Márciusban két kiváló magyar társulat is Erdélybe látogatott. A nemzeti ünnepen és az azt követő napokban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a hónap végén a Budapesti Operettszínház művészeinek tapsolhatott a közönség. A nemzeti ünnepre utazott Erdélybe a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Március 15-én a Kolozsvári Állami Magyar Operában, március 16-án a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, végül, március 17-én Nagyváradon, […]
Kategória: egyeb
Zene füleimnek: Kiscsőszi hajtások
Egy riportkörút során jutottam el a Veszprém megyei Kiscsőszre. A település néhány kilométerre fekszik a somlói borvidéktől; nedűje kiválóságát már sokan megénekelték. A falu szomszédos Iszkázzal, Nagy László költő szülőhelyével. Kiscsősz múltjában a kutakodó túl sok érdekességre nem lel, jelene viszont figyelemreméltó. Kovács Norbert, Cimbi, a magyar néptáncmozgalom emblematikus alakja, mellesleg polgármesterként igazi lelke a […]
Zene füleimnek: Monteverdi Mária vecsernyéje
A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek koncertje a Mátyás-templomban. A Zene füleimnek című sorozat 100. epizódjához érkezett, s szeretném a kerek számot egy kedves zenedarabommal – húsvét időszakában – Monteverdi Mária vecsernyéjével megünnepelni. Mi magyarok általában szeretünk beskatulyázni személyeket, témaköröket. Ez a zenére is igaz, nagyon sokan kedvenc zeneszerzőjükként a három „B”-t Bachot, Beethovent és Bartókot […]
Zene füleimnek: A kommunizmus zenei áldozatai
A kommunizmus áldozatainak emléknapján a húszéves Terror Háza ünnepi koncertet rendezett, amin neves előadók léptek fel. A jeles esemény az Intézménnyel való egykori együttműködésemet idézte fel. A Duna Televíziónál számos könyvgyűjtési akciót szerveztünk, s mikor elhagytam a közmédiát, addig majd’ egymillió kötetet vihettünk ki határon túli iskolák és könyvtárak számára. A behozott adományok között számos […]
Hűvös, szeles idő jön hétvégére
Nagypénteken hidegfront érkezik elszórt záporokkal, egy-egy zivatarral. Az átmeneti záporok előtt és után hosszabb napos időszakok mindenütt lehetnek. Az északnyugatira forduló szél sokfelé megélénkül. A maximumok 16 és 25 fok között alakulhatnak, délen lesz a legmelegebb. Nagyszombaton a legtöbb helyen több órára kisüt a nap, kisebb eső, záporok még a Dunától keletre alakulhatnak ki. Az […]
Zene füleimnek: A Jézus Krisztus szupersztár a Madách Színházban
Az előző részt Sasvári Sándor Jézus Krisztus alakításával fejeztük be. A kiváló színész a Rock Színház produkciójában tizenegy éven keresztül alakította a főszerepet. Mint említettem, akkor vette fel a Hungaroton is, a lemez sztárszereposztásában Sasvári mellett Vikidál Gyula, Deák Bill Gyula, Gregor József neve olvasható. Sasvári alakítása immár klasszikusnak számít, hiszen egy rendszerváltás előtti pezsgő […]
Online cimbalomiskola – „Veri a húrt, ráfülelve”*
A Hagyományok Háza gondozásában2020-ban jelent meg a Magyar népi cimbalomiskola című kötet. A kiadvány sikere nyomán márciustól az online videómellék is rendelkezésre áll. Balogh Kálmán és Szabó Dániel Magyar népi cimbalomiskola című, CD-melléklettel ellátott könyve – amellett, hogy a népzene iránti tiszteletre és szeretetre nevel –, nagyon sok általános történeti és technikai tudnivalót is tartalmaz. A szerzők […]
XVIII. Kárpát-medencei Népi Textilfesztivál
Konferenciával és kiállítással zárul a pályázat A Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, valamint a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány az elmúlt évben hirdette meg a XVIII. Kárpát-medencei Népi Textilfesztivál pályázatát. A versenyfelhívás a március 4-én kezdődő konferenciával és kiállítással zárul. Békéscsaba ad otthont a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, […]
Pályázati felhívás: XXXIII. Országos Fafaragópályázat és kiállítás
A Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztálya meghirdeti a XXXIII. Országos Faragópályázatot id. Kapoli Antal Kossuth-díjas fafaragó, a Népművészet Mestere emlékére. A kiírók a pályázatokat az egész Kárpát-medencéből és a diaszporából május 11-éig várják. A pályázat célja a magyar népi faragóművészet hagyományainak felhasználásával és továbbfejlesztésével, a mai ízlésnek megfelelő, napjaink környezet- és lakáskultúrájában funkcionálisan használható kiemelkedő […]
Zene füleimnek: Idétlen időkig – A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház musicalje
„Idő, te jóra rosszat, s rosszra jót hozó” – írja Lope de Vega A korsós lány című darabjában. Nos, az Idétlen időkig musical tartalma se jót, se rosszat nem hoz, s ez így megy naptól napra. Karácsony előtt mutatta be a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Danny Rubin – Tim Minchin darabját. A zenés színmű igencsak […]