Olaf Scholz: Ukrajna készen áll a békére

Ukrajna készen áll a békére – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár vasárnap Berlinben Volodomir Zelenszkij ukrán államfővel folytatott megbeszélése után.

A német kormányfő az ukrán elnökkel tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy az orosz támadás ellen védekező Ukrajna készen áll a békére, „ugyanakkor joggal és teljes támogatásunkkal követeli”, hogy a béke „ne egyszerűen a háború befagyasztása vagy egy orosz békediktátum” legyen.

Ezért Oroszországnak vissza kell vonnia csapatait a megtámadott országból – tette hozzá Olaf Scholz, hangsúlyozva, hogy hazája, amely a második helyen, rögtön az Egyesült Államok után áll a védekezést a legtöbb fegyverrel és hadianyaggal segítő országok listáján, addig támogatja Ukrajnát, amíg csak szükséges.

Ismertette: az Ukrajnának nyújtott német humanitárius és katonai segítség értéke elérte a 17 milliárd eurót, és a napokban elfogadtak egy minden korábbinál nagyobb, 2,7 milliárd eurós katonai támogatási csomagot, amelybe a többi között légvédelmi rendszerek és páncélosok tartoznak. Ugyanakkor Németország kevésbé látványos módon is segíti a védekezést, mindenekelőtt ukrán katonák képzésével és egy-egy Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában kialakított szerelő-karbantartó állomással – mutatott rá Olaf Scholz.

Volodimir Zelenszkij kijelentette: mindenki azt szeretné, hogy a lehető leghamarabb véget érjen a háború Ukrajnában, és eljöjjön a béke.

Arról is szólt, hogy nem támadják Oroszországot, hanem Ukrajna legitim, világszerte elismert határai között védekeznek az orosz agresszióval szemben. A műveletek célja az orosz megszállás alatt lévő területek felszabadítása, Oroszország elleni támadásra pedig „nincs időnk, elég katonánk és fegyverünk sem” – mondta az ukrán elnök.

Hozzátette, hogy hazája védelmi képességének erősítésében a következő cél a légierő fejlesztése nyugati vadászgépekkel, ezért igyekszik megszervezni egy „vadászgép-koalíciót”, és szeretné elérni, hogy Németország is csatlakozzon.

Az ukrán elnök berlini programjai után a német kancellár társaságában – helikopterrel – a Berlintől több mint 500 kilométerre fekvő Aachenbe utazott a Nemzetközi Károly-díj átadó ünnepségére. Az aacheni városháza még tavaly decemberben közölte, hogy az ukrán népet és az államfőt tüntetik ki idén a rangos elismeréssel.

Kiemelték, hogy az ukrán nép a nemzetközi joggal ellentétes és „kimondhatatlanul brutális orosz támadó háború áldozata”, de Volodomir Zelenszkij vezetésével nemcsak a haza szuverenitását és a polgárok életét védi, hanem „Európát és az európai értékeket is”.

Forrás:
KISZó/MTI
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó