Pénteken nagyrészt napsütésre számíthatunk, helyenként azonban több felhő lehet az égen. Néhol futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Többfelé élénk lehet a déli-délnyugati szél. Délután 23 és 29 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet. Szombaton sok napsütésre, igazi nyári időre van kilátás 27-32 fokos maximumokkal. A délutáni órákban elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. Vasárnap egy […]
Kategória: 7néző
Belső-ukrajnai gyerekeket is táboroztat a Katolikus Karitász
Mintegy négyezer gyermek nyári kikapcsolódását szervezte meg idén a Katolikus Karitász, és csaknem tízezer diáknak juttatnak el tanévkezdési ajándékcsomagokat – mondta a szervezet országos igazgatója a Veszprém vármegyei Balatonakaliban. Écsy Gábor azt közölte, a tizenhat egyházmegyében csaknem négyezer fiatal táboroztatását szervezték meg, a balatonakali táborukban mintegy hatszázan kapcsolódhattak ki. A fiatalok között voltak délvidéki és […]
Iskolásokat és ingyenkonyhákat segít a Magyar Református Szeretetszolgálat; Hálaadás az aratásért, az új kenyérért; Cél: a turizmus újraindítása Kárpátalján; Hányan választanak magyar iskolát?; Négylábúak helyzete a háború idején
KISZó – minden időben! Friss lapszámunkat kérje a postástól, keresse a megszokott pontokon – a Kárpáti Igaz Szó csütörtöki számából ajánljuk: ISKOLÁSOKAT ÉS INGYENKONYHÁKAT SEGÍT A MAGYAR REFORMÁTUS SZERETETSZOLGÁLAT – A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) 2006-os fennállása óta évente több tízezer rászorulót támogat Kárpát-medence-szerte, mely szolgálathoz évről évre adományozók ezrei csatlakoznak. EGY ÚJABB TANÉV A […]
Dalmay Árpád a magyar kultúra kárpátaljai megőrzéséért fáradozik
Mint arról korábban beszámoltunk, Novák Katalin magyar köztársasági elnök Dalmay Árpád nyugalmazott középiskolai tanár, újságíró, a Rákóczi Szövetség Nyíregyházi Szervezetének elnöke, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumi elnöke részére a magyar kultúra kárpátaljai megőrzését és továbbéltetését szolgáló munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta. A rangos elismerés kapcsán Ladányi Tóth Lajos beszélgetett a kitüntetettel. A SZON […]
Az Apostol: Ungváron bemutatták a kétnyelvű Petőfi-kiadványt
Bemutatták Petőfi Sándor Az apostol című elbeszélő költeményének kétnyelvű kiadását Ungváron. A híres magyar költő születésének 200. évfordulója alkalmából a Kárpáti kiadó ukrán fordítással is megjelentette a magyar könyvet. Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke is ezt a kiadványt ajándékozta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek nemrég Kijevben. A mű megjelentetését Magyarország Ungvári Főkonzulátusa támogatta.
Senki sem maradt szárazon!
Nyárzáró gyermekalkalomra került sor Bátfán a helyi kultúrház és a református egyházközség együttes szervezésében. A fiatalokat tűzoltós bemutató, kézműveskedés és bibliai alkalom várta. Dobán Vivien A Kisgejőci Tűzoltóság másfél órás programmal készült. A gyerekek beülhettek a tűzoltókocsiba, képeket készítettek a tűzoltókkal, akiknek kérdéseket is tettek fel, például, hogy „a tűzoltókocsi tetején szoktak-e napozni?” Az oktatói […]
Középpontban a Horizont │KISZó-interjú
Újabb remek zenekarral bővült a magyar könnyűzenei ipar. A kárpátaljai fiatalokból álló Horizont együttes első dala július 1-jén jelent meg a YouTube-on, s már több mint 67 ezer megtekintésnél jár. Varga Brigitta A banda néhány tagja sokaknak ismerős lehet. Dudás Gergő, Kudron Jóska és Danku József korábban az Ullie együttesben játszott. A három fiatal srác […]
KISZó-kérdés: Iskolatáska, te drága!
A szülők több mint fele 3000 hrivnya feletti összeget szán az iskolakezdésre – derült ki a Kárpáti Igaz Szó oldalán közzétett nem reprezentatív felmérés eredményéből. Arra voltunk kíváncsiak, mennyit fordítanak a családok a gyermekük beiskoláztatására. Ez nyilván attól is függ, hogy hol vásárolnak, mekkora igényekkel rendelkeznek és milyen korú csemetéről van szó. Simon Rita A […]
Iván Mónika: „Mindig szerettem istápolni a rászorulókat…”
Nyugodt, kiegyensúlyozott ember, nehéz kihozni a sodrából. A segítő szakma a génjeiben van. Nem tud nemet mondani, ajtaja mindig nyitva áll a páciensek előtt. Optimista lévén igyekszik a jóra gondolni, még úgy is, hogy az országban háború dúl és tisztában van vele, nem tudhatja, mire ébred másnap. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Iván […]
Egy csónakban evezünk – kárpátaljai hazajárók a Tiszán
Elképzelni sem lehetett volna jobb augusztus végi kiruccanást a kánikulában, mint egy evezést a Tiszán. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet 80. túrája rendhagyóra sikeredett, hátrahagytuk a túrabotot és -bakancsot, helyette evezőlapátot ragadtunk és fürdődresszt húztunk. Ezúttal nem a lábunk, hanem a kezünk edződött, na és persze a hasizmunk a sok nevetéstől. Simon Rita (Tiszaújlak–Ungvár) Már a […]