Oroszország csütörtökre virradó éjjel ukrán városok ellen végrehajtott légitámadásai azt mutatják, hogy a Kreml nem hajlandó tárgyalni a háború befejezéséről – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az X-en. „Éjszaka Oroszország gyilkos Sahíd drónok rajait indította Ukrajna nagyvárosai, köztük Dnyipro és Harkiv sűrűn lakott lakóövezetei ellen” – írta. Hangsúlyozta, hogy Oroszország nem katonai célpontokra mért […]
Kategória: Orosz-ukrán háború
További szankciókról és egy ukrajnai katonai misszióról tárgyaltak Párizsban
Párizsban találkoztak csütörtökön az Ukrajna támogatására létrehozott „hajlandók koalíciójának” vezetői. A megbeszélésen arról volt szó egyebek mellett, hogy brit–francia kezdeményezésre hoznak létre egy úgynevezett biztosító haderőt, amely nem helyettesítené a békefenntartó erőket és a hátországban teljesítene szolgálatot. Moszkva korábban arra figyelmeztetett, az Egyesült Királyság és Franciaország közvetlen összecsapást kockáztat Oroszország és a NATO között. Emmanuel […]
Szubjektív objektív: A második esély egyszerű kérdése…
Még soha nem volt olyan közel a tűzszünet esélye, mint most, miután az új amerikai adminisztráció intenzív tárgyalásokat folytat mindkét féllel. A Bloomberg tudni véli, április 20-án, húsvét napján léphet életbe a fegyvernyugvás. Miközben a háttérben megfeszített egyeztetések folynak a részleteket illetően, addig úgy Amerikában, Oroszországban, Ukrajnában és Európában egyaránt egymásnak feszülnek a béke- és […]
Észak-Korea ismét katonákat küldött Oroszországba
A dél-koreai hadsereg csütörtökön bejelentett számításai szerint Észak-Korea idén már 3000 újabb katonát küldött Oroszországba, hogy támogassa Moszkvát az Ukrajna ellen indított háborúban, emellett rakétákat, tüzérségi eszközöket és lőszereket is szállít az orosz erőknek. A dél-koreai haderőnemek egyesített vezérkari bizottsága közölte: információi szerint az újabb erők január eleje és február vége között érkeztek meg Oroszországba. […]
Elsőként épülnek teljesen felszerelt földalatti iskolák Ukrajnában
A biztonság a prioritás. Ukrajnában tovább folytatódik az óvóhelyek oktatási célú átalakítása, valamint teljes értékű földalatti iskolák építése. Eddig már 178 oktatási intézmény óvóhelyét sikerült modernizálni – tájékoztatott Okszen Liszovij oktatási miniszter. „A lehető legbiztonságosabb intézményeket hozzuk létre. Nagyon sok gyermek él frontközeli településeken, ezért döntöttünk a földalatti iskolák építése mellett. Mostanra értünk el oda, hogy […]
Ukrajna NATO-csatlakozása jelenleg nem része a békemegállapodásnak
A washingtoni csúcstalálkozón a szövetségesek megerősítették Ukrajna NATO-tagságához vezető út visszafordíthatatlanságát, de sosem mondták, hogy a csatlakozást a békemegállapodás részének kell tekinteni. Az Egyesült Államok véleménye szerint Ukrajnának jelenleg nem kell NATO-tagállammá válnia a békemegállapodás keretében – de ez a jövőben még változhat – idézi az Ukrinform a NATO főtitkárát. – Két szempont van. Az […]
LAPAJÁNLÓ: Által mennék én a Tiszán… népdaléneklési verseny; Az önkéntességtől a sikeres vállalkozásig; Megnyílik a Nagypalád–Nagyhódos határátkelő; Tavaszi vetés Ukrajnában: az időjárás és a háború kettős kihívása
KISZó – minden időben! Friss lapszámunkat kérje a postástól, keresse a megszokott pontokon – a Kárpáti Igaz Szó csütörtöki számából ajánljuk: 👉 Az önkéntességtől a sikeres vállalkozásig – Az ungvári székhelyű Peregium Kft. három évvel ezelőtt abból a célból indult, hogy olcsó és jó minőségű szünetmentes tápegységekkel segítsék a fronton harcoló katonákat. 👉 Által mennék […]
A határőrök mentették ki a hadkötelest a Tiszából
Egy 26 éves férfi próbálkozott illegális határátlépéssel a Tiszán keresztül Magyarországra jutni. A Lemberg megyéből származó férfi egy sérült gumicsónakkal vágott neki a határfolyónak. A sebes sodrás azonban magával ragadta és a vízbe esett. Szerencséjére sikerült megkapaszkodnia, azonban a kimerültségtől már nem volt ereje a part közelébe kerülni. A munkácsi határőrség tiszaújlaki alegységének zöldsapkásai járőrözés […]
2 milliárd eurónyi katonai segély Franciaországtól Ukrajnának
Franciaország további 2 milliárd euró katonai segélyt nyújt Ukrajnának – jelentette be szerdán este Emmanuel Macron francia államfő ukrán kollégájával, Volodomir Zelenszkijjel közösen tartott sajtótájékoztatóján Párizsban. A két ország vezetője egy másfél óráig tartott munkavacsorán készítette elő a másnapi párizsi csúcstalálkozót, amelyen a jövőbeni ukrajnai békefenntartásba bekapcsolódni hajlandó országok vesznek részt. A francia elnöki hivatal […]
Kijev és Washington viszonya visszatért a helyes útra az ukrán elnöki iroda vezetője szerint
A Kijev és Washington közötti kapcsolatok visszatértek a helyes útra – jelentette ki Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője a Reuters hírügynökség adott, szerdán megjelent interjúban, összehasonlítva a jelenlegi helyzetet azzal, amikor február végén a Fehér Házban tévékamerák és újságírók előtt heves vitába bocsátkozott egymással az ukrán és az amerikai államfő. Az ukrán hivatalvezető […]