„A tudás nem egyenértékű az erővel, hanem több annál. A legerősebb fegyver a világon az oktatás” – hangzik el A semmi közepén című amerikai filmsorozatban. Bár a Családom és egyéb emberfajták vagy Anyám borogass címen is futó alkotás szituációs vígjáték, a megállapításban aligha lehet kivetnivalót találni. Persze az is vitathatatlan, hogy manapság, ha fegyverekről esik szó, még véletlenül sem a tudásra asszociálunk…
Mindez Tetyana Vakulenko kifakadását olvasva villant fel bennem. A szakember nem kis rosszallással tájékoztatott arról, hogy az idei érettségi során a diákok a jobb eredmény érdekében eddig sohasem tapasztalt mértékben folyamodtak csaláshoz. „Ez az esztendő példátlan a tisztességtelen eszközök használatát illetően… Ez hatalmas probléma” – állapította meg az oktatás minőségét ellenőrző központ vezetője.
Sajnos a központ igazgatója nem árult el részleteket. Így nem tudható, hogy az idei 281 ezer érettségiző közül hányan puskáztak. Annyi azért kiderült, hogy a külső segítséget igénybe vevők telefonjaikon léptek kapcsolatba felkészítőikkel, barátaikkal, s a módszert az Ukrajnában és külföldön vizsgázók egyaránt alkalmazták.
Aki most hosszas moralizálást vár, csalódni fog.
Távol áll tőlem, hogy egy „csak így tovább” felkiáltás kíséretében vállon veregessem az ügyeskedőket. Viszont, a történtek elemzésekor nem hagyható figyelmen kívül, hogy ebben az esetben a felelősség másokat is terhel. Vakulenko megemlíti, a „külső segítség” többek között a felkészítőktől jött. (Szemérmesen kerüli a tanárok néven nevezését, viszont aligha lehet szó másokról.)
Fel kell-e lépni az ilyen, és ehhez hasonló jelenségek ellen?
Természetesen. Például azzal, hogy mindenekelőtt magának az oktatásnak a háza táján tesznek rendet az illetékesek. Kezdhetnék azzal, hogy a tudás megszerzésében is biztosítják az esélyegyenlőséget. Na nem azzal, hogy mindenki számára engedélyezik a „külső segítséget”! Az viszont üdvös lehet, ha mindenki számára biztosítanák, hogy anyanyelvén sajátítsa el az ismereteket. S akkor az oktatás, ez a legerősebb fegyver, senkit nem sértene, de mindenkit védene.
Mert a magyar felvilágosodás (1772–1825) óta tudjuk: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.” (Bessenyei György)
