Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részt vesz a NATO júliusi csúcstalálkozóján Vilniusban – jelentette be Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken.
Jens Stoltenberg a németországi Ramstein amerikai légi támaszponton az Ukrajna önvédelmét támogató országok tanácskozása előtt tett nyilatkozatában ismertette, hogy előző napi kijevi látogatásán meghívta Volodomir Zelenszkijt a júliusi NATO-csúcsra, és az ukrán elnök el is fogadta a meghívást.
Hangsúlyozta: a szövetség valamennyi tagja „beleegyezett, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz”. Azonban egyelőre arra kell törekedni, hogy Ukrajna érvényesíthesse az önvédelemhez fűződő jogát az orosz támadás elleni védekezésben.
Mint mondta, a vilniusi csúcstalálkozón a szövetség tagjainak meg kell erősíteniük elkötelezettségüket az iránt, hogy „ameddig csak szükséges, jelentős katonai támogatással segítik Ukrajnát” annak érdekében, hogy megmaradjon szuverén, független európai nemzetként.
A NATO-tagországok állam-, illetve kormányfőinek a litván fővárosban arról is dönteniük kell, hogy egy több évre szóló programmal segítik Ukrajnát az átállásban a szovjet időkből származó fegyverekről, szabványokról és doktrínákról a NATO szabványaira és doktrínáira, és a szövetség és Ukrajna fegyveres erői közötti együttműködési képesség, interoperabilitás biztosításában – mondta Jens Stoltenberg.
Ukrajnában 80 százalék feletti az EU- és NATO-csatlakozást pártolók száma
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.