Több mint 300 tanszercsomag talált gazdára A KárpátHáz Civil Szervezet Elsős lettem! programja évek óta bőséges tanszercsomaggal segíti az iskolakezdőket. A programot idén is folytatták, 25 településre juttatták el a hasznos ajándékokat. Az utolsó két helyszínre, Mezőváriba és Borzsovára mi is elkísértük Tóth Győzőt, a KárpátHáz Civil Szervezet ügyvezetőjét, aki személyesen adta át a csomagokat […]
Kategória: 7néző
Baraté Ágnes az absztrakt és a figurális festészet között egyensúlyoz
A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága régiónk egyik legpatinásabb, legsikeresebb alkotó közössége. Tagjainak tevékenysége meghatározója a kárpátaljai magyar kulturális, művészeti életnek. Sorozatunkban a közösség egy-egy tagjának munkásságából villantunk fel részleteket. Előbb azokat az alkotókat mutattuk be, akik már nincsenek az élők sorában, most azonban sorra felkeressük azokat, akik jelenleg is aktívan alkotnak. […]
Pétery Dóra: „Legyen bátorságunk játszani a hangokkal” │KISZó-interjú
Akkordok egy orgonista életéből. Egyszerre mozog a kéz és láb, megannyi síp muzsikál. Az orgona gazdag hangzásától az ember szinte belefeledkezik a valóságba és úgy érzi, mintha a hangok végtelen tengerén lebegne. A hullámokat az orgonista gerjeszti, s hol lágyan, hol élénken ringatja vele a hallgatót. E csodás művészetet gyakorolja Pétery Dóra is, aki nemsokára […]
Akik számára fontos az első benyomás│KISZó-interjú
A Prima Volta tehetséges fiatalokból álló zenekar, melynek tagjai elkötelezettek a hagyományos dallamvilág felelevenítése és jelenbe való átültetése mellett. A formáció frontemberével, a kárpátaljai származású Kovács Dániellel, valamint brácsásával, Balogh Ábellel beszélgettünk az együttes megalakulásáról, terveiről. Varga Brigitta – 2022 őszén alakultunk meg – kezdte a beszélgetést Dániel. – Ábel és én a Nyíregyházi Egyetem […]
Balogh Renáta: „..sok érzelmet fektetek a munkámba.”
Lendületes, életvidám és precíz. A művészemberekre jellemző érzékenységgel reagál a világ történéseire. Munkáját a maximalizmus jellemzi. Másoktól is elvárja a pontosságot. Szabad idejében szívesen barangol a természetben, de egy jó könyv vagy a festészet is kikapcsolja. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Balogh Renáta, a Live Learn nyelviskola vezetője. Varga Brigitta – Nem nyelvésznek […]
Tanévnyitó – 99 magyar iskolában közel 15 ezer gyerek tanul; Tart a szüret – mire számíthatnak a kárpátaljai szőlészek, borászok?; A többség támogatja a műszaki vizsga visszaállítását; Nyakunkon a leptospirózis és a kanyaró
KISZó – minden időben! Friss lapszámunkat kérje a postástól, keresse a megszokott pontokon – a Kárpáti Igaz Szó csütörtöki számából ajánljuk: TANÉVNYITÓ – 99 MAGYAR ISKOLÁBAN KÖZEL 15 EZER GYEREK TANUL – A KMPSZ továbbra is a kárpátaljai magyar oktatási-nevelési intézmények működésének és fejlődésének a segítését tartja legfontosabb feladatának. AJÁNDÉK SZOKOLAY DONGÓ BALÁZSTÓL ÉS […]
Mérsékelten meleg időt jósolnak a hétvégére
Pénteken napos-gomolyfelhős időre van kilátás. Eleinte előfordulhat eső, zápor. Többfelé élénk, néhol erős lehet az északi-északkeleti szél. A legmagasabb hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul. Szombaton sok lesz a napsütés, de időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet, és helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. A szelet élénk lökések kísérhetik. Hajnalban 8-16, napközben 24-29 fok várható. Vasárnap […]
Ajándék Szokolay Dongó Balázstól és Fabulya Andreától ● Kárpáti Igaz Szó
A Kárpátaljai KultúrKaraván az őszi hónapokban is folytatja nagyszerű tevékenységét. Meghívásukra legutóbb Wolf Kati magyar énekesnő látogatott megyénkbe, most pedig Szokolay Dongó Balázs Artisjus és Prima Primissima díjas zeneszerző és Fabulya Andrea versmondó érkezett hozzánk, hogy találkozzanak az itteni közönséggel. Az előadóművészek több tanintézményt kerestek, keresnek fel, Ajándék címmel zenés irodalmi esttel léptek színpadra a […]
Radvánszki-Kovács Krisztina: „…hamar eldöntöttem, hogy a zene lesz az én világom”
Élete a zene és a népművészet. A hagyományőrzés mellett a társadalmi szerepvállalása is példaértékű. Sosem fárad el, vidámsága és mosolya jókedvre deríti a körülötte lévőket. A családi sétákon töltődik fel leginkább, feladatait szeretettel és odaadással végzi. Elégedett az életével, ám jövőbeli célja, hogy profi fotós legyen. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Radvánszki-Kovács Krisztina, […]
A százéves Pál Erzsébetet köszöntöttek Bulcsúban ● Kárpáti Igaz Szó
Száz év alatt óriásit tud változni a világ, ez idő alatt történik jó és rossz egyaránt. A bulcsúi Pál Erzsike néni annyi mindent megélt, hogy még felsorolni is nehéz lenne. Tíz testvérét temette el. Ő azonban Isten kegyelméből megélte életének századik évét. E jeles ünnep alkalmából az idős asszonyt meglátogatta és felköszöntötte Nagy Béla, a […]