Nyílt, vidám és segítőkész. Közel másfél évtizede a tanári pályát választotta. Igyekszik több humort belevinni a munkájába, így könnyen megtalálja a közös hangot a gyerekekkel. Saját bevallása szerint lobbanékony természetéből fakadóan akadtak kellemetlenségei, ám az évek múlásával egyre megfontoltabb lett. Mindenki véleményét meghallgatja, de saját maga dönti el, mi a helyes út számára. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Pallagi László, a Beregsomi Általános Iskola történelem- és földrajztanára
Bujdosó Ivett
– A pedagógus pályát választotta.
– Gyermekkoromban két célom volt: pedagógus vagy kolhozelnök szerettem volna lenni (nevet). Mivel ez utóbbi „kiment a divatból”, így maradtam az oktatási szféránál. A középiskola befejezését követően a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán folytattam tanulmányaimat, 2010-ben történelem és földrajz szakon végeztem. A képzés utolsó évében a gyakorlatomat a Beregsomi Általános Iskolában töltöttem, azóta is ebben az intézményben oktatok. Emellett, a háború kitörése óta, Zápszonyban is vannak történelemóráim, illetve a Kaszonyi kistérségben módszerészi feladatokat is ellátok.
– Hogyan látja az oktatás jövőjét?
– Lényegesen visszaesett a tanulók létszáma, ám ezt nemcsak a mi iskolánkban, hanem a Kaszonyi kistérségben egészében tapasztaljuk. Korábban is sokan választották a külföldi munkalehetőséget családjaik anyagi biztonságának megteremtésére, ám a háború óta már egész családok költöztek át a szomszédos országokba. Emellett az oktatási törvény is Damoklész kardjaként lebeg felettünk, vannak ugyanis olyan szülők, akik mindenképp magyar nyelvű oktatásban szeretnék részesíteni csemetéiket, ezért többekben felmerült az iskolaváltás gondolata. Nehéz évek elé nézünk, meglátjuk, mit hoz a sors.
– Könnyen beilleszkedett a kollektívába?
– Fiatalabb koromban lobbanékonyabb voltam, így előbb beszéltem, mint gondolkodtam. Ebből kifolyólag akadtak konfliktusaim az idősebbekkel, ugyanis sok mindenben nem egyezett a nézőpontunk, másképpen láttuk a világot, és meg akartuk győzni egymást a saját igazunkról. Idővel összecsiszolódtunk. Közel 14 éves munkaviszonyommal a kollektíva egyik legtapasztaltabb tagja vagyok.
– Szót ért a gyerekekkel?
– Úgy érzem, könnyen megtalálom a közös hangot a gyerekekkel. Igyekszem több humort belevinni az oktatásba, ám azt is tudom, hogy nem szabad túl lazának lenni, ugyanis az a tananyag, illetve a tanár–diák kapcsolat kárára is megy. Szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis a településen a gyerekek tisztelettudóak, igyekeznek felkészülten érkezni az órákra, illetve nagyon ritka a szemtelenség, a rossz magaviselet. Büszkeséggel tölt el, hogy több diákom is első helyen végzett a kistérségi tantárgyi vetélkedőkön. Ez kiváló visszajelzés arra vonatkozóan, hogy van értelme a munkánknak, mely által a gyerekek életre szóló minőségi tudást szerezhetnek.
– Mivel foglalkozik szabadidejében?
– Hat éve méhészkedem. Hobbinak indult, ám jelenleg 70 méhcsaládot gondozok. A méhesben tudok a leginkább kikapcsolódni, az apró rovarok között megnyugszom, feltöltődöm. Emellett egész jó jövedelemkiegészítés is, évente körülbelül 300 liter mézet értékesítek. Sok a törzsvásárló. Aki egyszer megkóstolta az általam készített akácmézet, biztosan visszatér még a portékáért. Emellett helyi képviselő vagyok a Kaszonyi kistérségben, illetve a református gyülekezetben presbiterként segédkezem. Édesapámmal szívesen járunk templomba, illetve aktívan kivesszük a részünket az egyházi feladatokból. Szükség van a segítségre, hiszen kevés erős kéz maradt a falvakban.
– Meséljen a családjáról.
– 2005-ben ismerkedtem meg a feleségemmel. Gyerekszerelemként indult a kapcsolatunk, majd néhány külön töltött évet követően újra egymásra találtunk, és 2013-ban összeházasodtunk. Két évvel később megszületett a kislányunk, Fanni, aki jelenleg 2. osztályos a Beregsomi Általános Iskolában. Nikoletta óvodapedagógus, szintén Beregsomban dolgozik, tehát mindannyian Csonkapapiból utazunk a szomszéd településre. Tervezzük a családbővítést, ám néhány éve a koronavírus-járvány, most pedig a háború miatt bizonytalan a megvalósítás.
– Gondolkodott azon, hogy külföldre költözik?
– Szinte az egész életemet végigkísérte az áttelepülés gondolata, ám még nem jött szembe olyan lehetőség, ami miatt megérte volna itthon hagynunk mindent: családot, barátokat, munkahelyeket. Nagyban közrejátszott a szülőföldön maradásunkban az is, hogy mindketten a közelben helyezkedtünk el, megbecsült tagjai vagyunk a kollektíváinknak.
– Említette, hogy lobbanékonysága elég sokszor vált a kárára. Hogyan oldotta meg a húzós helyzeteket?
– Szerencsére tudok bocsánatot kérni. Általában amikor lecsillapodnak a kedélyek, átgondolom a helyzetet, hamar belátom a hirtelenségemet, és elnézést kérek érte. Az évek múlásával egyre megfontoltabb lettem, így a konfliktusaimat igyekszem négyszemközt, értelmes ember módjára rendezni.
– Félig üres a pohár?
– Inkább félig tele. Igyekszem optimistán tekinteni a helyzetre, mindenben megtalálni a jót, ám az utóbbi évek nehézségei némileg szkeptikussá tettek. A háborúban semmi pozitívum nincs, így arra törekszem, hogy a saját helyzetünkben keressek valamit, ami ösztönzőleg hat. Tudom, hogy sokkal rosszabb is lehetne, talán a javulásban való bizakodás ad erőt ahhoz, hogy kitartsak.
– Tud nemet mondani?
– Nehezen, amikor valaki szépen kér, nem tudok nemet mondani. Ellenben ha számomra nem megfelelő a hangnem, akkor szemrebbenés nélkül elutasítom a kérést. Nem vagyok szigorú apuka, így a kislányom óhajait is igyekszem maradéktalanul teljesíteni, ám amennyiben azok nem az ő érdekét szolgálják, nem teljesítem azokat.
– Könnyen meggyőzhető?
– A témától és a beszélgetőpartnertől függ. Inkább úgy fogalmaznék, hogy meghallgatom mindenki véleményét, majd eldöntöm, én hogyan szeretném.
– Jellemezze magát néhány szóval.
– Segítőkész, jó problémamegoldó.
– Mi az, ami bosszantja másokban?
– A gőgösség és a beskatulyázás. Nehezen viselem, ha valaki lenézően beszél másokkal, illetve úgy formál véleményt, hogy nem is ismeri az illetőt. Nem tudom tisztelni az ilyen embereket, és igyekszem kerülni a társaságukat.
