Az ukrán belügyminisztérium közleménye szerint a háborús helyzet idején bizonyos körülmények között meghosszabbítható az ukrán állampolgárok külföldi útlevele, valamint bejegyezhető a gyermek adata is. A minisztérium emlékeztetett arra, hogy az ukrán kormány ideiglenes eljárást vezetett be, amely lehetővé teszi az útlevelek érvényességének meghosszabbítását a hadiállapot ideje alatt, illetve annak megszüntetését követő egy évig. Az új […]
Kategória: Aktuális
„Fellélegezhetnek” az ukrán gyerekek a Rákóczi Szövetség táboraiban ● Kárpáti Igaz Szó
Mint arról korábban beszámoltunk, február 3. és 15. között a Rákóczi Szövetség – együttműködésben Magyarország Ungvári Főkonzulátusával és a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatással – 200 ukrajnai gyermeket fogad a téli táboraiban. A gyerekek között akadtak olyanok is, akik még sosem jártak Magyarországon, sőt, a háború három éve alatt az utcára is alig mentek ki, mivel […]
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Mint arról korábban beszámoltunk, Kijevbe látogatott Magyar Levente, magyar külgazdasági és külügyminiszter-helyettes. A találkozó során nemcsak a határátkelők fejlesztéséről és a gazdasági együttműködésről volt szó, hanem a kárpátaljai magyar közösség helyzetéről is. Az ukrán fél tájékoztatta magyar partnerét az ukrajnai magyarok támogatásáról, az etnikai feszültségek megelőzésére tett lépésekről, valamint a hazatérő kárpátaljai magyarok számára biztosított […]
Magyar Levente Kijevben: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
A magyar kormány megvédi az országot minden külső befolyásolási kísérlettől, hiszen nekünk nincs előrébb való, mint a magyar érdek – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára kedden a közösségi oldalára Kijevből feltöltött videójában. Magyar Levente azt mondta: az egymást követő kijevi nacionalista kormányok drasztikus módon szűkítették a kárpátaljai magyarság anyanyelvhasználati jogait. „Mégis, mikor […]
Kijevben járt Magyar Levente: terítéken a határátkelők fejlesztése és a gazdasági együttműködés
Viktor Mikita, az ukrán Elnöki Hivatal helyettes vezetője közösségi oldalán számolt be a Magyar Leventével, a magyar külgazdasági és külügyminiszter-helyettessel, parlamenti államtitkárral folytatott találkozóról, amelyet Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetőjének megbízásából tartottak. A tárgyalások napirendjén kiemelt helyet kapott a magyar és ukrán régiók közötti együttműködés és a regionális infrastrukturális projektek megvalósítása. A felek egyeztettek […]
Nemcsak házasodni, de válni is lehet online Ukrajnában
A válási folyamat elindításához hamarosan a Gyija portálján is lehetőség nyílik. A válási ügyintézés egy fáradságos művelet, amely sok időt és energiát vesz igénybe. A pár a vagyonmegosztásról, a gyermekek felügyeletéről és egyéb kérdésekről próbál megegyezésre jutni, ami gyakran veszekedésekhez és még nagyobb feszültségekhez vezet, mert nem mindenki tud higgadtan, békésen megegyezni. Ukrajnában ezért hamarosan lehetőség […]
Nacsa Lőrinc: „A nemzet megtartó ereje a család” ● Kárpáti Igaz Szó
Családi nap az Országházban A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) tizenegyedik alkalommal szervezett családi napot a magyar Országházban, melyre meghívást kaptak a kárpátaljai családok is. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) tagjai közül nyolcvanan vettek részt a programsorozatban. Hegedűs Csilla – A családi napot mindig a házasság hetéhez igazítják, most sem volt ez másként. Egy tartalmas […]
Több mint 100 iskola tért át távoktatásra és 29 óvoda zárt be karantén miatt
A karantén bevezetését szükségesnek látták a tanulók és a tanárok védelme érdekében. Kárpátalján az iskolások körében tapasztalható akut légúti fertőzések gyakoriságának rohamos növekedése miatt a megye több mint 100 iskolájában vezettek be távoktatást. Emellett 29 óvodában rendeltek el karantént. Marjana Maruszinec, a megyei katonai adminisztráció oktatási osztályának vezetőjének közlése szerint a jelenléti oktatást ideiglenesen felfüggesztő […]
Széljegyzet: A „család” legyőzte a háborút
A háború kivétel nélkül mindenkire hatással van Ukrajnában. Ahogy a felnőttek számára elképesztően megterhelő, úgy a gyermekek és a fiatalok is nehezen élik meg ezt az embert próbáló időszakot. Lassan három éve küzdünk a bizonytalanság, kilátástalanság és a feszültség miatt érzett aggodalommal. A gyerekek és a fiatalok különösen kiszolgáltatottak. Szülőként az ember a legjobbat akarja […]
Ungvár „megtelt” – Hogyan formálódik a város arculata?│KISZó-háttér
Szarvas Péter építésszel beszélgettünk múltról, jelenről és jövőről… Ungváron hatalmas építési hullám figyelhető meg. Az utóbbi néhány évben egymás után építették a lakóparkokat, jelenleg is több tucat nagyszabású beruházás van folyamatban a kárpátaljai megyeszékhelyen. Daruk magasodnak az égnek a város több pontján, összeszámolni sem könnyű őket. Egymás után épülnek be a városszéli és a szabadon […]