Ukrajnában új szakaszba lép a mozgósítási kötelezettség alóli kibúvás elleni küzdelem, egyre szigorúbb intézkedéseket vezetve be az állampolgárokra gyakorolt nyomás érdekében. Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó újdonság a jogosítványok megvonása, amely valódi fenyegetéssé vált azok számára, akik rendszeresen figyelmen kívül hagyják a Területvédelmi Toborzó és Szociális Támogatási Központok (TCK) értesítését. Ez a lépés, amely bírósági […]
Kategória: Aktuális
Ukrajnában nagyszabású lakásreformot indítanak
2015-ben több mint 600 ezer ukrán állt évtizedek óta lakásvárólistán – Ukrajna nagyszabású lakásreformot indít. Július 16-án a Legfelsőbb Tanács első olvasatban elfogadta a Lakáspolitika alapelveiről szóló törvénytervezetet – jelentette be Olena Sulyak, a Nép Szolgája párt vezetője. A jogszabály nagy volumenű lakásreformot indít el Ukrajnában. „2015-ben több mint 600 ezer ukrán állt lakásvárólistán, és […]
Beregszász több mint 1,8 millió hrivnyát fordított a közösség lakóinak támogatására
A Beregszászi Városi Tanács következetesen megvalósítja a Gondoskodás (Turbota) programot, amely a nehéz élethelyzetbe került emberek támogatására irányul. Ez az egyik kiemelt területe a városi tanács és a Szociális Védelem Igazgatóság munkájának, amely nap mint nap biztosítja a program működését, számol be róla Facebook oldalán Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere. 2025 első félévében a […]
Akár 200 000 hrivnya saját üzleti ötlet megvalósítására!
Folyamatban van a jelentkezés a megyei startup-pályázatra, értesít a megyei közigazgatás Facebook-oldalán. A pályázat keretében állami finanszírozásban részesülhetnek azok az állampolgárok, akik: ▪️ saját vállalkozás indítását tervezik; ▪️ legfeljebb 3 éve folytatnak vállalkozói tevékenységet; ▪️ több mint 3 éve vállalkozók, de bővíteni szreetnék vállalkozásukat vagy új irányba fejlesztenék legfeljebb 3 éve működő cégüket. Elsőbbséget élveznek […]
A Legfelső Tanács menesztette Smihalt és teljes kormányát
A Legfelső Tanács megszavazta Denisz Smihal miniszterelnök kormányának lemondását – jelentették be a képviselők. A vonatkozó határozatot 261 képviselő támogatta, ellenszavazat nem érkezett. Smihal előző nap nyújtotta be lemondását a parlamentnek, köszönetet mondva az ukrán fegyveres erőknek, Volodimir Zelenszkij elnöknek, valamint „az egész csapatnak az államért végzett fáradhatatlan munkáért”. Smihal rekorder lett az ukrán kormányfők […]
A magyar kormány anyagi támogatást nyújt Sebestyén József fiának
„Fontos döntés! A kényszersorozás során agyonvert Sebestyén József egyetemista fia anyagi segítséget kap tanulmányaihoz. Segítünk a családnak!” – írta szerda reggel Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár a közösségi oldalán. Korábban a Nemzetpolitikai Államtitkárság szeretetcsomagot és azonnali segítséget küldött az elhunyt Sebestyén József idős szüleihez Beregszászra. „Mellettük vagyunk a gyászban, minden segítséget megadunk, vigyázunk rájuk!” – […]
Benyújtotta lemondását az ukrán miniszterelnök
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök benyújtotta lemondását, az erről szóló, kézzel írott nyilatkozatát kedden tette közzé hivatalos Telegram-csatornáján. „Köszönet védőinknek, akik tartják a frontot és óvják Ukrajnát! Köszönet Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a bizalomért! Köszönet az egész csapatnak a hazáért végzett fáradhatatlan munkájukért” – tette hozzá Smihal. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök […]
Zelenszkij aláírta a többes állampolgárságról szóló törvényt
Volodimir Zelenszkij elnök kedden aláírta a többes állampolgárság intézményét bevezető törvényt, amelynek értelmében bizonyos feltételek mellett az ukránok egyszerre két vagy több ország állampolgárságával is rendelkezhetnek – számolt be az rbc.ua hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua. A jelentés szerint a vonatkozó jogszabály először szabályozza törvényi szinten a többes állampolgárság kérdését. Bevezeti a „többes állampolgárság (alattvalóság)” fogalmát, […]
Újabb három hónapig marad a hadiállapot és a mozgósítás Ukrajnában
Az ukrán parlament tizenhatodik alkalommal döntött a hadiállapot és az általános mozgósítás meghosszabbításáról. – A Legfelső Tanács mai plenáris ülésén megszavazta a hadiállapot és az általános mozgósítás meghosszabbításáról szóló törvényt – számolt be kedden a Korrespondent hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegram-közlésére hivatkozva. A honatya közlése szerint a két törvényjavaslatot 320 képviselő támogatta, míg egyetlen […]
Diplomaosztó az ungvári egyetem magyar intézetében
Ünnepélyes keretek között búcsúzott el harminc végzős hallgatójától az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézete (UMOTI). Az alapképzés elvégzését tanúsító okleveleket szűk körű ünnepség keretében adták át a Bercsényi Miklós Könyvtárban. KISZó-információ A rendezvényen Imre Gyula az UNE UMOTI tanulmányi igazgatóhelyettese köszöntötte a végzősöket, kiemelve: a hallgatók rendkívüli körülmények között – járvány és háború […]