Türelmes, kitartó és jószívű. Nehezen viseli a nemtörődömséget. Magabiztosabb és pontosabb lett az évek során, de még van miben fejlődnie. Meghallgat másokat, ám végül mindig a saját feje után megy. Akit megszeret, azt nehezen engedi el. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Benedek Viktória, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének oktatója.
Simon Rita
– Milyen meghatározó gyermekkori élményei voltak, amelyek e pálya felé terelték?
– Sokat játszottam a plüssállataimmal, tanítgattam őket, de nem gondoltam, hogy pedagógus leszek. Nem volt könnyű gyermekkorunk az öcsémmel, de szerintem ez nem vált kárunkra. A kedvenc tantárgyam a földrajz volt, könnyen ment, gyakran apukámmal tanulmányoztuk a térképeket, az atlaszokat. Valószínűleg ezek olyan élmények, melyekről nem is tudtam, milyen fontosak, de lehet, hogy alapot szolgáltak ahhoz, hogy geográfus legyek. A Nagydobronyi Középiskola után a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földrajz szakára felvételiztem 2012-ben, aztán a mesterképzést már a Debreceni Egyetemen végeztem Terület és Településfejlesztő Geográfus szakon. 2018-ban, amint befejeztem, jelentkeztem is a doktori képzésre. Tavaly augusztusban abszolváltam a doktori képzésen. Társadalom-földrajzzal, a migrációs szokásokkal és a hatásaival foglalkozom, illetve érdekel a romakutatás is.
– Emellett már tanít is.
– A doktorira már tudatosan jelentkeztem, hogy ha a Jóisten is támogat benne, hazajöhessek az almamáterembe, a főiskolára tanítani. Reménykedtem benne, hogy adódik rá lehetőség, és így is lett. Tavaly januárban, épp a háború kirobbanása előtt kezdtem el dolgozni a főiskola földrajz tanszékén. Akkor még könnyű lett volna visszamenni, de úgy éreztem, okkal kerültem haza. Az, hogy 10 év múlva hol leszek, a jövő titka, de egyelőre itt szeretnék dolgozni. Nagyon élvezem a tanítást. A tanítás mellett pedig a Momentum Doctorandus kárpátaljai magyar doktorandusz szervezetben az egyik alelnöki pozíciót töltöm be.
– Hogyan sikerül elfogadtatni magát?
– Úgy gondolom, ahogy a tanárok elvárják a tiszteletet, úgy a diákok is. Ők, szinte felnőttek, értékelik, ha úgy is vannak kezelve. Igyekszem ezt mindig szem előtt tartani.
– A nehézségek idején mi ad erőt Önnek?
– A hit. Amikor elkezdtem a tanulmányaimat, még nem igazán bíztam magamban, de aztán ahogy telt az idő, jöttek tapasztalások, visszacsatolások, rájöttem, hogy ha nem sajnálom az időmet és az energiámat belefektetni, akkor hosszútávon kifizetődik. Az évek alatt magabiztosabb lettem.
– Vallásos?
– Hiszek Istenben.
– Milyen más szakmát próbálna még ki?
– Két dolog is eszembe jut. Ha ismét tanulásra adnám a fejem, akkor talán pszichológiát hallgatnék, mert mindig is érdekelt az emberek lelke, hogy ki, mit és miért tesz. Ezenkívül a kertészkedés is érdekelne hobbiként.
– Ha már hobbi, mivel kapcsolódik ki?
– Ha az időm engedi, szívesen túrázok, biciklizek. Röplabdázni is szeretek. Ha tehetem, szívesen megyek színházba, koncertre a barátaimmal.
– Alkalmazkodó?
– Szerintem igen. Az a típusú ember vagyok, aki először felméri a helyzetet, az embereket, de aztán könnyen beilleszkedem. Ám fontosnak tartom, hogy mindkét fél tegyen lépéseket.
– Makacs. Mikor szokott engedni?
– Változó. Ha tudom, hogy igazam van, és számomra fontos dologról van szó, akkor harcolok érte. Ha viszont valami jelentéktelen dologról van szó, akkor előfordulhat, hogy ráhagyom az illetőre, feleslegesen nem szívesen konfrontálódok. Ha a másiknak van igaza, azt gond nélkül elismerem, miután rávilágított, mit értettem félre.
– Milyen emberi tulajdonságok dühítik fel?
– Az érdektelenség, nemtörődömség, a felelőtlenség bosszant. Amikor nem azért nem tesz meg valamit az illető, mert nem képes rá, hanem azért, mert nem is akarja. A hozzám közelálló embereket néha noszogatom ilyenkor, de nem alakíthatjuk mások életét. Azt vallom, mindenki a maga életének a kovácsa. Előfordul, hogy lelkitámasz vagyok másoknak, de már megválogatom, hogy kinek. Viszont a hazugságot, azt nem tolerálom.
– Hogyan viselkedik ismeretlen közegben?
– Nem szeretek a társaság középpontja lenni. Inkább megfigyelő vagyok. A munkámban is jobban szeretek a háttérben tevékenykedni.
– Kritikus?
– Magammal szemben abszolút. Én vagyok a leginkább csalódott, ha valamit nem sikerül elvégeznem, mert például túlvállaltam magam. Gyakorlom a nemet mondást. Másokkal szemben viszont nem mondanám magam kritikusnak. Megértő és türelmes vagyok. Nem leszek dühös, ha az illetőnek valami nem sikerül, inkább csak akkor válok picit mérgessé, ha nem is próbálkozik.
– Hogy áll az időbeosztással?
– Valószínűleg azért vállalom túl magam, mert ezen a téren valamit nem jól csinálok. Hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy bármikor bármi közbejöhet. Szeretem beosztani az időmet és feljegyezni a fontosabb teendőket, de néha módosulnak a tervek. Ilyenkor át- és újratervezek.
– Mi az, amiről nem tudna lemondani?
– A reggeli kávé.
– Kedvenc mondás?
– Csak az nem rontja el, aki nem próbálkozik. Sokszor emlékeztetem magam erre.
– Hogyan viseli a változást?
– Mikor hogy. Ha eltervezek valamit, de közbejön valami más, nem szoktam ügyet kreálni belőle. Ha azonban nagyobb volumenű változásról van szó, akkor kell egy kis idő, míg elfogadom, és sokszor rágódom is rajta.
– Milyen rövid és hosszú távú céljai vannak?
– A disszertáció befejezése és az angol nyelvvizsga a következő cél, hosszú távon pedig hogy jó oktató, előadó és kutató legyek. Ezekkel kéz a kézben jár az is, hogy szakmailag fejlődhessek.
