Ungvári tehetség a magyarországi The Voice színpadán │KISZó-interjú

Ulyanna Donetskaya Blanárt számtalanszor hallhattuk az Ullie zenekar előadójaként, de szólóénekesként is ismert. A fiatal ungvári lány most egy magyarországi tehetségkutatóban, a The Voice-ban lépett színpadra. Énektudásával lenyűgözte a közönséget, a coachok közül Trokán Nóri vitte magával a következő körbe. Varga Brigitta – Mesélj nekünk arról, honnan jött az ötlet? – Kaptam egy üzenetet a […]

Ilku Marion Józsefre emlékeztek a lembergi magyarok ● Kárpáti Igaz Szó

A festőművész születésének 90., halálának 20. évfordulója alkalmából pénteken, a lembergi Licsakivi sírkertben felavatták Ilku Marion József felújított síremlékét. Varga Brigitta (Lemberg) A múlt század 50-60-es éveiben sok kárpátaljai magyar került Lemberg városába, leginkább tanulni jöttek ide. A tanulmányok befejezése után azonban sokan itt maradtak, letelepedtek, családot alapítottak. Ennek megfelelően a lembergi magyarok többsége értelmiségi. […]

5350 hrivnya az átlagnyugdíj összege Ukrajnában

Az Ukrinform összefoglalója szerint októberben az átlagnyugdíj 5350,33 hrivnyát tesz ki, a még dolgozó nyugdíjasok esetében pedig ez az összeg 5614,59 hrivnya. Az nyugdíj átlagos összege több mint 20 százalékkal nőtt az orosz invázió kezdete óta, ám az ukrán nyugdíjasok harmada továbbra is kevesebb mint 3 ezer hrivnyát kap havonta. Az ukrán szépkorúak 21,25 százaléka […]

Évadnyitó szüreti rendezvény a Nagyberegi Tájházban ● Kárpáti Igaz Szó

Szüreti mulatsággal indította a Pro Cultura Subcarpathica a Nagyberegi Tájház őszi programsorozatát. Különleges alkalom volt ez abból a szempontból is, hogy a tájház fennállásának tizedik évfordulóját méltatja. Hegedűs Csilla Mint azt Orosz Ildikó elmondta, annak idején a főiskola ajándékba kapta az épületet a tulajdonosok örököseitől. – A főiskola, elfogadva ezt az ajándékot, a házat felújította, […]

Még két nap nyár jön

Ma száraz időre van kilátás. A szél csak néhol élénkülhet meg. A legmelegebb órákban 20-23 fokra van kilátás. Szombaton a reggeli pára- és ködfoltok feloszlását követően napos, száraz idő ígérkezik, legfeljebb estefelé alakulhat ki néhol zápor. Többfelé élénk, helyenként erős lehet a délnyugati szél. Napközben 20 és 23 fok közé melegedhet a levegő. Vasárnapra egy […]

Kárpátalján is érezték a földmozgást; 30 éves a beregszászi magyar színház; Mivel járna a szélerőművek telepítése?; Ungvári tehetség a magyarországi The Voice színpadán

KISZó – minden időben! Friss lapszámunkat kérje a postástól, keresse a megszokott pontokon – a Kárpáti Igaz Szó csütörtöki számából ajánljuk: KÁRPÁTALJÁN IS ÉREZTÉK A FÖLDMOZGÁST – A Richter-skála szerinti 4,5 erősségűre becsült földmozgás epicentruma Szlovákiában volt, 19 kilométerre Homonna településtől. Az érintett országok között volt Magyarország, Lengyelország és Ukrajna is. LECSAPOTT AZ SZBU: HÁZKUTATÁS […]

A kárpátaljai alkotóközösség „ezermestere” ● Kárpáti Igaz Szó

A tavaly elhunyt Brinkács István festőművész olajképeiből és bőrkollázsaiból nyílt kiállítás az Ungvári Magyar Házban. Simon Rita A tárlatot dr. Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke nyitotta meg, aki köszöntötte a családtagokat és a vendégeket, többek között Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviseletében Albertné Simon Edinát. Tarasz Uszik festőművész „ezermesternek” nevezte kortársát. Elmondta, egy ember […]

Száz éve Isten tenyerén – Konfirmandus csendesnap Nagyberegen ● Kárpáti Igaz Szó

„Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” Ötszáz fiatal részvételével tartottak konfirmandus csendesnapot a nagyberegi református templomban. Örömre és reményre ad okot ez a szám, hiszen azt bizonyítja, sok fiatal dönt úgy, az Úr útját akarja követni, és másokat is erre buzdítani. Zömében a Beregi Református […]

Pregitzer Fruzsina kapta az idei Fedák Sári-díjat ● Kárpáti Igaz Szó

A 30 éves Beregszászi Színház születésnapi programja színes és valóban szórakoztató volt. Megannyi, határon innen és túlról érkezett művész lépett színpadra. A marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Kaszás Attila Színház közös előadásában láthattuk Móricz Zsigmond Boszorkány, avagy Báthory Anna és Bethlen Gábor története címmel darabot. Hegedűs Csilla A jövőbe vetett hit jeleként elültették Petőfi körtefáját […]

Nagycsaládos szüreti bál Munkácson ● Kárpáti Igaz Szó

A nagy érdeklődésre való tekintettel két helyszínen rendez a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szüreti bált. Az egyikre a múlt hétvégén Munkácson, a Munkácsy Mihály Magyar Házban került sor, a másikat szombaton Mátyfalván tartják. Hegedűs Csilla Az impozáns Munkácsy Mihály Magyar Házba sorra érkeztek az ünneplőbe öltözött szülők és gyermekeik. Ezt az alkalmat mindenki nagyon […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net