A visszaeső bűnözőt a lopás helyszínén érték tetten

Kábellopás gyanújával vettek őrizetbe egy 41 éves férfit Munkácson. A tolvajt a bűntett helyszínén sikerült elfogni, amikor már átvágta az Ukrtelekom tulajdonában lévő kommunikációhoz használt vezetéket. A férfi nem volt ismeretlen a hatóság előtt, mivel vagyon ellen elkövetett bűncselekményért már korábban is meggyűlt a baja a törvénnyel. A tetthely közelében megtalálták azt a Kia Sorento […]

A drogos sofőr megtagadta a szakorvosi vizsgálat elvégzését

Szabálysértés miatt állították félre a járőrök egy Audi vezetőjét a megyeszékhelyen. A férfi zavart viselkedéséből arra következtettek az egyenruhások, hogy tudatmódosító-szer hatása alatt közlekedett, azonban a szakorvosi vizsgálat elvégzésétől kategorikusan elzárkózott. Kiderült, hogy vezetői engedéllyel sem rendelkezik, mert bírósági döntés alapján az már korábban bevonásra került. Az esetről jegyzőkönyv készült, amibe a szabálysértés mellett a […]

Asztélyban sem maradtak el a figyelmeztető lövések

A napokban az asztélyi határszakaszon a munkácsi határőrosztag járőrei akadályoztak meg illegális határátlépési kísérletet. A három, Kárpátalja, Dnyipropetrovszk és Doneck megyéből származó férfi a határátkelőhelyet megkerülve próbált Magyarországra jutni. A határőrök mintegy 800 méterre a magyar határtól észlelték a szabálysértőket. A járőr közeledtére a férfiak menekülni próbáltak. Az üldözés során a határőrök több figyelmeztető lövést […]

Korrupciós botrány Kárpátalján: orvosok és határőrök segítették az illegális határátlépőket

Kárpátalján egymás után kerülnek felszínre a katonai szolgálat alóli kibújást segítő korrupciós ügyek. A hatóságok már az év első napjaiban is feltártak két súlyos esetet, amelyekben orvosok és határőrök is érintettek voltak. A rendőrség az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU) közösen két kárpátaljai szemorvost leplezett le, akik kenőpénzért segítettek katonai szolgálat elől menekülő személyeknek. Az orvosok […]

Megtalálták Csehországban az eltűnt 12 éves ukrán kisfiút

A pilseni rendőrség megtalálta a 12 éves eltűnt ukrán kisfiút, aki hétfőn tűn el – közölte a Mukachevo.net hírportál. A gyerek még január 6-án az iskolából hazafelé tartva tűnt el. A hatóságok végül kedden Pilsen belvárosi részén az esti órákban bukkantak rá a csellengőre. A rendőrség szűkszavú közleménye szerint a fiú ép és egészséges. Kapcsolódó […]

Síbalesetben meghalt egy 12 éves gyerek a Kárpátokban

Szörnyű tragédia történt szerdán a Lemberg megyei Plaj síterepen, ahol egy 12 éves kisfiú meghalt, miután a védőhálónak ütközött. A rendőrség jelentése szerint a gyerek súlyos fejsérülést szenvedett. A fiú szüleivel síelt, amikor eddig tisztázatlan körülmények között a védőhálónak ütközött – közölte Vitalij Glagola ungvári blogger Telegram-csatornáján. A sípályán működő orvosi ügyelet azonnal megkezdte a […]

Vádat emeltek a sorozatbetörő ellen

Lezárult a nyomozás annak a 27 éves férfinak az ügyében, akit több rendbeli betöréssel gyanúsítottak. A külföldi állampolgárt még 2024 novemberében tartóztatták le Técsői járásban, amikor soron következő bűncselekményét hajtotta végre. Bizonyítható, hogy több üzlet, kávézó és benzinkút pénztárgépeit fosztotta ki és tulajdonított el jelentős összegeket. Mindegyik esetben a bejárati ajtó feltörésével jutott be az […]

Sokkoló öngyilkosság Kárpátalján

Egy 64 éves nő felgyújtotta magát és meghalt kedden a huszti járási Jablunyivka (Fenes) településen – közölte a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége. A jelentés szerint, január 7-én öngyilkossághoz riasztották a mentőszolgálat munkatársait. A helyszínen egy 64 éves nő holttestét találták, aki felgyújtotta magát. Egyelőre nem tudni, pontosan mi vezetett a tragédiához, az […]

Hónapokon keresztül árulta a drogot

Kábítószer kereskedelem bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt vettek őrizetbe egy férfit a nyomozók Huszton. A 41 éves helyi lakos már korábban a rendőrség látókörébe került, aki a városban értékesítette a növényi eredetű kábítószert. A férfi csuklóján akkor kattant a bilincs, amikor átvette a pénzt a marihuánáért. A bíróság által engedélyezett házkutatás eredményeként, további 150 gramm marihuána […]

Rendőröket vertek Ungváron (VIDEÓ)

Öt férfit vettek őrizetbe Ungváron, mert a gyanú szerint hivatali feladatokat ellátó rendfenntartókat bántalmaztak. A kárpátaljai rendőrség tájékoztatása szerint öt férfi konfliktusba keveredett a három rendőrrel a megyeszékhelyen. A vita tettlegességig fajult, majd az elkövetők elmenekültek a helyszínről. A 20, 25 és 27 éves rendfenntartóknál agyrázkódást és zúzódásokat állapítottak meg az orvosok. A támadás gyanújával […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net