Háború és oktatás: nehéz lesz behozni a lemaradást.
Egy oktatási intézményhez képest meglepően nagy a csend a Mezőkaszonyi Arany János Líceumban. Az igazgatóhelyettestől megtudjuk, a 289 diák négy épületben van szétosztva, de egyik helyiségre sem jellemző, hogy nagy hangzavar lenne a szüneteken. A teljeskörűen felújított iskola semmiben sem szenved hiányt, de az elvándorlás, az áramszünetek és a légiriadók miatt náluk is mások a mindennapok.
Simon Rita (Mezőkaszony)
Ember Éva 2003-tól, e tanévtől igazgatóhelyettesként, dolgozik az intézményben. Emellett ukrán nyelv és irodalom órákat tart az alsósoknak és a felsősöknek. Már 30 éve szolgál pedagógusként. Alsós tanítóként kezdte a pályafutását Hetyenben, aztán Csonkapapiban dolgozott, majd visszakerült a szülőfalujába.
– Határ menti település, nem kellett messzire mennie annak, aki át akart költözni. Az iskolában mennyire érződik a háborús elvándorlás?
– Voltunk ennél sokkal többen is, tehát megfigyelhető a létszámcsökkenés, de általánosságban véve nem jelentős. Hozzánk a felső osztályokba a környező falvakból (Hetyenből, Csonkapapiból, Beregsomból, Haranglábról, Zápszonyból és Rafajnaújfaluból) is bejárnak gyerekek, így most két 11. évfolyamunk is van. De jellemzően a 9., 10. és 11. osztályok szoktak a legnagyobb létszámúak lenni, több mint húsz gyerekkel.
Amikor kirobbant a háború, először az apukák mentek el, aztán fokozatosan az anyukák is elszivárogtak a gyerekekkel.
Sokáig vártak, hogy jobbra fordul a helyzet, de főleg a téli, áramszünettel tarkított időszakban akadtak néhányan, akik úgy döntöttek, inkább áttelepülnek. Viszont a többség azt tervezi, hogy amint javul a helyzet, visszajön. Sőt, már sokan vissza is jöttek. Nem vágtak el minden szálat az iskolánkkal, párhuzamosan tanulnak itt is és ott is.
– Tanárhiány?
– Többen voltunk, de ezt is megoldjuk. Jelenleg 24 fős a tanári kollektíva, korábban 28-an is voltunk. A kialakult helyzet igényelt egy kis átszervezést. A pedagógusaink többet vállalnak, de nem panaszkodnak. Minden szakra van megfelelő képesítésű tanár, csak a történelem oktatása okoz gondot. A tanárnő most szülési szabadságon van.
– Vannak menekült diákjaik?
– Egyetlenegy belső ukrajnai gyermek jár hozzánk az első osztályba. Mikolajivból érkeztek az édesanyjával.
Ide járt óvodába is, úgyhogy elég sokat ért már magyarul. Az anyukája nagyon örül, a kisfiú ügyesen alkalmazkodik és a diáktársai is befogadták.
– Úgy tűnik, nemrég lehetett felújítás.
– Így van. Az 1904-ben épült intézmény felújítása 2017-ben kezdődött. A bázisiskola-program és Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának a Keleti Partnerség Ukrajna 2019 – fejlesztési együttműködés Kárpátalján című program keretén belül újult meg kívül-belül.
– Miben jeleskedik az iskola?
– Rengeteg tantárgyi vetélkedőn veszünk részt, és a tanulóink évek óta eredményesen szerepelnek ezeken a megmérettetéseken. Jellemzően magas a továbbtanulási arány. Roppant igyekvő diákjaink vannak, amire nagyon büszkék vagyunk. Ezekhez a jó eredményekhez talán az is hozzájárul, hogy iskolánkban működik a GENIUS Jótékonysági Alapítvány egyik tehetségpontja és nálunk zajlanak a tantárgyi vetélkedők első fordulói.
