Kárpátaljai fiatalok figyelmébe! Még lehet jelentkezni a Kőrösi- és Petőfi-programokra

A hónap végéig még lehet jelentkezni a magyar diaszpórát segítő Kőrösi Csoma Sándor-program és a szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor-program 2023/2024-es időszakra szóló pályázati felhívásaira. Kárpátaljai jelentkezőkre is számítanak, 18 éves kortól, érettségivel is lehet jelentkezni. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára korábban közölte: a program célja, hogy ösztöndíjasokat küldjön ki a világ magyarságához a diaszpórába és […]

„Az én településem” – fotókiállítás Bátfán

Július 4-én, második alkalommal szervezett tárlatot Bátfán a nagyváradi Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület. Dobán Vivien 2021-ben az egyesület online fotótanfolyamán száz személy vett részt az egész Kárpát-medencéből. A tárlat a kurzusnak a záró alkalma volt. A kiállításnak a Páloczi Horváth Simon Közösségi Ház adott otthont. Az érdeklődőket Dobán Dorina bátfai református lelkész köszöntötte, ezt […]

Júliusi nyugdíjemelés: ki számíthat rá ezúttal? ● Kárpáti Igaz Szó

A megyei Nyugdíjalap befejezte a nyugdíjak újraszámfejtését. Július 1-jétől a jogosultak négy kategóriája kap emelt összeget, azok, akik az úgynevezett speciális törvények alapján lettek nyugdíjazva. Konkrétan a köztisztviselőkről, a helyi önkormányzatok képviselőiről, a tudósokról és népképviselőkről van szó. Magyar Tímea Az újraszámfejtést az Ukrán Miniszteri Kabinet 2023. február 24-én kelt 168. számú, „A nyugdíj- és […]

KISZó-kérdés: Kiirtható a korrupció?

Ön szerint nőtt a korrupció Ukrajnában a háború kitörése óta? – tettük fel a kérdést legutóbbi online közvélemény-kutatásunk során. A nem reprezentatív felmérésben a válaszadók 89 százaléka igennel válaszolt, míg a többiek optimisták. Varga Brigitta Szanyi Zoltán szerint Ukrajna a háború kitörése óta nem lett korruptabb, mivel a háború előtti szintet elég nehéz lenne túlszárnyalnia. […]

Kellemes nyári idővel kecsegtet a hétvége

Pénteken sok napsütés várható. A hőség néhány fokot mérséklődik. A mérsékelt szélben 27-32 fok közötti csúcshőmérsékletre van kilátás. Szombaton szinte zavartalan lesz a napsütés, esni nem fog. 30-35 fok között alakul a csúcshőmérséklet. Vasárnap marad a napos idő, de néhol erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés. Késő délután néhol zápor, zivatar előfordulhat. 32-37 fokos kánikulára készülhetünk. Hétfőn […]

Nőtt az átlagnyugdíj, kevesebb a nyugdíjas

A Nyugdíjalap tájékoztatása szerint 2023 első felében az átlagnyugdíj 689 hrivnyával nőtt. Az alap közleményében az is szerepel, hogy a közepes juttatás 689 hrivnyás növekedése eredményeként az átlagos nyugdíj összege 5311 hrivnyát tesz ki. Fél év alatt az arra jogosultak illetménye 14,9 százalékkal emelkedett. Jelenleg Ukrajnában a nyugdíjra jogosultak száma 10 552 336. Ez a […]

Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk – frissdiplomások az ungvári magyar intézetben; A háború 500 napja a hágón túli magyarok szemszögéből; Szernye, a röghöz kötött gazdák földje; Rákóczi Szabadegyetem másodszor

KISZó – minden időben! Friss lapszámunkat kérje a postástól, keresse a megszokott pontokon – a Kárpáti Igaz Szó csütörtöki számából ajánljuk: ÚGY CSELEKEDJÜNK, HOGY MEGMARADJUNK – Az idén az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási–Tudományos Intézetének harminchárom végzőse fejezte be tanulmányait. A MEGTÖRHETETLENSÉG 500 NAPJA – A kórház javára gyűjtöttek. GYÁSZ: ÚJABB KÁRPÁTALJAI ÁLDOZAT CSALÁDJA RÉSZESÜLT […]

Nagycsaládos anyukák kirándultak fiaikkal

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) évek óta szervez szülő-gyermek programokat, melyek során mind a szülő, mind a gyermek kikapcsolódhat, szórakozhat. Fontos ez, hiszen a nagycsaládokban megoszlik a szülő figyelme, így ezeken az alkalmakon külön-külön is tölthetnek egy felejthetetlen, vidám napot. Idén nyáron anya-fia és apa-lánya kirándulásra került, kerül sor. A hétvégén az anyukák tölthettek […]

Rákóczi Szabadegyetem másodszor ● Kárpáti Igaz Szó

A Rákóczi Szövetség második alkalommal szervezte meg Sátoraljaújhelyen a Szabadság, Közösség, Cselekvés elnevezésű szabadegyetemet július 6. és 9. között. Az összejövetelen a résztvevők többek között az energiaválságról, demográfiai és nemzetpolitikai kérdésekről és a magyar gazdaságpolitikáról hallgattak előadásokat, de Kárpátalja jelenéről és jövőjéről is szó esett. Idén mintegy hetven kárpátaljai fiatal kapott meghívást a szabadegyetemre. A […]

Változatos nyári programokkal készülnek ● Kárpáti Igaz Szó

Július 17-én startolnak a GENIUS-os táborok. A GENIUS Jótékonysági Alapítvány célja a tehetséges gyerekek felkutatása, felkarolása, táboroztatása. Az alapítvány nem állt le a 2020-as járványidőszakban, s a háború kitörése miatt is csupán néhány héten át „szüneteltek.” A 10-16-év közötti gyerekek idén is számíthatnak az alapítványra, hiszen számos, egyhetes tábort szerveznek számukra. A részletekről dr. Váradi […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net