Szerény, de ha kell, határozott. Több mint fél évvel ezelőtt nagyot változott az élete – diákból lelkipásztorrá vált. Magyarországi tanulmányait követően egyedüli teológusként visszatért Kárpátaljára, vállalva a háború miatti megpróbáltatásokat. Jelenleg ő a Kárpátaljai Református Egyházkerület legfiatalabb lelkésze. Hitoktató nejével nagy elhivatással teljesítenek szolgálatot Csapon. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Baksa Dávid, a csapi református gyülekezet vezető lelkésze.
Varga Brigitta
– Hol nevelkedett, és hol végezte a tanulmányait?
– Csonkapapiban, református családban születtem. Édesanyám a helyi óvoda vezetőnője, édesapám mezőgazdasággal foglalkozik. Gyermekkoromban sokat segítettem az otthoni gazdaság fenntartásában. Már 14 évesen traktort vezettem, és gyakran kijártam édesapámmal a mezőre szántani, tárcsázni. Így egészen fiatalon megtanultam azt, milyen a fáradságos munkával szerzett kenyér értéke. Az általános iskolát szülőfalumban végeztem, majd a helyi lelkész, Szeghljánik Péter biztatására jelentkeztem a Nagyberegi Református Líceumba, ott is érettségiztem.
– Mikor gondolt arra, hogy a papi hivatást választja?
– Eleinte vámos akartam lenni, mivel nagyon tetszett a formaruha. Igaz, az uniformis ma is megvan, bár azóta teljesen más irányt vett az életem. A líceumi évek alatt kedvenc tantárgyam a bibliaismeret volt. Itt ismerkedtem meg tüzetesebben a szentírással és ekkor fogadtam el Jézus Krisztust mint megváltómat. Egyik alkalommal Szeghljánik Péter lelkipásztor felkért, hogy tegyek bizonyságtételt a hitemről a gyülekezet előtt. Máté evangéliumának hatodik részéből olvastam fel egy igerészt, mely az aggodalmaskodásról, az isteni gondviselésről szól. Ezután a lelkésztől kaptam egy igei útravalót, a 100. zsoltár 2. versének egyik igerészét, mely így szól: „Szolgáljatok az úrnak örömmel!” Úgy vélem, engem ez indított el a teológia irányába. A Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szerettem volna továbbtanulni, végül a Sárospataki Református Teológiai Akadémiára nyertem felvételt, néhány év múltán azonban átjelentkeztem Debrecenbe. Ha minden jól megy, idén végzek.
– Maradhatott volna, mégis hazatért. Miért?
– Az első pillanattól eltökélt szándékom volt, hogy itthon szolgáljak. Tanulmányaim kezdete előtt a püspök úrnak is megígértem, hogy haza fogok térni és mindig érzem, hogy ez a fogadalom kötelez engem. A háború híre kissé megrémisztett, akkor elhatároztam, hogy egy-két évig Magyarországon teljesítek szolgálatot és a felszentelést követően térek majd vissza Kárpátaljára. Több gyülekezet ajtaján is kopogtattam, de sehol sem volt betöltetlen hely, melyet elfoglalhattam volna. Bármennyire is szerettem volna megvalósítani az akaratomat, nem volt rajta Isten áldása, így nem teljesülhetett be. Meg kellett értenem, hogy nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, s ha eddig gondot viselt rólunk, akkor ezután sem hagy el. Itt születtem, ide tartozom, itt vár rám megannyi feladat – bátorítást és vigasztalást nyújtani az itthon maradottaknak.
– Mikor kezdte el a szolgálatot?
– 2022. november elsején álltam szolgálatba, ekkor volt az első igehirdetésem a csapi református gyülekezetben. Sikerült beilleszkednem és nagyon hálás vagyok azért, hogy ebbe a gyülekezetbe kerülhettem.
– A feleségével együtt végzik a szolgálatot. Mikor és hogyan ismerkedett meg a nejével?
– Alexandra szintén kárpátaljai, Gutról származik. Hét éve alkotunk egy párt. Anno a teológiára is együtt jártunk, csak három év eltéréssel. Tavaly nyáron fogadtunk egymásnak örök hűséget. Nemsokára pedig bővül a család, ugyanis gyermeket várunk. Nagy áldás a szolgálatban, hogy nem rám hárul minden feladat. Ő végzi a hitoktatást a gyülekezetben, amit örömmel és szeretettel tesz.
– Hogy élte meg, amikor először kellett temetnie?
– Segédlelkészként volt alkalmam részt venni néhány temetésen. Ez is a feladataink közé tartozik, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy bátorítás helyett gyengeséget közvetítsünk. Meg kellett tanulnom felülkerekedni a búslakodáson azért, hogy meg tudjak állni a gyászoló család előtt, akik abban a helyzetben élik meg a legnagyobb mélységeket, és vigaszt tudjak nyújtani nekik. Sokszor azonban a szertartás után nekem is szükségem van egy kis időre, hogy feldolgozzam a történteket. Bár a szószéken már rutinosan érzem magam, a gyászszertartásokat, úgy vélem, nem lehet megszokni.
– Van-e kedvenc bibliai története?
– A Bibliaolvasó kalauz szerint nemrég olvastuk Ézsaiás könyvét, melyből az utóbbi hetekben annyi vigasztalást kaptunk. Ahogy hétről hétre olvastuk a gyülekezeti tagokkal az igerészeket, rájöttünk, mennyire aktuális a Biblia e fejezete, hiszen a háború, a fogság, a megpróbáltatás korszakát írja le. Így az utóbbi időben ez vált az egyik legkedvesebb olvasmányommá.
– Könnyen szerez barátokat?
– Azt mondják, hogy mosolygós ember vagyok. Talán ez segít abban, hogy az emberek bizalommal fordulnak felém. Nehezen nyílok meg idegenek előtt, inkább jó hallgatóság vagyok. Azonban, ha egy olyan téma merül fel, ami engem rendkívül foglalkoztat, akkor elég sokat tudok beszélni.
– Jó emberismerő?
– Pár perc nem elég ahhoz, hogy kiismerjek valakit. Sok időre és beszélgetésre van szükségem ahhoz, hogy megismerjem a másikat.
– Spontán vagy ragaszkodik a terveihez?
– Szeretek előre tervezni, de mint tudjuk, ember tervez, Isten végez. A prédikációkat is például minden alkalommal megírom, de amikor felmegyek a szószékre, előfordul, hogy elkalandozom egy teljesen más irányba.
– Kizökkenti, ha nem az elképzeltek szerint alakulnak a dolgai?
– Ha tudom, hogy minden telhetőt megtettem, vagy épp nem rajtam múlott a dolog, akkor nem rágódom a történteken, könnyedén túllépek rajta.
– Ad mások véleményére?
– Természetesen. Fontos számomra a visszajelzés. Például jó érzéssel tölt el az, amikor egy-egy gyülekezeti tag megköszöni az igehirdetést. Ez valahol azt erősíti bennem, hogy munkálkodott az Úr, hogy az ő igéjét valóban úgy tudom hirdetni, hogy megszólítsa az embereket.
– Hobbi?
– Szeretek horgászni, motorozni, barangolni a természetben.
– Ha tehetné, kipróbálná a…
– A sziklamászást és az ejtőernyőzést.