– Mi volt a legnehezebb az elmúlt egy évben?
– A koronavírus idején a távoktatáshoz volt a legnehezebb hozzászokni, de jól vettük az akadályokat, azt hittük, ennél már nem lesz nehezebb. Aztán jött a háború. Az első hónapokban szintén távoktatásban tanultunk. A Covid alatt viszont azért nem voltunk annyira feszültek, mint most. A stressz a gyerekeken is meglátszott, nehezen összpontosították a figyelmüket. Sok kérdésük volt, féltek. Szeptembertől pedig vissza kellett szokni a jelenléti oktatáshoz. Nagyon örültünk, hogy újra közösségben vagyunk, már a gyerekeknek is hiányzott. A légiriadók azonban beárnyékolták a mindennapokat, az óvóhelyre vonulás eléggé nyugtalanított mindenkit. Próbálunk olyankor mini órákat tartani, beszélgetni, játszani, de az mégsem olyan, mint amikor a tantermekben vagyunk. Mindenki kizökken.
A gyerekekben állandóan benne van a félsz, hogy mikor lesz újra légiriadó, és meddig fogunk az óvóhelyen ülni.
Aztán, ha ez nem lett volna elég, jöttek az áramszünetek. Van két generátorunk, az egyik (a református egyháztól kaptuk kölcsön) az alsó osztályosok épületében biztosítja a fűtést, a másik (magyarországi támogatás) a főépületben oldotta meg ezt a problémát. Ezenkívül van még két tartalék generátorunk, amit az UNICEF-től kaptunk a bázisiskolák támogatása program keretében. Rendelkezésünkre bocsátottak 400 liter üzemanyagot is, illetve az egyik helyi magánvállalkozó és magánszemélyek támogatásával sikerült tankolnunk az áramfejlesztőket. Amíg az iskolában megoldottuk az áramproblémát, otthon ezt nem mindenki tudta megtenni. Így a sötét órák a gyermekek otthoni felkészülésére is rányomták bélyegüket. Nem tudtak ugyanannyi időt szánni a tanulásra. De valamennyi tanár toleráns volt, igyekeztünk minden feladatot még itt az iskolában elvégezni.
– Egy friss ukrán felmérés szerint majdnem minden ötödik édesanya a gyermeke tanulmányi eredményének jelentős romlásáról számolt be és az oktatási folyamat minőségének csökkenését tapasztalja. Ön mit gondol erről?
– Az elmúlt időszak nem volt könnyű. A gyerekeknél tényleg megfigyelhető némi lemaradás, amit nehéz lesz behozni. Meglátszik ez a helyesíráson is.
Kevesebbet olvasnak, valamivel kevesebb időt szánnak a tantárgyakra. Időről időre kiesnek abból a ritmusból, ami korábban megvolt. Látjuk, hogy akadnak diákok, akik lehetnének jobbak is, de a körülmények miatt most nem úgy teljesítenek. A motiváció is csökkent néhányuknál, de ez annyira nem jellemző. Viszont emiatt most nem lehet őket hibáztatni. Már a Covid alatt is annyit tartózkodtak otthon, hogy teljesen elszoktak a közösségtől. Régen sokkal türelmesebbek voltak a gyerekek egymással, ősztől újra össze kellett szokniuk.
– Ön igazgatóhelyettesként mit tart szem előtt az oktatási-nevelési folyamatban?
– Minden probléma ellenére teljes odaadással kell dolgoznunk. Számunkra a gyermek az első. Biztosan állíthatom, hogy iskolánk valamennyi pedagógusa így érzi, és az a célja, hogy mindennap megtegye azt, amit lehet annak érdekében, hogy a kisdiákokat felkészítse az életre. Mert nem csak tudással vértezzük fel őket, hanem odafigyelünk a nevelésre is, arra, hogy tisztességes, becsületes embert faragjunk belőlük, akiknek vannak céljaik, és azokért kitartóan dolgoznak, küzdenek minden időben.
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
