A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával és a Magyar Kézilabda Szövetség Sportakadémiai Központjával együttműködve rendezte meg a X. Zupkó József Kézilabda Emléktornát. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egészségügyi- és Sportcentrumában megtartott megnyitó rendhagyó volt, ugyanis egybeesett az 1703-as zászlóbontás dátumával. Ebből az alkalomból a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében elhangzott a Brezáni kiáltvány, és kibontották II. Rákóczi Ferenc zászlaját.
– Sportban nincsenek nyelvi határok és problémák, csak a tehetség számít – fejtette ki megnyitójában Orosz Ildikó, a főiskola elnöke.
Rezes Károlynak, is nagy szerepe van abban, hogy a torna megvalósult. A Beregszászi Járási Tanács elnöke ennek kapcsán kívánt kitartást és jó versenyzést minden tanulónak. A beregszászi konzulátus és az ungvári főkonzulátus nevében Fülöp Barna beregszászi konzul köszöntötte a torna résztvevőit. Elismerően konstatálta, hogy a GENIUS Alapítvány ebben a nehéz időszakban is fontosnak tartotta megszervezni a tornát, egy picit mindenkit kiszakítva ezzel a hétköznapok gondjaiból.
Juhász István, a Magyar Kézilabda Szövetség sportszakmai igazgatója egy évvel ezelőtt tett látogatást Kárpátaljára. Akkor került szóba, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség határon túli tevékenységek mindenképp be kell vonni Kárpátalját is.
– Ezzel a csatlakozással teljes a család, s mára igazi sikertörténeti jelentőségű tettről beszélhetünk. Ebben nagy szerepet játszott a Rákóczi-főiskola, a GENIUS és a Beregszászi Járási Tanács, hiszen a szervezésükben tavaly októberben elindult a program közel 800 gyerek részvételével. Emellett a testnevelő tanárok képzéséről sem feledkeztünk el. Tehát mindenképpen jó irányba halad a kárpátaljai kézilabdázás, és véleményem szerint három-négy éven belül komoly eredményeket fognak elérni, akár akadémiai szintre emelhetjük ezt a sportágat. Célunk, hogy olyan sportszakképzést valósítsunk meg a főiskolán, hogy a következő generáció tovább tudja vinni a kézilabdázást. Tehát vannak rövid, közép- és hosszú távú terveink, és úgy hiszem, a Jó Isten segítségével ezeket mind meg tudjuk valósítani – hangsúlyozta a sportszakmai igazgató.
Magyar Zoltán, az Országgyűlési Válogatott szövetségi kapitánya bár a futballban érdekelt, érintett, mégis szívügyének tartja a kézilabdát is.
– Fantasztikus ennyi lelkes gyereket látni itt, akik alig várják, hogy megmérkőzhessenek. Ez adhat optimizmust a jövőre nézve. Az én életem valóban a futballról szól, de számomra azért fontos a Zupkó-kupa, mert azt mutatja, hogy egy ilyen kisvárosban, mint Beregszász is születhetnek híres emberek, neves sportolók, akiknek ilyen sok követőjük van – fejtette ki a sportember.
Dr. Csernicskó István, a főiskola rektora szerint a szellemi edzés mellett a test edzése is nagyon fontos.
– A közhelyszerű, ép testben ép lélek szlogen jegyében mi is úgy gondoljuk, hogy a fiataloknak mozgási, versenyzési, sportolási lehetőséget biztosítva hozzájárulhatunk ahhoz, hogy szép, boldog és teljes gyermekkoruk legyen. Fontosnak tartjuk, hogy az a kézilabda-akadémiai rendszer, amely elindult, ne csak abban testesüljön meg, hogy a gyerekek a saját iskolájukban a saját edzőjükkel ismerkednek ezen sportág alapjaival, hanem egymás között is versenyezzenek, és derüljön ki, hogy ki az igazán tehetséges. Lehet, hogy nem mindenkiből lesz olimpiai bajnok, de az biztos, hogy mindenkinek hozzátesz az egészségéhez az, ha rendszeresen mozog, és az is biztos, hogy mindenkinek hatalmas élmény, ha találkoznak, együtt vannak és játszanak – jegyezte meg a rektor.
– A mai napon nemcsak a X. Zupkó József jubileumi emléktornát méltatjuk, hanem az ünnepélyes tanévzáró eseménye is a 15 tehetségpontban zajló munkának, amit még 2022 augusztusában kezdtünk el. Mára 35 csoportban zárult a „tanév” 572 gyermek részvételével – tájékoztatott Váradi Natália. – Az emléktornára, ahová elsősorban a 15 tehetségpontból jelentkeztek fiatalok, de mindenki számára nyitott volt, így 35 csapatban 427 gyermek sorakozott fel, és várja, hogy játszhasson az érmekért – tette hozzá a GENIUS igazgatója, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a szervezésben, az oktatásban, a felkészítésben. Kiemelten a Magyar Kézilabda Szövetség szerepét mely, az ügy mögé állt, és szakmailag is felkarolta ezt a programot.
Az ünnepség keretében felavatták Zupkó József magyar és ukrán nyelvű emléktábláját, mely a főiskola egészségügyi- és sportcentruma falán kapott helyet. A vendégek elhelyezték a tisztelet koszorúit. A verseny nyolc kategóriában zajlott, nyolcévestől tizenhét évesig, lány, fiú és vegyes csapatokkal.
A verseny 8 kategóriájának eredménye az alábbi:
U 8-9 kategória: I. helyezett – Kis Galamb, II. helyezett – Feketeardói Líceum, III. helyezett – Beregvidék (Mezővári)
U 10-11 lányok: I. helyezett – Nagyberegi Vadmacskák II. helyezett – Feketeardói Líceum, III. helyezett – „KL” Gát
U 10-11 fiúk kategória: I. helyezett – Benei Bajnokok, II. helyezett – Feketeardói Líceum, III. helyezett – Nagyberegi Középiskola
U 12-13 fiúk kategória: I. helyezett – Nagydobrony II. helyezett – Feketeardói Líceum, III. helyezett – Csepei Középiskola
U 12-13 (+14) lányok kategória: I. helyezett – Beregvidék (Beregszász), II. helyezett – Técsői Hollósy Simon Líceum
U 12-13 (+14) vegyes kategória: I. helyezett – Feketeardói Líceum, II. helyezett – Tiszabökényi Gimnázium
Sportiskolás fiúk kategória: I. helyezett – Técső, II. helyezett – Huszt (Nárcisz), III. helyezett – Huszt (Szpartak). Legjobb kapus – Moroz Mihajlo (Técső). Legjobb játékos – Stefuca Vaszil (Huszt- Nárcisz). Legjobb góllövő – Popovics Jurij (Huszt- Nárcisz)
Sportiskolás lányok kategória: I. helyezett – Aknaszlatinai Sportiskola, II. helyezett – Virágok (Técső), III. helyezett – Kárpáti Sportiskola. Legjobb kapus – Uhály Szófia (Técső), Legjobb játékos – Grin Andrea (Szlatina), Legjobb góllövő – Rácz Oktána (Kárpáti Sportiskola)
Hegedűs Csilla
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.