Beregszászban hangolódnak az ünnepre. A főtéren már megkezdték a karácsonyfa felállítását. A több méteres lucfenyőt a szakemberek a hét első napján felállították, biztosították. A Vérke-parti város központja hamarosan karácsonyi fényekkel és tematikus helyszínekkel várja majd a helyieket és a városba érkezőket. A gyerekek a jövőnk, az ünnep pedig az ő örömük – írta Babják Zoltán […]
Kategória: 7néző
Egyházkerületi szavaló- és énekverseny Nagydobronyban
Szombaton került sor a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) tanügyi bizottsága által szervezett ének- és szavalóversenyre. Az eseménynek a Nagydobronyi Református Líceum adott otthont. Idén harminc gyülekezetből mintegy 150 fiatal érkezett a vetélkedőre. Az alkalom a helyi református templomban vette kezdetét, ahol a résztvevőket elsőként Menyhárt István, a tanügyi bizottság elnöke, mezővári lelkész köszöntötte, majd Zán […]
Munkácson és Ungváron is megnyílik a Mikulás rezidenciája
A napokban több kárpátaljai városban is megnyílik a Mikulás rezidenciája. A Mikulás november 29. és december 6. között minden nap 11:00 és 16:00 óra (közép-európai idő) között várja a gyerekeket a munkácsi várban. Itt a gyerekek levelet írhatnak és rajzolhatnak is a Mikulásnak, de akár fotót is készíthetnek majd vele. A rezidencia látogatását a belépőjegy ára tartalmazza. […]
Megjelent a TOP-100 – Kárpátalja befolyásos emberei 2024-es kiadása
Újságíró szavazatok alapján elkészült és megjelent a TOP-100 – Kárpátalja befolyásos emberei című kiadvány. A különböző kategóriák képviselőit Abc-sorrendben közlik. A kárpátaljai magyarság az idén számarányának megfelelően képviselteti magát. A kiadványba bekerült: Petei Judit, a megyei tanács KMKSZ frakciójának vezetője, Biró Erzsébet, a megyei gyermekkórház megbízott igazgatója, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar […]
„…ha hűségesen helytállunk, és azt tesszük, amit ránk bízott az Isten, annak meglesz a gyümölcse.” │ KISZó-interjú
„Népek háborognak, országok inognak, ha az Úr mennydörög, megretten a föld.” (Zsolt. 46,8.) Amikor elvész a békesség, a biztonság, és helyüket a kétségbeesés, a bizonytalanság veszi át, sokan felteszik a kérdést: hol van most az Isten? Talán velünk is előfordult már ez az orosz–ukrán háború ezer napja alatt. Hisz mindennapjainkat az instabilitás, a szorongás és […]
Mentális problémák, PTSD, rémálmok, agresszió… │KISZó-háttér
A háború a lelkekben is maradandó sebeket ejt A teljes körű háború kezdetén az egészségügyi minisztérium azt jósolta, hogy körülbelül 15 millió ukrajnai lakosnak lesz szüksége pszichológiai támogatásra az átélt élmények miatt. 3-4 millióan közülük orvosi kezelésre fognak szorulni. A Nemzeti Stratégiai Tanulmányok Intézete szakértőinek becslése szerint a lakosság 40-50%-ának lesz szüksége pszichológiai támogatásra. Bizonyos […]
Ráti Gabriella: „…ami szívemen a számon”
Megbízható, kedves és szorgalmas. Kitartóan küzd céljai megvalósításáért. Törekszik arra, hogy jó vezető legyen, mindenkit meghallgat, odafigyel mások ötleteire. Anyaként is megállja a helyét, szabadidejét a gyermekeivel, a férjével tölti. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Ráti Gabriella, a Nagydobronyi Művészeti Iskola vezetője. Varga Brigitta – Mi az első emléke? – A zene iránti […]
Versenyfelkészítő hétvégék a Rákóczi-főiskolán ● Kárpáti Igaz Szó
A GENIUS Jótékonysági Alapítvány által szervezett biológia, kémia, földrajz és matematika tehetséggondozó, versenyfelkészítő hétvégék ünnepélyes megnyitójára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Átriumában került sor. Hegedűs Csilla – Nagyon fontosnak tartjuk a bentlakásos tehetséggondozó hétvégék megvalósítását, ami egyfajta mentorprogram is, ugyanis a tanulók csak egy adott tantárgyból készülnek különböző szintű versenyekre – magyarázta Váradi […]
Adventi alma, almalé és méz a nagycsaládoknak
A Kárpátalja Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) immár negyedik éve ajándékozza meg az adventi időszakban tagcsaládjait. Az előző években gyümölccsel és gyümölcslével, idén ez finom házi mézzel bővült. Hegedűs Csilla – A kezdeményezést az idei évben is folytatjuk, sőt, kibővítjük mézzel. A gyümölcsöket, leveket és mézet a beregsomi Deme András, nagycsaládos vállalkozónk biztosítja számunkra. A programban […]
Télies hangulat uralkodik vidékünkön
Pénteken délelőtt tovább tolódik a csapadék, továbbra is hó, helyenként vegyes halmazállapotú csapadék várható. Délután már csak helyenként fordulhat elő csapadék, miközben nyugat felől egyre többfelé csökken a felhőzet és kisüt a nap. Napközben 0, +6 fokot mérhetünk. Szombaton többnyire napos idő várható, lehetnek még felhősebb régiók. Kezdetben néhol hószállingózás, hózápor kialakulhat. Többfelé élénk, erős […]