Családi ház kapott lángra a Huszti járásban fekvő Szokirnica (Szeklence) településen. Az épületből kiáradó füstöt a szomszéd kislány vette észre, aki azonnal szólt az édesapjának. A férfi miután tárcsázta a 101-es segélyhívó számot, a szomszédok segítségére sietett. A tűzoltók megérkezése előtt megpróbálták vízzel és poroltóval megfékezni a lángokat, ami sikertelennek bizonyult. A helyszínre érkező huszti […]
Kategória: Kékfény
Fának hajtott egy ittas sofőr Ungváron
Közlekedési balesetről kaptak értesítést a járőrszolgálat munkatársai a megyeszékhelyen. Egy Mazda személygépkocsi vezetője túl gyorsan hajtott és az egyik útszéli fának csapódott. Személyi sérülés nem történt, azonban az autó karosszériájában jelentős anyagi kár keletkeztek. A helyszínelés alatt a férfi zavartan viselkedett, amiből az egyenruhások arra következtettek, hogy sofőr alkoholos befolyásoltság alatt áll, ezért megszondáztatták. Szervezete […]
Családi ház kapott lángra Huszton
Egy huszti családi ház oltásában vettek részt a katasztrófa-elhárítási szolgálat munkatársai. A tűzoltók megérkezésekor a lángok már a második szint egész területét elborították. A lánglovagok majd három órán keresztül küzdöttek a tűz megfékezésével, megakadályozva azt, hogy az a földszinti helyiségekre is átterjedjen. Az anyagi kár így is jelentős, mivel az ingatlan második szintjén a bútorzat […]
Ázsiaiak próbálkoztak illegális határátlépéssel az Ungvári járásban
A munkácsi határőrség tiszasalamoni alegysége két személyt állított elő az ukrán–szlovák határszakasz mentén. Járőrözés közben a zöldsapkások két egyénre figyeltek fel, akiket 250 méterre a szögesdróttól sikerült megállítani. Igazoltatásukkor nepáli útlevelet mutattak fel. Kiderült, hogy tavaly júliusban érkeztek legálisan Ukrajnába, ahol egyetemi tanulmányaikat végezték Odesszában. Egy ismerősük fejenként 10 000 dollárért cserébe ígéretet tett annak […]
Tragédia: vonat elé esett egy 14 éves fiú Tiszaújlakon
Tragikus kimenetelű baleset történt a napokban Tiszaújlakon. A rendőrségi nyomozás jelenleg állása szerint április 1-én egy 14 éves tiszakeresztúri fiú a Zaporizzsja–Aknaszlatina között közlekedő menetrend szerinti személyvonat elé ugrott. A mozdonyvezető szerint a fiú a semmiből került elő, így már nem tudta megállítani a szerelvényt. A kiskorú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen belehalt […]
Az utast ki kellett vágni az autóból
Közlekedési balesethez riasztották a katasztrófa-elhárítási szolgálat munkatársait, ami a Munkácsi járáshoz tartozó Volócon történt. Egy Skoda vezetője az egyik kanyarban túl gyorsan hajthatott, aminek következtében megcsúszott, lesodródott az útról és átszakítva a szalagkorlátot az árokban az oldalán landolt. A sofőrnek sikerült önerőből elhagyni a járművet, a hátsó ülésen tartózkodó utasa azonban beszorult a gépkocsiba. A […]
Robbanás Ungváron: gránátutánzatot használt egy férfi
Robbanás történt Ungváron a Zahorszka utcában, ami riadalmat keltett a helyi lakosok körében. A rendőrség gyorsan megtalálta a tettest, egy 56 éves férfit, aki gránátutánzatot használt. 2025. március 31-én este, 21 óra 38 perckor ungvári lakosok a rendőrségi ügyeletre bejelentést tettek arról, hogy a Zahorszka utcában egy tömbház közelében robbanás hallatszik. Bár az eset nem […]
A drogterjesztők küldeményként juttatták el a kábítószert az ügyfeleiknek
A rendőrség kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnügyi osztályának munkatársai két személyt állítottak elő, akik metamfetaminnal kereskedtek. A 34 éves ungvári nőt a lakásában vették őrizetbe, aki az interneten keresztül tartotta a kapcsolatot a vevőkkel. Annak érdekében, hogy elkerülje a lebukást, az egyik csomagszállító cég szolgáltatásait kihasználva juttatta el a tiltott anyagot a vásárlókhoz. A nyomozás arra is […]
Gyalogosok közé hajtott egy sofőr Ungváron (VIDEÓ)
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a megyeszékhelyen. A Kirill és Metód tér, valamint a Minaji utca kereszteződésénél egy Lada 43 éves vezetője a járdán tartózkodó gyalogosok közé hajtott. A térfigyelő kamerák rögzítették az esetet, amiből jól látható, hogy a gépkocsivezető nem vette figyelembe a jelzőlámpa piros jelzését és nem csökkentette a sebességét sem. A […]
Elgázoltak egy járőrt a Técsői járásban
A minap rutinellenőrzés céljából állították félre egy BMW vezetőjét a járőrszolgálat munkatársai a Técsői járásban fekvő Tereszván. Az intézkedés folyamán kiderült, hogy a 26 éves hrusovói (Szentmihálykörtvélyes) férfi nem rendelkezett vezetői engedéllyel, ráadásul a kötelező gépjármű felelősségbiztosítását is elmulasztotta meghosszabbítani. Az esetről jegyzőkönyvet készültek kiállítani az egyenruhások, amikor a sofőr hirtelen gázt adott, elütötte az […]