Újra felütötte fejét a sertéspestis Kárpátalján

Három az Ungvári járás területén talált vaddisznó tetemében mutatta ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát az Ukrán Közegészségügyi Központ ivano-frankivszki laboratóriuma – közölte a hivatal kedden a honlapján.

A közlemény szerint először május 11-én a perecsenyi erdőgazdaság területén talált két elhullott vaddisznónál azonosították az ASP kórokozóját, majd május 17-én, is találtak egy fertőzött állatot, szintén az Ungvári járásban.

A hatóságok már elrendelték a szükséges intézkedéseket. Ezek közé tartozik többek között, hogy kijelölik a fertőzött, valamint azon belül, a járványügyi védekezés szempontjából fontos, szigorúan korlátozott területet.

Az afrikai sertéspestis (ASP) rengeteg országban felbukkant és elterjedt Európában, és habár az emberre nem veszélyes, a sertések esetében halálos lehet, emellett súlyos gazdasági károkat okozhat az adott országban.

Kapcsolódó:

Afrikai sertéspestis ütötte fel a fejét Bukovinában

Ismét felütötte a fejét a sertéspestis

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó