Andrij Jermak, az ukrán Elnöki hivatal vezetője, Andrij Szibiha külügyminiszter és Rusztem Umerov védelmi miniszter április 17-én Párizsba érkezett, hogy biztonságpolitikai tárgyalásokat folytassanak a nyugati partnerekkel, köztük az Egyesült Államokkal – tájékoztatott Telegram-csatornáján Andrij Jermak. Bejegyzése szerint a delegáció a „hajlandók koalíciójával” – köztük Franciaországgal, Németországgal és az Egyesült Királysággal – tart megbeszéléseket Ukrajna és […]
Kategória: PANORÁMA
Nacsa Lőrinc: a magyarság jövője a magyar gyermekeken és fiatalokon múlik
A magyarság jövője a magyar gyermekeken és fiatalokon múlik – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagykaposon tartott sajtótájékoztatóján, ahol egy új, a külhoni ifjúsági szervezeteknek szóló pályázati kiírást jelentett be szerdán. A Jövő Nemzedéke Program mottóval meghirdetett, teljes nevén a Külhoni ifjúsági szervezetek működésének, eszközbeszerzésének, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatása című […]
Újabb vírus jelent meg, fertőz a kéknyelv-betegség
A száj- és körömfájás után most a kéknyelv nevű betegség is terjedni kezdett Ausztriában, veszélyeztetve a helyi állattenyésztést. Két tucat kisebb Szlovákiával és főleg Magyarországgal szomszédos határátkelőt már lezártak, a járványügyi intézkedéseket pedig fokozták. Az Ausztriával szomszédos országokban már több ezer állatot leöltek – és részben tömegsírokba temettek az osztrák határ közelében. A legújabb fenyegetés […]
Folytatódik a csörte J. D. Vance és Volodimir Zelenszkij között
Túlzás lenne azt állítani, hogy J. D. Vance és Volodimir Zelenszkij kebelbarátok lennének, ennek a tökéletes igazolása volt a február végén az Ovális Irodában zajlott Trump-Zelenszkij-Vance csörte. Akkor az amerikai alelnök illette kemény szavakkal Zelenszkijt, de legutóbb már az ukrán elnök vádolta azzal Vance-t, hogy Vlagyimir Putyin háborús döntéseit próbálja igazolni. Az RBK-Ukraina szerint az […]
Csehországban tartanak a háborús ukrán veteránoktól
Csehországban már most próbálnak felkészülni arra, hogy a háború után veterán ukrán katonák özönhetik el az országot. Az Euroactiv információs portál megjegyzi, jelenleg mintegy 380 ezer ukrán háborús menekült él Csehországban. Zömében asszonyokról és gyermekeikről van szó. Az ukrajnai háború befejezése után az ottani belbiztonsági hatóságok azzal számolnak, hogy sok frontot megjárt veterán katona költözik […]
Megszólaltak a kijevi fogságba esett kínai katonák
Kész részt venni fogolycserében, de Kínába szeretne visszatérni az a két kínai állampolgárságú katona, akik a kelet-ukrajnai Doneck megyében estek nemrég ukrán fogságba. Ezt a kínaiak többször is hangsúlyozták azon a sajtótájékoztatón, amelyet ők tartottak hétfőn Kijevben, az Ukrinform hírügynökségnél. A kínaiak tolmácson keresztül elmondták, hogy az orosz alakulatnál fizikai munkára kényszerítették őket. Közölték: oroszok […]
Kemény kritika: Trump szerint Zelenszkij is hibás a háború miatt
Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyin és Joe Biden mellett Volodimir Zelenszkijt is felelőssé tette az ukrajnai háború kirobbanásáért. Az Unian hírügynökség jelentése szerint az amerikai elnök erről saját közösségi platformján, a Truth Social felületén tett közzé bejegyzést. Érvelése szerint az orosz elnök és elődje mellett Zelenszkijt is felelősség terheli az orosz agresszióért, mert lett […]
Ukrajna 15 milliárd dollárt fizetne az USA-nak 10 Patriot-rendszerért
Az ukrán államfő a CBS amerikai televíziónak nyilatkozva kiemelte, hogy Ukrajna nem kapta meg azokat a Patriot-rendszereket, amelyeket a washingtoni NATO-csúcson megígértek neki. „Tiszteletben tartom az Egyesült Államok döntését, hogy nem adományoznak, és nem is adnak el nekünk ilyen rendszereket, mindazonáltal mi bármire nyitottak vagyunk, ez nem pénzkérdés” – mondta Zelenszkij ugyanabban az interjúban, melyben […]
Több mint 2 millió ukrán iskolás tartózkodik külföldön
Jelenleg 2,1 millió ukrán iskoláskorú gyermek tartózkodik külföldön – erről Nagyija Kuzmicsova, az oktatási és tudományos minisztérium helyettes vezetője számolt be. Elmondása szerint ezek közül csak 358 ezer gyermeket „lát” az ukrán oktatási rendszer, azaz ők továbbra is valamilyen formában ukrán iskolában tanulnak – akár távoktatásban, akár más alternatív oktatási modellben. Ugyanakkor ez a szám […]
Rekordszintre drágult a napraforgóolaj│KISZó-háttér
Mi áll az „aranyár” mögött? A napraforgóolaj ára az elmúlt hónapokban soha nem látott magasságokba emelkedett Ukrajnában. 2025 márciusában egy liter átlagosan 77,5 hrivnyába került, ami közel 40 százalékos éves áremelkedést jelent – miközben a legolcsóbb 31, a legdrágább pedig 92 hrivnyáért volt elérhető a boltok polcain. Az olaj, amely évekkel ezelőtt szinte „filléres” konyhai […]