéd elmondása szerint, ahhoz, hogy egy munkaadó felkerüljön a dolgozói felmentésére jogosult vállalkozások listájára, mozgósítási feladatot kell kapnia a hatóságoktól. Ezt követően az Agrárpolitikai Minisztériumhoz be kell nyújtani egy dokumentumot, amelynek alapján eldöntik, hogy a mezőgazdasági termelő megfelel-e annak a számos kritériumnak, amelyet a kritikus vállalkozásokkal szemben támasztanak, de ez még messze nem minden. A halasztási listát egyeztetni kell a katonai vezérkarral, amely pozitív döntés esetén benyújtja azt a gazdasági minisztériumhoz. Innen a listát ismét az Agrárpolitikai Minisztériumba küldik, és majd onnan kap engedélyt a vállalkozás vezetője” – mondta az ügyvéd.

Kotenkova attól tart, hogy a bürokrácia miatt a halasztási listák legfeljebb őszre juthatnak el a mezőgazdasági vállalkozások vezetőihez.

A mezőgazdasági termelők további halasztást kapnak a sorozás alól

Forrás:

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó